Horváth László tanúként tett vallomást a Leader-ügyben
A politikus kijelentette: ebben a helyzetben fenntartja azt a megállapítását, hogy az ügynek politikai szála, így politikai felelőse is van. Hozzátette, hogy a nyomozás valószínűleg azért húzódik már több mint egy éve, mert egy szélesebb kört kell megvizsgálni, és a feljelentésben megjelölteknél több ügy is a rendőrség látókörébe került, így a kárösszeg is növekedhet.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indított eljárást Nagyvisnyó polgármesterének feljelentése alapján a Leader szervezetnél történtek miatt az elmúlt év nyarán. Szeptember elején Horváth László feljelentés-kiegészítéssel élt csalás, okirat-hamisítás és gazdasági előny jogosulatlan megszerzésének gyanúja miatt.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt 2010. október 12-én őrizetbe vették a Leader munkaszervezet elnökét, helyettes vezetőjét, valamint egy vállalkozót, ám a bíróság nem tartotta szükségesnek az előzetes letartóztatásuk elrendelését.
Horváth László 2010. szeptember 3-án, Egerben tartott sajtótájékoztatóján annak a véleményének adott hangot, hogy a harminchárom települést tömörítő Leader Közösség bűnszövetkezetben, politikai megrendelésre fizethetett ki el nem végzett munkákért 40 millió forintot. Akkori közlése szerint a gyanút alátámasztja egy hozzá eljuttatott hangfelvétel, amelyen a szervezet egyik munkatársa arra a kérdésre válaszolva, hogy Sós Tamás (a Heves Megyei Közgyűlés korábbi szocialista elnöke, a párt Heves megyei elnöke, a térség korábbi országgyűlési képviselője) irányította-e a szervezet vezetőit, azt válaszolja: "egyértelmű".
A képviselő mindezek alapján felszólította Sós Tamást, hogy tisztázza szerepét az ügyben. Felidézte, hogy a Leader szervezet annak ellenére fizetett ki mintegy 40 millió forintot tanulmányokra, adatfeldolgozásra, oktatásra, szoftver-szaktanácsadásra, illetve takarításra, hogy a szervezetnek hét főállású munkatársa volt.
(Forrás: MTI)
Föl kell eleveníteni! Újból és újból, ahogyan azt a papagájkommandó igen eredményesen műveli. Nekik se legyen egy perc nyugtuk se. Az igazságnak FIDESZÉKNÉL is ki kell egyszer derülnie.
Utasították a pártközpontból megyénk fidesz-helytartóját (komiszárját) is, hogy most már nagyon ideje lenne valami korrupciós ügyet koholni, meg gerjeszteni ebben a megyében is.
Így hát HL ,,rongyos\" 40 millára való gyanút nagy nehezen összekapart. Elvégre ezért küldték ezt a palit hozzánk a messzi keletről, meg ezért fizetik.
Érthető. Végtére is valamit fel kell mutatni.
(Az ügyész biztosan, de bíró persze nem hitt neki.)
A hajdani bélapátfalvi cementgyár általa végrehajtott felszámolása, meg a martinsalakos házak lakóinak kárpótlása körüli zavarosságok ,,sajnos\" már elévültek...?