Darvasi László: Én a Könnymutatványosok legendájában és később a Virágzabálókban is a közös emlékezetet próbálom leírni, amiből mi kiestünk a szocializmus után, sőt inkább Trianon után. Azt, hogy Magyarország multikulturális, sokszínű, hihetetlenül érdekes és virágzó volt a Monarchia minden rosszasága ellenére. Azt is próbálom megmutatni, hogy hogy ment ez az együttélés, ez a közös történet. Mert tényleg közös történetről van szó.

Egri Szín: Tehát irodalmilag rehabilitálható ez a közös történet?

Darvasi László: Nehéz. Nem tudom, hogy rehabilitálható-e, mindenesetre ez a magyar irodalomban nagyon kevéssé van jelen. Amikor a XIX. század a saját képét igyekezett megteremteni irodalmilag, akkor a nacionalizmus olyan erős volt, hogy a nemzeti irodalom inkább a magyarságra, a magyartudatra koncentrált, mintsem arra, hogy itt az ügyek közösek. Nem rehabilitációnak nevezném, inkább pontosításnak, újramesélésnek. Kedves, de nagyon fontos korrekciós eljárásnak.

Egri Szín: A történet, de maga a történelem is több szemszögből mesélhető el. Honnan vannak az ismeretei, milyen kutatómunka előzte ezt meg?

Darvasi László: Nagyon sok kutatómunka van mögötte. Enélkül nem építhetünk föl világot. Ha egy mai regényt írok, az is mennyi kutatómunkával jár, pedig az a világ itt van, a szemem előtt. Az nagyon fontos volt a Virágzabálóknál, hogy láttam a várost, a város szerkezetét fölülről. Szeged az 1850-es évek végén még úgy nézett ki, mint egy kis Velence, különálló szigetek voltak a városrészek. Ahogy a Tisza befolyt, patakokat, ereket hozott létre. Azt próbáltam ábrázolni, hogy a különböző népek, emberek sorsai ugyanígy folynak egymásba. A hely meghatározza, azt ahogy élünk.

Egri Szín: Egy mai történetre mennyire telepedne rá a valóság?

Darvasi László: Az érdekes kaland lehet, ha a máról írsz, mert elvileg ahhoz mindenkinek van viszonyítási alapja. És az egyik mondhatja, hogy igen, ez így van, a másik meg, hogy nincs így. Mindegyik regénynek megvan a maga buktatója, a maga speciális feladata. Nagy kérdés, hogy miért nincs rendszerváltó regény. Miért nem borultak ki az íróasztalok 1990 után? Azért mert minden megjelent. Megjelent Esterházy Péter, Nádas Péter, Lengyel Péter, Temesi Ferenc. S megjelent Hajnóczy Péter is, akinél keményebb írót nem lehet találni.

Egri Szín: Akkor nincs új? Nincs titok?

Darvasi László: Ez nagyon jó. Valóban, nem nagyon van titok. Sorsok vannak. Kevéssé ábrázolt sorsok vannak, és a sorsok mélyén lévő iszap nem lett fölkavarva. Most olvasok egy regényt Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek. Egy háznak a története. Nagyon szép könyv a spicliségről, hogy hogyan lesz valaki besúgó. Ennek a drámaiságát nagyon szépen, visszafogottan ábrázolja. Az nagyon fontos, hogy nincsen titok. Kompromisszumra épített feledés volt inkább. Amikor Grecsó Krisztián megírja a maga családtörténetét, akkor inkább az emlékezés technikáját, az emlékezés gesztusainak és folyamatainak újraélesztését tűzi ki célul. Amikor György Péter megírja az Apám helyett című könyvét, annak is az emlékezés a kulcsmondata.

Egri Szín: De ennek komoly hagyománya van a magyar irodalomban. Emlékiratokban jók vagyunk.

Darvasi László: Emlékiratokban jók vagyunk, csak azok az emlékiratok nem úgy születtek meg, hogy valami ellenében. Az irodalom, amikor elkezd beszélni a múltról, olyan káros kompromisszumokat tör fel és számol fel, melyek a Kádár-korszakban vagy még régebben köttettek meg.

Egri Szín: Tehát itt az elhallgatások kimondása a feladat? Hogy egyáltalán hogyan lehet kimondani?

Darvasi László: Igen. Tematizálni kell. A magyar irodalom még a holokauszttal is nagyon adós. A másik ilyen pedig Trianon, ahol eddig csak a konzervatív írók tüsténkedtek.

Egri Szín: Sorra jelennek meg a gyerekeknek szóló könyvei: Trapiti, Pálcika. A közoktatásban vajon mennyire jelenik meg a kortárs irodalom? A NAT végül is átesett valamifajta változtatáson, de vajon mennyire lett kortárs?

Darvasi László: Ez, ami bekerült, a mai kurzusnak a különleges szemlélete, hogy enyhén fogalmazzak. De Varró Dani vagy Tóth Krisztina verseit már nem nagyon lehet kikerülni. Voltam gyerekeknél a Trapitivel, és mesélte a tanárnő, hogy épp A négyszögletű kerek erdőt vették Lázár Ervintől. És ez örvendetes, mert ezt kell tanítani, nem Mórát.

Egri Szín: Azért van, ahol még tartja magát a Kincskereső kisködmön.

Darvasi László:  Na, én attól falnak megyek. Sőt, az Egri csillagok is ilyen. Azért is írok olyan mesekönyvet most, amiben tabukat fogok fölszámolni. Tíz-tizennégy éves gyerekeknek mese Auschwitzról, a szegénységről, a Don-kanyarról, 56-ról.

Egri Szín: Ilyen meséket még a felnőtt olvasóknak is meg kellene írni, nem?

Darvasi László: Bizony.