Moslékgyár
2008.04.03.00:00
A hetvenes években egy egri kollégium Mikulás-estjén menetrendszerűen kritizáltuk a menza kaját, mégpedig azzal, az akkoriban divatos reklámszlogennel, hogy „Ne töprengjen,sertést hizlalni mindig érdemes!”.
Másnap hivatott az igazgató, hogy honnan tudjuk, hogy a helyettese ellen vizsgálat folyik? Ugyanis a kolléga a menza moslékát hazavitte, azzal disznókat hizlalt, amelyeket jó pénzért eladott, hogy aztán megint moslékot állítsanak elő belőlük.
Sehonnan sem tudtuk, csak azt, hogy a kiporciózott kaja jó része érintetlenül megy pocsékba. Nem ízlett nekünk, néha hozzá sem nyúltunk. Jó negyed századdal később ugyanezt láttam a gyerekem iskolájában. Meg azt is látom, hogy komoly vállalkozói küzdelem folyik a diákétkeztetésért, pedig az EU már megtiltotta a moslék disznókba töltésének kannibál rituáléját.
Tehát nem a moslékért teszik. De akkor mi viszi rá a konyhák üzemeltetőit,hogy nap mint nap kiporciózzák a szemétbe valót? És nem a minőségről van szó!
Ettem már Dániától Amerikáig mindenféle menzán. Nem volt sokkal jobb a kaja, csak változatosabb, és ésszerűbben osztották el. A szelet húst, halat, desszertet, néhol a szakács
mérte ki, míg a levest, a köretet, a zöldségeket a diákok mindenhol maguk vették el, svédasztalszerűen. Akinek többre fájt a foga, az többet, akinek nem ízlett annyira, az kevesebbet.
Fő ételből mindenhol több félét is kínáltak. A visszavitt tálcákon alig árválkodott maradék.
Amikor egyszer szóba került, hogy Egerben is meg lehetne próbálni, azt mondták: Hova gondolsz! Az elv szép, de nálunk ez még nem működne. Nincs rá annyi pénz, hogy höhö, svédasztalt kínáljunk a gyerekeknek.
Maradt a moslékgyár, mert van rá pénz.
Weil Zoltán