Burka István szobrászművész kiállítása nyitotta meg az egerszalóki Tücsök és Hangya Fesztivált a hétvégén. A szervezők immár harmadik éve biztosítanak teret a helybéli alkotóművészeknek, mert víg tücsök és szorgos hangya mintájára együtt élnek és együtt nevetnek.
A tárlat széles technikai repertoárt vonultat föl: vasmaratás, olaj, tus, hidegtűs nyomatok, mozgó és világító kinetikus installációk. S mindenből a nő különböző aspektusai, arcai tekintenek a nézőre. Az olajfestmények szecessziós finom kék vonalaiból, a göcsörtös fa nyers formáiból is egy nő lép elő, a  grafikákról, a villogó vasból is az örök múzsa arca tekint ki. Az ember nem győzi kapkodni a fejét. Nincs kedvenc. Burka István bármivel szívesen alkot.

Egri Szín: A technikai sokféleséget a nő motívuma fogja össze. Mit jelent a nőiség?

Burka István: Ez jelenti számomra az inspirációt. Olyan ez, mint egy svájci óra: tökéletes. Általa minden pontosan fölmutatható. A nő az én ellentétem. Én nem vagyok tökéletes. Úgy vizsgálom, mint valami tökéletes óraművet. Ennek a szerkezetnek a tökéletességét próbálom fölmutatni a különböző technikákkal.

Egri Szín: De nem feszül ellentmondás a női test fimomsága, puhasága, s az ezt megjelenítő fém között?

Burka István: Az anyagot megmunkálás előtt fel kell forrósítani egy kohóban. A köztudatban ez nehéz technikának tűnik, pedig nem az. Ha fel van hevülve, puha, alakítható, mint bármi más. Az viszont lényeges, hogy tudd előre, hogy mit akarsz, mert gyorsan kell dolgozni, addig, amíg ki nem hűl. A következő fázisban aztán rézgáliccal maratok. A vasra ez olyan hatással van, mintha rozsdásítaná. Vörösréz árnyalatúvá teszi. Erre még rámegyek tűzzel, lángszóróval, és ez még több árnyalatot hív elő.

Egri Szín: Folytattál előtanulmányokat?

Burka István: A fémmegmunkálást egy korábbi mesteremtől tanultam, de mindig szerettem tárgyakkal foglalkozni, átalakítani őket. Létrehozni valamit, ami addig nem volt. Olyan ez, mintha szeretnél eljutni a Holdra, és csinálsz egy űrhajót.

Egri Szín: Ember a Holdon? Oda szeretnél eljutni?

Burka István: (nevet) A Holdra! Ez a minimum! Egyébként mindegy, hogy mit csinálsz az életben. Mindenkiben megvan a vágy, hogy valami olyat csináljon, amire azt mondja magának: na ez igen! Ez az önmegvalósításról szól. Arról, hogy csináljam meg ebben a kicsi, szűk életemben, aki vagyok.

Egri Szín: A napi megélhetés mellett jut időd az alkotásra?

Burka István: Az alkotásra kevés idő jut, de vannak olyan felkérések, melyekben megalkuvás nélkül az tudok lenni, aki. A megrendelőket általában különböző hatások érik, vélemények, amelyek befolyásolják a döntéseikben. Ritkán bízzák rá teljes egészében magukat a művészre.

Egri Szín: A kiállításon van egy furcsa teleírt gipszszobor, mintha valami idegen totem lenne. Mit jelentenek rajta a számok?

Burka István: Az egy istenség, és nekem is gyanús a vörös tollaival. 2006-ban egy egyéni kiállításra készítettem. Aztán újra elővettem, mert valamiért nem hagy nyugodni. A számok a kifejezéstelen arcán... Számomra is ismeretlen.

Egri Szín: Megjeleníthető, leírható az ismeretlen?

Burka István: Nekem így sikerült, de valójában nem.

 

 

 

Fotó: Gál Gábor

A tárlat július 12-ig látható Egerszalókon, a barlanglakásoknál kialakított galériában.