Tanévnyitó értekezlet új igazgatóval, megyei vezetőkkel a Lesznaiban
Szavai szerint az intézmény kedden kinevezett új vezetőjét, Ványi Lászlónét a közgyűlés tíz szavazattal, nagy többséggel támogatta, az ő pályázata volt a legjobb, nem politikai, hanem szakmai alapon született a döntés. Az alelnök kiemelte: szeretné, ha a korábbi problémák elsimulnának, „elfelejtődnének” az intézményben, amelynek dolgozói kiváló munkát végeznek. A megye vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a munka még megbecsültebb legyen. Kérte, hogy a kollégák segítsék a Vácról érkezett, 30 éve gyógypedagógiai tanárként tevékenykedő új igazgató beilleszkedését - áll az önkormányzat közleményében.
Ványi Lászlóné megköszönte a bizalmat. Mint mondta, nagyon nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy rá bízták a Lesznai vezetését.
Az eseményen az alelnök mellett dr. Barta Viktor főjegyző, Tóth Csaba, a közgyűlés humán erőforrás bizottságának elnöke, dr. Szucsik István, a megyei önkormányzati hivatal humán erőforrás főosztályának vezetője és Göndör Tibor, a beruházási és területfejlesztési osztály vezetője is jelen volt.