"Hálás vagyok az égieknek!"
2011.08.31.00:00
A 90 éves Várkonyi Olivért köszöntötte születésnapja alkalmából kedd délután Habis László, városunk polgármestere.
Várkonyi Olivér 1921-ben született Hatvanban. Miután elvégezte iskoláit, a Magyar Királyi Ludovika Akadémián is tanult. Később hadifogságba esett, ahonnan 1948-ban szabadult. Tanított a Rákosi Páncélos Tiszti Iskolában, de dolgozott segédmunkásként, gépkocsivezetőként és szervezési főosztályvezetőként is.
A szép kort megélt Várkonyi Olivér lassan 70 éve él boldog házasságban feleségével, két gyermekük, öt unokájuk és két dédunokájuk van. Habis László otthonában látogatta meg az idős házaspárt, s köszöntőjében elmondta: Várkonyi Olivér köztiszteletben álló egri polgár, alapító tagja az Egri Lokálpatrióta Egyletnek, 1998 óta fertálymester, a városszépítés pedig szívügye.
Várkonyi Olivér számára nagy meglepetést okozott a látogatás. Elmondta: hálás az égieknek, akik irányították mindennapjait, hiszen csodálatos életet élt.