Zajlik a munka az Észak-magyarországi régióban
Az október 25-i felsőtárkányi megbeszélést Hidvéginé Molnár Judit a régió marketing igazgatója nyitotta meg, és ismertette a jövő évre tervezett régiós elképzeléseket, melyek a tervek szerint integrálódnak az országos marketing tervbe, és a döntés után megvalósulhatnak.
Ezt követően a 2012-es belföldi kiállításokon való közös régiós megjelenés került az egyeztetés középpontjába, ezek közül is kiemelt hangsúlyt kapott a budapesti Utazás Kiállítás.
Az elmúlt éveknek megfelelően hasonló stílusban és rendszerben jelenik meg Észak-Magyarország a kiállításokon és egyre jobban fókuszálva, az általános utazási kiállítások mellett, a kulturális és gasztronómiai rendezvényeken való megjelenésekre is.
A megbeszélés fontos napirendi pontja volt a román piac felé történő nyitás módszerének megvitatása. A nemrégiben nyílt felsőtárkányi hotel managere, Márkus Sándor tapasztalatairól számolt be, valamint 2 romániai turisztikai szakember segítségével bemutatta a román piac sajátosságait, majd megosztották ismereteiket arról, hogyan lehet jobb pozíciót elérni keleti szomszédainknál.
A megbeszélésen több olyan szálloda vezetője is részt vett, akik érdekeltek az említett piacon való megjelenésben. A résztvevők a helyszínen megegyeztek egy szolgáltatókból álló munkacsoport létrehozásáról, amelynek a feladata a román piacon való egységes Észak-Magyarország megjelenítése lesz.
A Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága minden lehetséges eszközzel és szakmai tudással igyekszik támogatni a munkacsoport tevékenységét, a külképviselővel közösen - tájékoztatta szerkesztőségünket a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága.