Amellett, hogy 2010 a bor éve is, nem kevés kulturális érdekességgel szolgált Eger városa. Mérlegre téve a problémákat és lehetőségeket, bátran kijelenthetjük, hogy az idei év egyik legérdekesebb, legkülönlegesebb produkciója a „Nyitva van az aranykapu” című előadása volt, melyet neves vendégművészek közreműködésével, az értelmileg sérült gyermekekért rendeztek június 3-án, a Gárdonyi Géza Színházban.
A Szalaparti Módszertani Intézmény Aranykapu Alapítványa, egymás elfogadását és megismerését elősegíteni hívatott rendezvényén a színház művészei, az Egri Szimfonikus Zenekar, a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium tanulói mellett Gerendás Péter is fellépett.
Az egri Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Szakiskola és Diákotthonban több mint kétszáz gyerekkel foglalkozik 56 pedagógus, 25 csoportban. Az intézményben 1999-ben létrehozott Aranykapu Alapítvány a tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekek oktatásával, nevelésével összefüggő fejlesztő tevékenységek támogatásával foglalkozik.
Az akár az év koncertjének is nevezhető különleges produkció mellett az alapítványról és a gyógypedagógusok nem mindennapi munkájáról is beszélgettünk a közelmúltban Szabó Mária igazgatóhelyettessel, az Aranykapu alapítvány elnökével.

Egri Szín: Mit tud a társadalom az önök munkájáról, az intézményben folyó életről?
Szabó Mária: Pont azért szervezünk ilyen jellegű programokat mint a „Kapcsolda”, hogy egy kicsit jobban megismertessük ezeket a gyerekeket a társadalommal. Nincsenek benne a köztudatban, az ő életük nem a hétköznapok része az átlagember számára.
Azért is szeretnénk minél több ilyen rendezvényt, hogy megmutassuk az átlag ember számára, hogyan lehet velük együtt dolgozni. Értelmi fogyatékos gyerekek járnak ide, mi nem tudunk versenyezni normál gyerekekkel. A kulturális, művészeti kapcsolatok azok, amiben meg tudjuk ismertetni őket az átlagos, normál gyerekekkel.
Igyekszünk azokat a területeket megtalálni, ahol be tudjuk mutatni a mi munkánkat, illetve megkeresni azokat a helyeket ahol be tudunk illeszkedni a hétköznapi társadalom életébe.
Egri Szín: Kívülről nézve egy zárt világnak tűnik, amibe most bepillanthatunk. Milyen élet zajlik itt a hétköznapokban?
Szabó Mária: Ugyanolyan, mint egy normál általános iskolában. Van diákotthonunk és vannak bejáró gyerekek is. Reggelivel kezdődik a nap, a bejárók megérkeznek, reggel nyolctól tanítás van. Délutáni is vannak foglalkozásaink. Ugyanúgy megy az élet mint más iskolában, csak éppen a tananyagunk más. Itt inkább az életre való felkészítés, az önellátás dominál.
Egri Szín: Az itt elsajátított ismereteket mennyire tudják hatékonyan működtetni, amikor kikerülnek az intézményből?
Szabó Mária: Nálunk vannak enyhe értelmi fogyatékosok és középsúlyos fogyatékos gyerekek. Az enyhe fogyatékosok közül aki tovább tanul, mehet olyan szakiskolába, mint például a Mezőgazdasági, vagy a gyöngyösi Speciális Szakiskola. A középsúlyos tanulók, ha elvégzik az általános iskolát, számukra van készségfejlesztő szakiskola itt nálunk. Az intézményben óvoda is van, két általános iskola, szakiskola. Ebben olyan speciális szakmákat tanulnak, mint a textil- és fonalmentő, kert- és parkápoló.
Amikor bejövünk az épületbe, látható hogy a parkot és a kertünket a gyerekek gondozzák. kertünk is van, amit a gyerekek gondoznak, és vannak takarítósok is. Igyekszünk ezen a területen is a város felé mozdulni. Takarítást is vállalunk, például a mentősökhöz járnak most a gyerekek, de szívesen bekapcsolódnánk a város életébe akár a parkápolás, kertgondozás területén is.
Egri Szín: Történtek már lépések ez ügyben?
Szabó Mária: Próbálkozunk. Ez még a kezdeti stádium. Volt egy rendezvényünk június harmadikán. Azért gondolom ezt első állomásnak, mert megmutattuk azt a területet, ahol együtt lehet dolgozni velük, és keressük a más területeket is.
Egri Szín: A munka világában milyen területeken alkalmazhatók ezek az emberek?
Szabó Mária: Manapság nem igazán tudnak elhelyezkedni. Azt gondolom, hogy ez a jövő feladata, mert igenis helyük van a társadalomban. Lehet, hogy segítségre és irányításra szorulnak adott helyzetekben, de akkor is helyük van.
Egri Szín: Nyitva van az aranykapu címmel rendeztek egy nagyszerű műsort ebben az évben. Mekkora munka van e mögött?
Szabó Mária: Egy éves munka volt. Szabó Sípos Máté járt hozzánk egy évig órákat adni a gyerekeknek. Ezek interaktív órák voltak. A Pásztorvölgyi tanulói és művészek jöttek el hozzánk. Ez egy éves munka volt, együtt dolgozás, aminek lesz folytatása a következő évben.
Egri Szín: Mit ad a gyerekeknek egy ilyen feladat? A közönség azt látta, hogy komoly művészi teljesítmény van színpadon.
Szabó Mária: Fantasztikus élmény volt a gyerekek számára is. Hiába hogy sérültek, azért nekik is szükségük van arra, hogy megmutassák az ő kis tehetségüket, saját magukat. Pont ez a világ, ahol megcsillanhatott, hogy igenis van itt érték bennük. A nonverbális kommunikációnak erre a formájára is képes egy gyerek. Lehet, hogy verbálisan nem tud kommunikálni, de valamilyen hangszeren ő is meg tud szólalni
Egri Szín: Mi a célja az Aranykapu Alapítványnak?
Szabó Mária: A társadalmi integráció. Ez az említett rendezvény ennek a nyitó lépése volt, szeretnénk ezt megtalálni azokat a helyeket, ahol mi is bekapcsolódhatunk az átlag városi életbe, az átlagemberek életébe. Tény és való, hogy a gyerekek segítségre szorulnak, de azért vannak olyan területek, ahol igenis helyük van.
Egri Szín: Hogyan jött létre az alapítvány?
Szabó Mária: Az alapítvány tíz éve működik, és főként az a feladata, hogy az intézményben folyó művészeti csoportok munkáját, a hétköznapok munkáját segítse. Egy éve dolgozunk azon, hogy szeretnénk az integrációt bemutatni, hogy szerintünk hogyan kell ezt csinálni.
Vannak erre próbálkozások, hiszen sok gyereket helyeznének vissza normál iskolába,
de egy átlagos órán nem lehet egy sérült gyereket egy egészségessel együtt foglalkoztatni, nincsenek meg ennek a feltételei. De ezekben a szabadidős tevékenységekben igenis helye van annak, hogy együtt dolgozzanak ép és sérült gyerekek.
Egri Szín: Van-e arra esély, hogy ilyen művészi produkciók a jövőben megvalósuljanak? Hogyan lehet ezekhez forrást találni?
Szabó Mária: Az előző rendezvényünk fő forrása a MOL Gyermekgyógyító programjában kiírt pályázat, melyben idén is elnyertük a támogatást, és ebben az évben is szeretnénk művészekkel és ép gyerekekkel együtt dolgozni. Ezt a munkát is egy koncerttel szeretnénk majd lezárni.
Egri Szín: Hogyan nyerték meg a művészeket az ügyhöz?
Szabó Mária: Van egy kollégánk Zsigmond László, aki az Egri Szimfonikusokban játszik. Amikor írtuk ezt a pályázatot, akkor ő felajánlotta, hogy megkérdezi Szabó Sípos Mátét, hogy részt venne egy ilyen dologban. Ő pedig nagyon készséges volt, és nagyon szívesen vállalta, és eljött hozzánk egy évig interaktív órákat tartani. Nagyon élvezte ő is, más viszony ilyen gyerekekkel dolgozni. Ők abszolút magukat adják, őszintén. Ha valami érdekli őket akkor csinálják, ha valami nem, akkor otthagyják. Meg kell találni azokat a technikákat, amivel leköthetők ezek a gyerekek. Fantasztikus vénával nyúlt ehhez a dologhoz, nagyon szeret ide járni, a gyerekek is nagyon szeretik. Mondhatom a többi művészt is, Hüse Csaba, Zám Andi, aki kollégánk is, nagyon szeret itt dolgozni, ezekkel a gyerekekkel foglalkozni. A Pásztorvölgyisek is azonnal benne voltak, fel se merült, hogy abbahagyják a közös munkát velünk.
Egri Szín: A színpadon egy nagyon komplex produkciót láttunk. Mekkora erőfeszítés ez a gyerekeknek?
Szabó Mária: Nagyon féltünk tőle, mert például a fellépés előtti napon a szimfonikus zenekar próbált a gyerekekkel este tízig. És másnap reggeltől estig igénybe voltak véve. semmi probléma nem volt velük. El voltak varázsolva. nem is gondoltuk, hogy ennyire lehet őket terhelni. Fantasztikus volt.
Egyáltalán az, hogy ezekkel az emberekkel, a zenekarral együtt dolgozhattak, színpadon lehettek, ez nem mindennapos dolog az ő életükben.
Egri Szín: Mennyire fogékonyak a művészetre a gyerekek? Meg tudnak hallgatni egy zenedarabot?
Szabó Mária: Mindenképpen hatással van rájuk, ám az ő értelmi képességük határt szab. Meg kell találni azt a „hangszert” amin képes játszani. Elég érdekes a mi szakmánk, mert egy gyógypedagógusnak, nem az az elsődleges célja, hogy nagy mennyiségű ismeretet adjon át
hanem, hogy megtanítsa arra a kevésre azt a gyereket, aki csökkent értelmi képességű. Inkább a módszerek tárházával kell, hogy rendelkezzünk.
Egri Szín: Mekkora feladat a pedagógusnak?
Szabó Mária: Ez a munkánk, ez az életünk. Nagyon kreatívnak kell lenni és sok módszert kell ismerni, mert minden gyerek más. Mindegyikhez más kulcs kell. Amikor az ember megkap egy csoportot, hiába hogy kis létszámú csoportokkal dolgozunk, egy évnek el kell telni, hogy megismerjük. Nagyon sok gyerek nem kommunikál verbálisan, tehát nonverbális kommunikációra van szükség. Tudnom kell minden pillanatban, hogy annak a gyereknek mi a problémája, tudnom kell segíteni rajta, ehhez meg kell ismernem alaposan.