Az előadás szövegkönyve Kertész Lilly Mindent felfaltak a lángok c. önéletírása alapján készült, melyet a rendező Blaskó Balázs és Magyar Fruzsina dramaturg, valamint Fábry Péter dolgozott át színpadra.

Már 2005-ben, amikor első rendezésem ötlete felmerült, felajánlotta Csizmadia Tibor, vigyem színre Kertész Lilly: Mindent felfaltak a lángok című regényét. Aztán sorra jöttek a rendezések, de nem felejtettem el – mondja Blaskó Balázs, rendező.

„Magyar Fruzsinával átdolgoztuk színpadra úgy, hogy előtérbe helyeztük a történet egriségét. Az előadás alapötletét Pilisy Elemér fotógyűjteménye adta, amely a múlt század eleji Egert mutatja be. Ezért azt találtuk ki, hogy Lilly egy tárlat kapcsán mesél unokájának arról, hogyan vesztette el a háborúban a családját. A történet 1944. március 18-án, a németek megszállásával kezdődik, és a következő év augusztusáig, Egerbe való visszatérésével fejeződik be.
Azt mutatjuk be, hogyan szakadt ki a polgári biztonságot adó miliőből. Ez a család mindvégig ragaszkodott a magyarságához, a magyar kultúrtörténethez, Petőfi, Arany költészetéhez, és a nemzeti versekhez, ez is összekötötte őket.
Olyan látványvilágot és teret idézünk a színpadon, amelyben nincsenek kellékek, hanem Karsai János mozgásrendszere segít megmutatni, hogyan bánik ember az emberrel? Szeretném megfogalmazni, hogy olyan vannak szabályok, mint a tisztelet, az emberség tiszteletben tartása, a méltóság. Fontos számomra, hogy Lilly milyen felelősséggel gondolkodik erről az időszakról, nem egy generációt, nem egy nemzetet tesz felelőssé, nem általánosít, hanem a konkrét ember felelősségét keresi.  Nem maradt benne bosszúvágy.

Karsai János olyan mozgásművészeti világot tár elénk, amely a képzeletünkre épít. A színészek kezéből egyik pillanatról a másikra virág lesz vagy éppen gépfegyver. A neves pantomimművész-mozgástervező szerint olyan folyamatokat kell végig vinni az előadásban, amelybe a színész bele tud helyezkedni. Ezért is tartottak a próbák kezdete előtt tréningeket. Itt aztán kiélik azt, ami a pantomim (mindent játszó színész) lényege -mondja. Úgy fogalmaztam még az olvasópróbán: ezt a darabot a mindenkori kiszolgálóknak és kiszolgáltatottaknak ajánlom. Bár nincsen teherautó vagy vagon a színpadon, de úgy kell játszanunk, hogy a történet a gesztusrendszerben, a színészek testtartásában, akár egy karlendítésben vagy arcjátékában jelenjen meg.

Jánoskúti Márta, jelmeztervező szerint újat tulajdonképpen nem lehet mondani a témáról, csak máshogyan. Ennek a kegyetlen történetnek az ábrázolása szinte lehetetlen színpadon. A szavak erejére hagyatkozunk, ennek megfelelően a látvány kicsit visszaszorul, stilizáljuk a helyszíneket. Három síkra tesszük a szereplőket: a jelenlegi Lilly, aki narrátorként az unokájának mutatja a régi Egert, vissza-vissza lép a saját fiatalságát. A másik, a családja, akik már nem élnek, csak egy régi barna fényképből lépnek elő. A harmadik sík a többi szereplő, a lakosok, a csendőrök, akik egyforma ruhát viselnek. A ruhák az érzelmi átélést segítik. A jelmeznek mindig nagyon fontos szerepe van egy előadásban. De most eltekintettem attól, hogy megjelenítsem a korra jellemző motívumokat: a koncentrációs táborok csíkos ruháit, a kopaszságot. Ezeket átvitt formában „meséljük” el. A jelmez, a díszlet mind a történetet szolgálja.

Székely László, díszlettervező azért találta ki, hogy egy kiállítás képei közé helyezzék a történetet, mert a régi egri fényképek idézik fel Lillyben a háború borzalmait. Nem volt könnyű dolguk: csupán egy-egy paddal vagy fényváltással jelzik az idő múlását és a helyszín változásait.”