Velünk élnek – ellenállhatatlan egyszerűséggel és a világgal szembeni végtelen érzékenységgel. Tele a szívük szeretettel, és minden mondatuk egy hatalmas felkiáltójel. Ha beszélnek, nevetnünk kell. Ha hallgatnak, elviselhetetlen. Ők a nemsenkilények.
A főszereplő Börcsök Enikő, Seth F. Henriett (Autizmussal önmagamba zárva), Mark Haddon (A kutya különös esete az éjszakában), Donna Williams (Léttelenül) és Birger Sellin (A lélek börtöne) szövegein keresztül beszél valami nagyon fontos, „titokzatos” dologról, az autizmusról.

 „Az autizmus az autos (önmaga) szóból származik. Minden ember önmaga. Ebből következne, hogy mindenki autista. Mivelhogy ez lehetetlen, nem értem a dolgot.”
 „Csak olyankor tudok megölelni és megsimogatni valakit, amikor kedvem van hozzá, és nem akkor, amikor szeretné. Jelenleg az egyetlen olyan ember, akit meg szoktam ölelni, a pszichiáterem. Ő azt mondja, hogy nagyon szerencsés ember, de én nem értem, hogy a szerencsének mi köze az öleléshez.”

„A fejemben úgy gyűlnek a kérdések, mint a veknik a gyárban, ahol a nagybácsim dolgozik. A gyár egy pékség, és a bácsim a szeletelőgépet kezeli. És időnként a szeletelő nem dolgozik elég gyorsan, de a kenyér egyre jön, és torlódás keletkezik. Néha úgy gondolom el az agyamat, mint egy gépet, de nem mindig úgy, mint egy kenyérszeletelő gépet. Így könnyebb megmagyarázni az embereknek, mi történik bennem.”