Aggódva vártam, hogy vajon az a politikus, aki a sajtó szabadságát lábbal tiporja, aki elvette a nyugdíjamat, amiért nem adtam oda önként az eddigi megtakarításaimat, aki a Köztársaságra tör a Parlamentben, akinek frakciója olyan Alkotmányt kíván, amelyik nem említi 1848-at, az vajon mit mondhat a márciusi ifjakról. Ma, amikor Hraballal élve naponta „valóra válik a hihetetlen”, azt kell, hogy mondjam Habis László, Eger polgármestere a trenddel szembeni beszédet tartott.

Nem képzelte magát forradalmárnak, nem kesergett a be nem teljesült forradalomról, nem akart bevégezni forradalmi félmunkákat, hanem egy igazán kitűnő szöveggel állt elő. Olyan politikusi beszédet tartott, ami reményre adhat okot. Büszke, a történelemmel szemben alázatos, a szabadságról, a méltóságról, a szeretet és az összetartozás fontosságáról szóló beszédet.

Persze, az idióta globalizáció-fóbia, ami a'48-as "globális" forradalom fényében röhejes, meg a kormány dicsérete és a drogok elleni kirohanás rontja Habis szövegét, de ezt tudjuk be a csinovnyik kötelező nyelvcsapásainak.

Örülhet az a nép, akinek ilyen forradalmai voltak, és teljesen mindegy, hogy akkor és ott mi lett a lázadás sorsa, mert az akkor álmodott szabadságot most mi élvezhetjük. Konzervatív beszéd volt, de csak a hangsúlyokat tekintve. Értékrendjében európai és magyar.

Akkor, amikor a központi hülyeség a végeken tombol leginkább: reménykeltő.

A beszéd:

"Tisztelt Egri Polgárok! Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Amikor hallgatjuk a Nemzeti dalt, próbáljuk meg elképzelni Petőfit, amint papírra veti a szavakat, és amint szavalni kezdi, hogy „Talpra, magyar, hí a haza!”. Ebben az egyetlen versben benne ég az egész forradalom tüze, benne van a forradalom ifjainak hívó szava. Egyszerű gondolatok ezek, hogy minden magyar megértse.

És benne van az elszánt hit, hogy jobbá tehetjük a hazánkat.

1848. március 14-én és 15-én szinte anekdotába illő fordulatok követték egymást a vértelen pesti forradalomig, amikor a márciusi ifjak lelkesedése, s hatalmon lévők félelme elvezetett a rendszer széthullásához. Párizs és Bécs után egyetlen diadalmenet volt a pesti megmozdulás.

Ez a nap a fiatalságé, és Petőfi Sándoré volt. A forradalom előestéjén véglegesen megszövegezték a 12 pontot. Másnap reggel indultak Heckanasthoz, hogy kinyomassák. A nyomdászmester azonban cenzori engedélyt kért, és erre a bürokratikus felvetésre megtorpantak az események. Talán még most is tanácstalanul ott ácsorognának a márciusi ifjak, ha a tulajdonos nem súgja Irinyi József fülébe: „Foglaljanak le egy gépet!”. A hős ifjú előrelépett, a nyomdagépre tette a kezét, majd dörgedelmesen kijelentette: „A nép nevében lefoglalom…” Mehetett minden tovább… Ahogy a történész, Supka Géza írja: „A forradalmak sikere rendszerint nem a forradalmi erők erején, hanem a velük szemközt álló erők gyengeségén múlik.”

Petőfi és Irinyi tudván tudta, hogy írásaik a magyar történelem fontos dokumentumai. Nyomban a délutáni népgyűlés után azzal a kéréssel fordultak a Nemzeti Múzeum igazgatójához, hogy helyezze a két kis papírlapot a nemzet levéltárába, örök emlékezet okából. Tudták, hogy 900 év jobbágygazdasága után egy új Magyarország született meg. Illő tehát, hogy az újszülött születési bizonylata hiteles helyre kerüljön…

A feketeleves később következett, az óriási külső erők nyomása következtében heroikussá, majd tragikussá vált a forradalmat követő szabadságharc.

Tisztelt Egri Polgárok! Kedves Barátaim!

Sokan azt gondolják, hogy március 15-én egy elbukott forradalmat ünneplünk. Ez nem igaz. Legfőbb törekvései teljesültek, még ha a szabadságharc, a magyar függetlenségi mozgalom vereséget szenvedett 1849-ben. A polgári forradalom győzelmét mi sem bizonyítja jobban, hogy az 1848-as eredményeket, vívmányokat még a szabadságharc leverése utáni rémuralom és abszolutista kormányzat sem merte eltörölni. Megvalósult a jobbágyok felszabadítása, a közteherviselés és a törvény előtti egyenlőség.

Hihetünk-e abban, hogy ma ismét itt az idő, remélhetjük-e, hogy az egységre vezető szándék meghozza a gyümölcsét? Tudunk-e felemelt fővel ünnepelni március 15-én, amikor a globalizmus már szinte mindent felfalt, amikor a társadalomban már-már tarthatatlan a brutalitás, az embert teljesen lealacsonyítja az alkohol és drogfüggőség, amikor nem biztos, hogy meg tudjuk őrizni anyanyelvünket és kultúránkat?

Hiszem és vallom a legnagyobb nehézségek ellenére is, hogy ugyanúgy nem szenvedtünk vereséget az 1989-es vértelen rendszerváltás eszméivel, mint 1848. március 15-e hősei. Ehhez azonban érvényesíteni kell a lánglelkű Kossuth Lajos szavait, aki azt mondta 1852-ben Amerikában: „Mindent a népért, mindent a nép által, semmit a népről a nép mellőzésével. Ez a demokrácia.”

1848-ban március 15-én a forradalmárok 12 pontban foglalták össze követeléseiket. A magyar polgárok már 1848-ban felelős kormányt követeltek. Olyan kormányt, aki tisztességesen bánik a közpénzekkel, aki garantálja a biztonságot és a rendet, aki cselekszik és felelősséget vállal a jövőért.

Azt gondolom, hogy kormányunk ma ilyen, és ezért hozta meg az átalakulás következő időszakra vonatkozó, nehéz döntéseit.

Hölgyeim és Uraim!

Március 15-e számomra mindig különleges alkalom. Emlékeztet arra, hogy az, hogy az, hogy magyarul beszélünk és szabadságban élhetünk, annak köszönhető, hogy azok a nagyszerű emberek, akik előttünk jártak, életüket áldozták nemzetünkért. Megértették, hogy szeretnünk és szolgálnunk kell embertársainkat. Megértették, hogy a szabadság áldozatból táplálkozik.

Az ünnep nem öncélú. Amikor ünnepelünk, háttérbe kell szorítanunk önzést, hogy felülkerekedjen az egymáshoz tartozás áldott öröme. Mikor lenne erre a legnagyobb szükség, ha nem akkor, amikor a hosszú évek alatt összegyűlt hatalmas adósság fojtogatásából való kitörést tűztük ki célul? Az egyetlen lehetőségünk, hogy lerázzuk magunkról a szegénység és a gazdasági alávetettség jármát, ha az országot új növekedési pályára állítjuk.