Emléktábla Kálnokynak
2012.09.05.00:00
Kálnoky László születésének 100. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak keden a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban. Az avatás után a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Egri tagszervezete városi ünnepséggel emlékezett a költő, műfordító munkásságára a Városháza Dísztermében.
-Már öt éve tervezzük az emléktáblát Kálnoky tiszteletére- kezdte megnyitó beszédét dr. Cs. Varga István irodalomtörténész. Különleges a hely is, hiszen itt kezdte pályafutását ez a kiemelkedő egri személyiség.
Sós István Eger alpolgármester a város nevében köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, Eger nem csak kulturális központ, de diákváros is. Egy olyan diadalmas város, melyet nem méretei tesznek naggyá, hanem történelme, épített és természeti kincsei. Eger nem csak attól szép, amit látunk, hanem, amit tudunk róla- hangsúlyozta az alpolgármester.
Az ünnepi műsorban Dudás Anna énekes, Blaskó Balázs, Saárossy Kinga, Marjai Virág, Vókó János és Ozsgyáni Mihály színművészek vettek részt.
Fotó: Nemes Róbert
Élete:
Kálnoky László (Eger, 1912. szeptember 5. – Budakeszi, 1985. július 30.) kétszeres József Attila-díjas (1963, 1972) magyar költő, műfordító.
Szülei: Kálnoky István és Kállay Malvin (1888-1971)[1] voltak. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte el. 1930-ban érettségizett a Cisztercita Gimnáziumban. 20 éves koráig (1932) végigbarangolta Nyugat-Európát; Charles Baudelaire, Paul Verlaine és a nyugatosok formálták ízlését. 1930-1935 között a jogi egyetemre járt, Pécsett végzett majd az egri városházán volt tisztviselő. Tüdőbajt kapott, 1939-1941 között szanatóriumban ápolták, ez volt a Nyugat utódjában, a Magyar Csillagban 1942-ben megjelent Szanatóriumi elégia című nagyívű verskompozíciójának ihletője. Budapesten a Belügyminisztérium hivatalnoka volt 1941-1953 között. 1954-től a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora volt 1957-ig. 1957-ben jelent meg szolid sikerű önálló kötete, a Lázas csillagon. 1960. október 14-én az Élet és Irodalomban publikált, blaszfémikus kérdéseket tartalmazó verse, A kegyelet oltárán példátlan felháborodást váltott ki, Széljegyzet című viszontválaszát már nem publikálta a lap. A hatalom ellenszenvét kivívott Kálnoky ezután szabadúszóként élt. Mivel saját versei nem jelenhettek meg, a kritika elsősorban műfordítónak tartotta.
Költészete:
A Nyugat harmadik nemzedékébe tartozott. Első kötetében (Az árnyak kertje, 1939) az unalmas kisvárosi élet groteszk képeit mutatta be, valamint a kispolgári berögzöttség és álszentség miatt megvalósíthatatlan nagyobbszerű élet hiányát panaszolta. Költészetét főleg Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád hatása határozta meg. A Lázas csillagon (1957) a kényszerű hallgatás éveinek termését foglalja magában. Költészetére, világképére végletes pesszimizmus, a tragikumot groteszkbe fordító látásmód jellemző (Szanatóriumi elégia, 1942; Jegyzetek a pokolban; A létezés rémségei). A Lángok árnyékában (1970) című kötetében a pesszimista világképpel nem szakító, de vele harcolni akaró költő lázadó magatartása nyomul előtérbe. A korábbi líráját jellemző szigorúan kötött forma folyamatosan a szabad vers felé fordult. Ez a folyamat az Egy magánzó emlékiratai című művében és az azutáni művekben érte el tetőpontját (Egy hiéna utóélete és más történetek, 1981; Az üvegkalap, 1982; Bálnák a parton, 1983). Műfordítóként is nagyot alkotott; versben panaszolta a külföldi költők életkeservét (A műfordító halála).
(wikipedia.hu)
Kálnoky László (Eger, 1912. szeptember 5. – Budakeszi, 1985. július 30.) kétszeres József Attila-díjas (1963, 1972) magyar költő, műfordító.
Szülei: Kálnoky István és Kállay Malvin (1888-1971)[1] voltak. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte el. 1930-ban érettségizett a Cisztercita Gimnáziumban. 20 éves koráig (1932) végigbarangolta Nyugat-Európát; Charles Baudelaire, Paul Verlaine és a nyugatosok formálták ízlését. 1930-1935 között a jogi egyetemre járt, Pécsett végzett majd az egri városházán volt tisztviselő. Tüdőbajt kapott, 1939-1941 között szanatóriumban ápolták, ez volt a Nyugat utódjában, a Magyar Csillagban 1942-ben megjelent Szanatóriumi elégia című nagyívű verskompozíciójának ihletője. Budapesten a Belügyminisztérium hivatalnoka volt 1941-1953 között. 1954-től a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora volt 1957-ig. 1957-ben jelent meg szolid sikerű önálló kötete, a Lázas csillagon. 1960. október 14-én az Élet és Irodalomban publikált, blaszfémikus kérdéseket tartalmazó verse, A kegyelet oltárán példátlan felháborodást váltott ki, Széljegyzet című viszontválaszát már nem publikálta a lap. A hatalom ellenszenvét kivívott Kálnoky ezután szabadúszóként élt. Mivel saját versei nem jelenhettek meg, a kritika elsősorban műfordítónak tartotta.
Költészete:
A Nyugat harmadik nemzedékébe tartozott. Első kötetében (Az árnyak kertje, 1939) az unalmas kisvárosi élet groteszk képeit mutatta be, valamint a kispolgári berögzöttség és álszentség miatt megvalósíthatatlan nagyobbszerű élet hiányát panaszolta. Költészetét főleg Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád hatása határozta meg. A Lázas csillagon (1957) a kényszerű hallgatás éveinek termését foglalja magában. Költészetére, világképére végletes pesszimizmus, a tragikumot groteszkbe fordító látásmód jellemző (Szanatóriumi elégia, 1942; Jegyzetek a pokolban; A létezés rémségei). A Lángok árnyékában (1970) című kötetében a pesszimista világképpel nem szakító, de vele harcolni akaró költő lázadó magatartása nyomul előtérbe. A korábbi líráját jellemző szigorúan kötött forma folyamatosan a szabad vers felé fordult. Ez a folyamat az Egy magánzó emlékiratai című művében és az azutáni művekben érte el tetőpontját (Egy hiéna utóélete és más történetek, 1981; Az üvegkalap, 1982; Bálnák a parton, 1983). Műfordítóként is nagyot alkotott; versben panaszolta a külföldi költők életkeservét (A műfordító halála).
(wikipedia.hu)
Néhány verse itt olvasható:
http://www.pim.hu/object.08cb8a82-669e-4ddb-b094-40ab9c3a8f9c.ivy
A nudisták bejövetele és egyéb életképek az egrieknek különösen érdekesek lehetnek.