Sikeres évet zárt az Agria Polgárőrség

Sikeres évet zártak az Agria Polgárőrség tagjai. 2010-ben a csapat közel 4000 óra szolgálattal és számos eredményes akcióval büszkélkedhet.
 
 

Sikeres évet zárt az Agria Polgárőrség

Sikeres évet zártak az Agria Polgárőrség tagjai. 2010-ben a csapat közel 4000 óra szolgálattal és számos eredményes akcióval büszkélkedhet.
 
 
 
 
 

Sikeres évet zárt az Agria Polgárőrség

Sikeres évet zártak az Agria Polgárőrség tagjai. 2010-ben a csapat közel 4000 óra szolgálattal és számos eredményes akcióval büszkélkedhet.
A polgárőrök segítették a Zöld Kommandó tevékenységét is.  Füredi József elnök a keddi zenés-táncios évzáró rendezvényen kiemelte: nem csak az előre tervezett szolgálatokra, de a sürgős feladatellátásra is mindig tudtak embert biztosítani. A bűnmegelőzési akciókon túl az árvízi mentésben is részt vettek, illetve adományt juttattak el az árvízkárosultaknak. A tagok „Laikus életmentő tanfolyam”-ot is elvégeztek, és egy emberként voltak jelen a véradásokon is. A Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny megyei döntőjében az egri csapat első helyen, míg egyéniben a második helyen végzett.
 Az „Év polgárőre” kitüntetést az idén Sike Zoltán vehette át, további négy polgárőr dicsérő oklevelet kapott.

 

 
 
  • 1Kisszekund2011január02.17:51ÚjVálasz

    Annyi hazánkban a polgárőr, mint falusi kutyában a bolha.
    Nemzetközi összehasonlításban is az élmezőnyben vagyunk. Talán csak Dél-Afrika előz meg bennünket.
    Ennek vélhetően két oka lehet:
    Az egyik, hogy nálunk a fegyveres testületektől 25 év ottlevés után jól nyugdíjba lehet menni és a sok, életerős, nyugdíjast nem elégít ki a herevere biztonsági őrködés. Ott ugyanis már túlcsordult a létszám. No meg jobb elmenekülni valahová a haverokhoz, az asszony szája elől...
    A másik ok tragikusabb:
    A magyar rendőrség bűnmegelőző és bűnfelderítő munkája elégtelen és silány.
    Érdekes módon ez az Agria Polgárőrség sem azzal dicsekszik, ami pedig munkája lényege lenne, mégpedig a bűnözők elűzése, sőt tettenérése, elfogása.
    ,,Számos, eredményes akció..."? Megálltak hetente a cigánysor végén, aztán néztek kifele a fejükből egy órát?

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!