XXIII. Agria Nemzetközi Folkhétvége

Immár huszonharmadik alkalommal rendezik meg városunkban az Agria Nemzetközi Folkhétvégét. Mészárosné Pusztai Éva, az EKMK igazgatója a kedd délelőtti sajtótájékoztatón elmondta: jelmezes felvonulással, népzenei és világzenei koncertekkel, táncműsorokkal, táncházakkal, kézművesek vásárával és az egri borászok bemutatójával várják az érdeklődőket augusztus 18-a és 21-e között.
 
A nemzetközi összetételű és hírű folklórrendezvény a nemzeti kultúrák ünnepe: magyar és külföldi együttesek tánccal, zenével, pompás népviseletekben mutatják be nemzeti hagyományaikat. Mészárosné Pusztai Éva elmondta: a külföldi vendégek között idén görög, török, lengyel és macedon táncegyütteseket látnak vendégül. A négy nap során koncertet ad a Buszkasi zenekar, Maszkura és a tücsökraj, az Állami Népi Együttes zenekara, az Old Boys és a Kerekes Band is.
A XXIII. Agria Nemzetközi Folkhétvégén az Egri Bormustra finom borait és ízletes étkeit is megkóstolhatják a látogatók. Simkó Zoltán elmondta: az Egri Bormíves Céh rendezésében idén már 9. alkalommal rendezik meg a bormustrát, ahol a négy nap során 22 egri borászat, közel 160 nemzetközi díjas borát kóstolhatják meg a látogatók 16 órától egészen éjfélig. Hozzátette: az Egri Csillag legendaíró  pályázat eredményét a rendezvény nyitóünnepségén, augusztus 18-án 18 órakor fogják kihirdetni.
 
    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!