Százharminc páros érkezik Ózdra

Az egri nyitófutam után az előttünk álló hétvégén Ózdon folytatódik az idei rallytúra bajnokság. Az észak-borsodi városban már kilencedik alkalommal találkoznak a legnépesebb szakág képviselői.
 
 

Százharminc páros érkezik Ózdra

Az egri nyitófutam után az előttünk álló hétvégén Ózdon folytatódik az idei rallytúra bajnokság. Az észak-borsodi városban már kilencedik alkalommal találkoznak a legnépesebb szakág képviselői.
 
 
 
 
 

Százharminc páros érkezik Ózdra

Az egri nyitófutam után az előttünk álló hétvégén Ózdon folytatódik az idei rallytúra bajnokság. Az észak-borsodi városban már kilencedik alkalommal találkoznak a legnépesebb szakág képviselői.

A program a korábbi évekhez képest nagyjából változatlan. Szombaton a nap első felében az adminisztratív és a technikai átvételeket tarják meg, délután pedig a stadionban egy látványos körversennyel mutatkozik be az egész mezőny.

-    Nagyon jól haladunk, már ami a szervezést illeti – tette hozzá Ádám Antal, a futam főszervezője. – Komoly az érdeklődés a verseny iránt, közel százharminc páros adta le a nevezési szándékát. Ebből is látszik, hogy a túrások nagyon szeretnek ezen a környéken autózni. Az is ritka, hogy ilyen prológot tartsunk ebben az osztályban, szombaton az ózdi stadionban valamennyi versenyautót láthatják az érdeklődők. Csökkenő rajtszám szerint, előbb a kisebb kocsik kezdenek, a végén pedig a top-autók foglalják el a salakot.

Vasárnap Királd és Sáta környékén már reggel hat órától lezárják a pályát, a gyorsasági szakaszok helyszínét innentől kezdve már csak gyalogosan lehet megközelíteni. Idén is lesz körgyors, ami a nézők számára tripla látványosságot ígér, hiszen van olyan terület, amelyen kilenc alkalommal haladnak el a versenyautók. Az első mért szakasz a sajvórákonyi temető utáni részről rajtol, a másik pedig a királdi híd alól kezdődik.  A népes mezőnyben a szurkolók találkozhatnak idősebb és ifjabb Béres Józseffel is, akik ismét arra vállalkoztak, hogy látványos autózással emeljék a verseny színvonalát. A IX. Cyeb Ózd Ralin vasárnap összesen hat gyorsasági szakaszt rendeznek, ezután hirdetnek győztest. A bajnokság második futamának össztávja megközelíti a 140 kilométert, ebből több mint 60 km-t tesznek ki a gyorsasági szakaszok.  


A IX. Cyeb Ózd Rali programja:
Május 14. (szombat)
Prológ – Városi Stadion, 16.00
(Belépő: 1000 forint, diák 500 forint, 12 év alatt szülői felügyelettel ingyenes).
Május 15. (vasárnap)
Gy1 – Ózd – Sáta        7:58 (az első autó rajtja)
Gy2 – Királd Körgyors    8:36
Gy3 – Ózd – Sáta        10.19    
Gy4 – Királd Körgyors    10:42
Gy5 – Ózd – Sáta        12:25
Gy6 – Királd Körgyors    12:48
Pályazárás egy órával az első autó rajtja előtt.

 

 

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!