Szegvári Menyhért: A szakmám a színház, ezt szeretem, ehhez értek, ezt csinálom, amíg bele nem pusztulok.

Egri Szín: Még olyan pusztulásféle sem látszik rajtad.

Szegvári Menyhért: Mert nem érek rá. Egész nap rohanok, intézem a Földszint 2. ügyeit, felújító próbára utazgatok Pestre, előkészítem a jövőre ott rendezendő darabot, pedig most már „igazán” próbálnom kellene a Beckett darabot.

Egri Szín: Ez a lakásszínház dolog mitől van?

Szegvári Menyhért: Láttam, hogy nincs helyem ebben a hivatalos egri színházi közegben. Lassan 20 éve élek itt, egrinek érzem magam, húsz év azért nagy idő, amit itt éltem eddig, nemsokára itt is fogok „elsorvadni”, mint Beckett darabjában Winnie. De nem költözöm innen sehova, még ha többen ezt jó néven is vennék. Akkoriban, mikor Erika (Nádasy Erika, Szegvári Menyhért korábbi felesége) is bedobta a törülközőt a színházban, véletlenül épp nálatok, az Egri Színben egy kommentben olvastam, hogy miért nem csinálnak Egerben lakásszínházat a hozzáértők, hiszen közönség van, független  színházi emberek vannak, darabok is akadnak. Aztán eszembe jutott, hogy Erika férjének van egy nagy lakása Eger belvárosában, ami üresen áll, és inkább csak terhet jelent nekik. Megkerestem, hogy mit szólna hozzá, ha csinálnánk benne valami vendégcsalogató összejövetelt, ahol lehetne beszélgetni, enni-inni, és persze bemutatnánk egy-egy darabot is. Azonnal igent mondott, és így megalapítottuk a Földszint 2. színházat. Ez a lakás száma a Széchenyi utca 44-ben.

Egri Szín: Ilyen egyszerű?

Szegvári Menyhért: Igen! Időnk van, nagy pénzt igazából nem igényel a dolog, annyit semmiképp, amit egy kőszínházban, és van otthon mindenféle kacat, amit remekül fel lehet használni díszletnek. Hihetetlen, hogy mennyire felszabadítja a kreativitást a szükség. Olyan darabokat is találni, amiket szinte erre a térre írtak. A néző részese lehet a folyamatnak, a lakás pedig ideális színtér. Például Matei Vişniec Pandája pontosan egy hasonló lakásban játszódik. Viszonylag könnyen „szobára vihető” Beckett, Ó, azok a szép napok! című darabja is, amivel november 11-én felavatjuk a Földszint 2.-őt. A bemutatóra már nemigen tudunk helyet biztosítani, a többi előadásra még igen.

 Egri Szín: Szóval mániákusan eltapsoljátok a nyugdíjatokat?

Szegvári Menyhért: (Mosolyog) Így is lehet mondani. Természetesen ez nem egy intézmény, ez nem egy vállalkozás. Ez egy civil kezdeményezés, egy polgári összejövetel. Ha tetszik, akkor egy házibuli, amihez mindenki képessége, illetve aszerint járulhat hozzá, hogy mennyire érezte jól magát nálunk. Ígérem, rajtunk nem fog múlni.

Egri Szín: Akkor, ha jól látom, neked erőt adtak a mostani történések, nem csüggedsz.

Szegvári Menyhért: Nézd, én már megéltem sok mindent. Érettségi előtt Ördögh Szilveszter barátommal kicsaptak minket a szegedi Ságvári Endre gyakorló gimnáziumból, mert Szilveszter egy teljesen ártatlan, fiatalosan naiv novellájában leírta, hogy mi, diákok hogyan hülyéskedünk a hátsó sorokban, a „nagy szocialista” városi ünnepségeken. Mindez 1966-ban történt, érettségi előtt fél évvel.  Az az igazgató üvöltötte a képembe, hogy „az ilyenek robbantották ki 56-ot”, akiről köztudomású volt, hogy 44-ben a szomszédos vendéglőben szervezte a Nyilas pártot. Aztán Hódmezővásárhelyen a Bethlen Gábor gimnáziumba befogadtak minket, elvégeztük az egyetemet, főiskolát, Szilveszterből József Attila-díjas író lett, belőlem színész-rendező, később főrendező Pécsett. Szóval az idő, (ami még hátra van), nekem dolgozik.