Erdő lett az Érsekkertből
Az I. Erdészeti Nyílt nap ötlete az Egererdő Zrt. munkatársainak a fejéből pattant ki, mert úgy érezték, hogy szakmájuk és tevékenységük ismeretlen a lakosság számára. Ezért úgy döntöttek, ha már nem tudnak mindenkit becsalogatni az erdő, az erdőt hozzák be a városba.
A szeptember 2-án megrendezett nyílt nap, megnyitóval kezdődött, ahol dr. Jung László az Egererdő Zrt vezérigazgatója köszöntötte a gyerekeket és elmondta, hogy az erdő létfontosságú a bolygónk számára, és a mai nap célja, hogy az emberek megismerjék, hogy milyen sokrétű és hasznos funkciót lát el az erdő az emberek életében. Mielőtt útjára engedte a gyerekeket a vezérigazgató elmondta nekik, hogy mindenkit szeretne viszontlátni az erdőben és kérjék meg otthon a szüleiket, hogy sok időt töltsenek a természetben.
A megnyitó után a meghívott vendégek elültettek egy Tiszafát, amely idén az év fája.
A különböző standoknál a gyerekek interaktív módon ismerkedhettek meg az erdei növényekkel, gombákkal, bogyókkal, melyeket meg is kóstolhattak, láthattak rovarokat, köztük méheket, fából készült használati tárgyakat, megmutatták, hogyan kell táborozni az erdőben, mire vigyázzanak tűzrakásnál. A vadászat is megjelent, így simogathattak különféle vadászkutyákat, megfoghatták a vadászfegyvereket, íjat, preparált trófeákat, és az erdészeti gépeket is megnézhették működés közben, valamint felmászhattak rájuk.