Elindultunk a Várba, mert Szalóki Ágit nagyon. Egy kedves rendező már az Ostrom büfénél közölte, hogy ne menjünk a bejáratig, mert ennél a pénztárnál nem lehet jegyet venni, csak a lentinél. Ok, Kelet-Európa: „bejárat a másik ajtón”. Ott volt pár pénztár, kaptunk jegyet, amiről kiderült, hogy semmire sem jó, meg karszalagot, ami viszont jogosít a belépésre. Ok, szeretnek nyomtatgatni dolgokat. Mi jól jártunk, mert nekünk adtak. Azok, akik elővételben váltották meg a belépőt, hoppon maradtak, mert a pénztárban közölték, hogy az elővételes jegyeket a Városházánál kell átvenni. Az egriek java persze nem úszta meg ennyivel, mert elővételben Egerben nem lehetett jegyet váltani. Csak az Interneten.

Hatalmas fesztivál-kavalkádra számítottunk kitelepült borászokkal, lacipecsenyésekkel, sörsátrakkal. Ők jártak jól, hogy nem jöttek, merthogy pontosan elégnek bizonyult az egyetlen, bár hihetetlenül jó kenyér-lángosos, Kenyeres úr kitelepült fröccsözője, a kürtőskalács árus és a sörmérő. Ennyi. Nagy sor nem alakult ki egyik helyen sem, mert az a párszáz néző jól el volt látva így is. Igen, pénteken a Várban nézők voltak, nem fesztiválozók.

– Kicsit fura ez az egész – mondja egy Kaláka feszt-fan. – Hosszú évek óta ez a biztos pont a társaságunk életében. Bárki, bárhova vetődik, az biztos, hogy a Kaláka Fesztiválon találkozunk, immár több évtizede. Nagyon vártuk az egri helyszínt, mert szeretjük a várost, azonban csalódtunk egy-két dologban. Az sajnos egy adottság, hogy nem folytatódhat a kempingben a buli, mert itt nem képez egységet a vár és a fesztivál olcsó szálláshelye. Sőt, egyáltalán nincs kemping. A panzió ahol lakunk viszont nagyon jó. Ilyen kedves házigazdákkal még nem találkoztunk. Nem is mondható drágának. Nem úgy az itteni kínálat. 300 forint egy deci borért, az nem Kaláka Fesztiválos ár.

– Nincsenek a városban eligazító táblák, nem világos, hogy hol lehet parkolni – mondja egy másik vendég. – Most jövök a főtérről, ahol este nyolcra szinte minden véget ért. Miért nincsenek párhuzamos programok? Egyáltalán nem érzem, hogy egy fesztiválon lennék, bár a programok jók.

A Gótikus Palota előtti téren, a színpad előtt tábla hirdeti, hogy „Kérjük ne lépjenek a fűre”. Ezt a fesztiválozók úgy oldják meg, hogy leheverednek. Ülni amúgy sincs sok hely, mert a kreatívan, deszkákkal összefogott kerti bútorok száma meglehetősen kevés. Gagyinak tűnik az installáció. További érdekesség, hogy a nyári játékok pazar nézőtere innen 30 méterre már áll. Nyilván nem egy cég.

A műsor viszont tényleg jó. Szalóki Ági után a Csíkra már özönlenek az egriek, bő háromnegyed ház, hatalmas siker. Aztán a Budapest Klezmer Band igazi koncerthangulattal, az égiek meg egy kis esővel ajándékozták meg a publikumot. Fél egyre hazamentek a zenészek. Még egy kis levezető a művházban, a szétszéledt közönségnek meg maradt a Bíboros.

Az első egri Kaláka Fesztivált nem hirdették Egerben, nem öltözött fesztivál-köntösbe a város, nem segítették rutinos rendezvényszervezők, vagy önkéntesek a lebonyolítást, talán azért, mert nálunk ilyenek nincsenek. Az 5.000.000 Ft-os városi támogatás példátlanul magas, annak ellenére, hogy egy ilyen fesztivál költségvetése ennél sokkal jelentősebb. Mondják, hogy amikor felhívták, az egri Városházát, hogy a Kaláka fesztiválról érdeklődjenek, azt a választ kapták, hogy ezt nem Eger, hanem a Kaláka szervezi. A jó szándék egész biztosan tetten érhető, de a költői találós kérdés megmaradt: van Egerben hadra fogható kulturális intézményrendszer, áldozatkész szervezők, turisztikai menedzsment, egység és erő valami ütős cucc megalkotásához?

Enélkül nehéz lesz jó házigazdának lenni.