70 éves dr. Ringelhann György

Barátai és egykori kollégái széles köre köszöntötte 70. születésnapja alkalmából dr. Ringelhann Györgyöt, városunk egykori polgármesterét és díszpolgárát pénteken a Városháza dísztermében.
 
 

70 éves dr. Ringelhann György

Barátai és egykori kollégái széles köre köszöntötte 70. születésnapja alkalmából dr. Ringelhann Györgyöt, városunk egykori polgármesterét és díszpolgárát pénteken a Városháza dísztermében.
 
 
 
 
 

70 éves dr. Ringelhann György

Barátai és egykori kollégái széles köre köszöntötte 70. születésnapja alkalmából dr. Ringelhann Györgyöt, városunk egykori polgármesterét és díszpolgárát pénteken a Városháza dísztermében.

 

A zsúfolásig megtelt teremben többek közt Habis László is méltatta dr. Ringelhann György munkásságát. Elmondta: városunk egykori polgármestere "egy olyan személy, aki fogalom", egész életében köztiszteletnek örvendett, polgármesterként és magánemberként is példát mutatott az embereknek. Munkája során mindvégig a korrekt megoldások híve volt, aki nem pártokban gondolkodott, s mindenkivel az együttműködést kereste. Polgármesterként nyílt és őszinte maradt.

Barátain és egykori kollégáin kívül a Fertálymesteri Testület kórusa, valamint a Benedek Elek Óvoda apróságai is felköszöntötték az ünnepeltet.

 

Dr. Ringelhann György két cikluson keresztül, 1990-től 1998-ig volt Eger polgármestere, a rendszerváltás után az első szabadon választott vezető. Kiemelt helyet fogalalt el életében a sport, vízilabdázóként 12 éven át szerepelt az egri élvonalbeli csapatban. Mielőtt városvezető lett, gyermekorvosként dolgozott, szakmáját a Markhot Ferenc Kórház Gyermekosztályán, valamint Afrikában is gyakorolta.

Polgármesterként elkötelezett volt a város fejlesztését illetően, munkája során számos eredményt ért el. Többek közt szélesítette Eger testvérvárosi kapcsolatrendszerét,  előkészítette a Bitskey Aladár Uszoda megépítését, a K2-es út és felüljáró beruházást, megalapított az Egri Ipari Parkot, végrehajtotta a szennyvíztelep rekonstrukcióját. Polgármestersége alatt fogadták el a közgyűlés alapokmányát, létrejött az Idősek Berva-völgyi Otthona, valamint megépült a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium.

Mindezek mellett számos kitüntetésben is részesült. Megkapta a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét, a Heves Megyei Önkormányzat által alapított Dr. Jakab István emlékgyűrűt, valamint az egri díszpolgári címet is.

 

 

 
 
  • 4Bekiabáló2011október25.23:34ÚjVálasz

    3-nak
    Ez a város elzavarta Ringelhannt - írod. S úgy teszel, mintha csak öt zavarta volna el. De ez a város mindenkit elzavart. Vagy tudsz olyat mondani, akit nem küldött el a sunyiba?!
    Nagy Imrét, Korózs Lajost, Homa Jánost, Szarvas Bélát, Novák Rudolfot...
    Mindenkit elküldött a francba. Miért csakl Ringelhannba törlöd a cipőd?
    És el fogja küldeni a mostaniakat is. De ettől még tehettek hasznos dolgokat regnálásuk alatt. Ahogy tettek is.

     
  • 3Bekiabáló2011október25.21:32ÚjVálasz

    Ne hörögj 2eseke! Ringelhann egy polgármester volt és van aki szerint egy f..szkalap. El is zavarták. Aki utálja az már nyomorék? Én például nem utálom, de ezeket a nyalógépeket, akik most itt fényezik rühellem.

     
  • 2Bekiabáló2011október25.21:08ÚjVálasz

    1-nek
    Na Te nagyokos, Te aztán egy nagyformátumú figura lehetsz. Te vagy a Nagy Névtelen Fikázó. Csak a fika egyszer nehogy megakadjon a torkodon, te nyomorék.
    Mindenkit, mindenhol gúnyolni. Mindenki hűlye.
    De Te mi vagy? Te sajnálatra méltó senki.

     
  • 1Bekiabáló2011október25.14:44ÚjVálasz

    Ringelhann egy sötét, buta alak volt, akit ezek itt most legendának akarnak beállítani. Szánalmas, hogy nincs erényes, vállalható polgári példakép, csak ilyen kreációk.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!