Ismét több ezren vágtak neki a Balatonnak
2011.08.06.00:00
Idén újra megrendezték a Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között, ahol 5,2 kilométeres táv várta a 22-23 fokos vizet kedvelőket. Az előző évek hagyományait folytatva dr. Sós Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője ebben az évben is indult a megmérettetésen.
A vízirendőrség és a meteorológusok jóváhagyásával szombaton reggel 7:30 - 13 óra között vághatott neki a több ezres mezőny a magyar tengernek.
Az előző évek hagyományait folytatva dr. Sós Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője ebben az évben is indult a megmérettetésen, aki idén 2 óra 38 perc alatt teljesítette a távot, 22 perccel megjavítva két évvel ezelőtti idejét.
- Hetente három alaklommal úszom 1-2 kilométert, így viszonylag könnyen vettem az akadályt. A táv egyharmadánál voltak nagyobb hullámok, de 3 kilométer környékén már könnyebb volt. Annak ellenére, hogy a víz nagyon hideg volt, sokkal kevesebben adták fel a versenyt, mint két évvel ezelőtt, valószínűleg hallgattak az indulók a szervezőkre és csak az edzettebbek vállalták be az úszást – számolt be élményeiről a szocialista politikus, aki Heves megyéből még gyöngyösi indulókkal is találkozott.
A kormánypárt részéről Fodor Lajos (Fidesz) közigazgatási államtitkár szelte át a Balatont, míg celebjeinket többek között Erdei „Madár” Zsolt képviselte.
Meglepetésre indult a versenyen a Fideszt néhány napja óvatosságra intő amerikai nagykövet asszony Eleni Tsakopoulos Kounalakis, aki már délelőtt tíz órakor a vízben volt. Elmondása szerint, sosem vett részt hasonló vízi megmérettetésen, ám mivel Kaliforniában nőtt fel és imádja a vizet, igen jól úszik.
Tavalyelőtt csaknem 9300 induló ért célba, idén ettől elmaradt a mezőny létszáma, hiszen a többszöri elhalasztás és a hideg víz sokaknak kedvét szegte. Szombat délelőtt 10 óráig a két legjobb eredmény: nőknél 1 óra 13 perc, férfiaknál 1 óra 11 perc volt.