Az iskolai előmenetel leginkább az értelmi intelligencián, az IQ-n alapul, annak is csupán két faktorát osztályozza, a lexikális és a matematikai tudást méri. Ezek mind szóbeli jellegűek, noha az értelmi intelligencia is sok esetben mozgásos cselekvésekben nyilvánul meg. Ilyen a rajz-, a tánctudás, de egyáltalán olyan cselekvéssorok végrehajtása, melyek fizikai aktivitást kívánnak a gyermektől. Ehelyett azonban egész korán elvont szótömeggel találja szembe magát. Egyébként az értelmiségi szülők kisebb-nagyobb mértékben neurotizálódott gyerekei kiválóan teljesítenek szóbeli területen.

AZ LÉGY,  AKI VAGY

A felmérések szerint azonban az érzelmi intelligencia, az EQ legalább ilyen fontos szerepet játszik a későbbi életút sikerességében. Kiemelten fontos az empátia és a decentrálás képessége. Az ember önmagát érzi a világegyetem középpontjának: „én akarom, én szerintem, én látom”.  Az érzelmi intelligencia képessé tesz arra, hogy kilépjünk ebből a középpontból, hogy kibírjuk önmagunkat, elviseljük a férjünket, feleségünket, a gyerekeinket. Mert a kérdés nem az, hogy én milyennek látom a világot, hanem hogy a másik milyennek lát engem, milyennek látja ő a világot. A szakember szerint Magyarország nem jár élen a decentrálásban.

 

A sikeresség az érzelmi biztonságban gyökerezik, hogy a család elfogadja olyannak a gyermeket, amilyen. Persze itt is több út van, attól függ, hogy demokratikus vagy diktatórikus nevelési elveket alkalmaznak. Az előbbi azt üzeni a gyereknek: „Légy, aki vagy, és én segítelek ebben!”, míg a diktatórikus: „Legyél azzá, akivé én akarlak tenni!”.

 

Az érzelmi biztonság kisgyermekkorban alakul ki. Azok a gyerekek, akikhez beszélnek, egyszerűen jobban fejlődnek mind testi, mind szellemi képességeikben. Maga a kommunikáció hatással van az anyagcserére. Az a csecsemő, akivel beszélgetnek, gyorsabban hízik. Korábbi évszázadokban ezt nem kellett tudományosan bizonyítani, ösztönösen tudták ezt. A bölcsődalok, mondókák, ringatók mind ezt szolgálták. Játékosan tanult meg a gyerek beszélni, művészi eszközökkel értett meg egy-egy helyzetet, és sajátította el az anyanyelvi bázist.

LERÁGJÁK A HÚSUNKAT, KISZÍVJÁK A VÉRÜNKET

A régi századokban mindig több ember vette körül a kicsiket, nagycsaládokban éltek.  Anya, nagymama, nagynénik, dédikék, nővérek, stb. Óceániában máig az a szokás, ha egy anya megözvegyül, vagy egyedül marad, két női segítőt jelölnek ki mellé a törzsből. Nálunk egy izolált, egyedülálló anyának mindent magányosan kell megoldania. A professzor szerint azonban föl kell szabadítani az anyát. Azt tanácsolja, kérjen meg rokont, barátnőt, játszótéri ismerőst, hogy időnként vigyázzon a gyerekre. Alakítsanak ki kis közösségeket. Ha ez nem megy, fizessen bébiszittert. Mert mint mondta, a gyerekek lenyúzzák a bőrünket, lerágják a húsunkat, kiszívják a vérünket. Mert ez a dolguk. Azért kell időnként kiszakadni a mindennapok kötelékéből, hogy aztán egy jól szívható anyát kapjon vissza.

Egy normális gyerek a nap végén mocskos és szakadt. Ha új csizmát kap, és nem gázol vele azonnal pocsolyába, akkor ott valami baj van. Az udvar, a patakpart, a patakon átívelő billegő palló mind-mind a beszédfejlődését szolgálja. A beszéd mozgásos szituációkból alakul ki. Előbb beszél, aztán tanul meg gondolkodni. A tévézés ezért veszélyes, mert leszögezi őket. A kevés mozgástól pedig sorvadtan alakulnak ki bizonyos agyi pályák. Az aktivitás azonban duzzad bennük a képernyő előtt is, s agresszióban robban aztán.

MI NEM AZ ÉLETRE KÉSZÜLÜNK, Mi ÉLÜNK!

Az a trend viharzik most a világban, hogy a korai fejlesztéssel később sikeresebb felnőttek lesznek. Pedig egy egészséges gyereket nem kell fejleszteni, mert fejlődik magától. Mindenféle tanfolyamot kínálnak már: nyelvtanulás az anyaméhben, topmenedzser-képzés az óvodában. A pszichológus szerint óvodáskorban fölöslegesek a különórák. Különböző vállalkozók a délelőtti szabad játékidőből kikapják a kicsiket. Nem kell lovaglás, nem kell krikett, nem kell angol. A nyelvtanulást elég 7-8 évesen elkezdeni direkt formában, ahol nem szavakat és nyelvtani szabályokat magolnak, hanem szituációkon keresztül bontakozik ki számukra a nyelv.

Kisgyermekkorban az érzelmi biztonság a legfontosabb, ezt az óvodák mint első fogadó intézmények biztosítják is többnyire. Minél kisebb a gyerek, annál fontosabb, hogy milyen környezetben van. Ezt Svédországban fölismerték. Ott az óvónő keresi a legtöbbet, majd a tanító és a tanár követi a sorban.

 

 EL KELL FELEJTENI AZ ÁLLAMI BAROMSÁGOKAT

A magyar iskola szélsőségesen szegregált Vekerdy Tamás szerint. Csak arra kíváncsi, hogy mit nem tud a gyerek, noha a világ minden más országában arra kíváncsiak, hogy mi az, amit tud. Tud rajzolni? Tud táncolni? Tud szavalni? Tud hangosan kiabálni? Minden alternatív iskola, így a Waldorf is befogadó iskola. Ez nem azt jelenti, hogy hülye gyerekeket vesznek föl. A kutatások azt igazolják, hogy kimutathatóan jól szerepelnek az érettségin a waldorfos diákok. De a cél nem ez. Ez csak melléktermék. A cél az, hogy lelkileg egészséges gyerekeket neveljenek. Mint az Alternatív Közgazdasági Gimnázium jelmondata is üzeni: "Mi nem az életre készülünk, mi élünk!"

Szerinte a mostani közoktatási helyzetet mi sem értékeli jobban, hogy a kerettantervet maga a fideszes Pokorni Zoltán sem szavazta meg. A rendszer több emberi jogi alapelvet figyelmen kívül hagy. Demokráciákban nincs iskolába járási kötelezettség. Tankötelezettség van, amit vizsgákkal kontrollálnak. "El kéne felejteni ezeket az állami "baromságokat". Itt az egész kissé feudális, a szorongásra épít. Mintha az érettségi is ezt üzenné: Szorongj, még egyet tekerünk rajtad, mert mindjárt kiszabadulsz a markunkból!." Öt dolog az, amivel be lehet illeszkedni a munkaerőpiacra bárhol a világon: készségszintű írás, olvasás, elemi számolás, számítógép-használat és az angol nyelv ismerete.
Az iskolában a szülő legyen cinkosként a gyerek mögött. Érezze, hogy bármi történik az iskolában, a szülő megvédi. A gyerekek amúgy sok mindent kibírnak. Még minket, felnőtteket is.