A bécsi Ost Clubbos fellépések eddig jók voltak, most is azt vártuk, hogy valami nagyszabású történjen. Régen voltunk ott utoljára, ráadásul egyéb ünnepelnivaló is akadt, nevezetesen N.Csabi házasságkötése közeledett, és mindenképpen le akartuk rúgni a hely tetejét.

 Az eredeti tervek úgy szóltak, hogy az A38 szervezésében megrendezett bulin magyar fellépők zenélnek, három napon keresztül. Nekünk a szombat este volt a fellépésünk ideje, az Ocho Machoékkal és Jutasiékkal együtt. Szeretem azt hinni, hogy pontosak és megbízhatóak vagyunk, legalábbis az érkezések, beállások tekintetében, és így most is pontosan érkeztünk. Délután öt körül a klubban még csak a technikai személyzet várakozott, és a cuccaink berámolása után azonnal szerelni, kábelezni kezdtek.

A beállásokról annyit elmondok, nem tudom, írtam-e már korábban, hogy általában három félét lehet megkülönböztetni. Kérem, nézzük el, ha nem szakszavakat használok, majd Dani megtanítja, nem kell neki öt-hat év és menni fog. Az első a „hirtelen” beállás, vagyis amikor ott toporgunk a színpad szélénél, várunk, hogy jöjjön a mi időnk, aztán szabaddá válik az út, lehet pakolni a hangszert, erősítőt, effektet és lehet kábelezni, mikrofonozni. Ennek a hátránya, hogy kis idő adatik, a közönség pedig végig figyeli, ahogy a dob, majd a basszus és a többi hangszer szépen, lassan, idegesítően összeáll egy egésszé. A második verzió az, amikor egy többzenekaros fellépés előtt megjelenünk, sorrend alapján, fontos, hogy fellépési sorrend alapján beállunk, egymás után, majd amikor a mi időnk eljön, simán felgyalogolunk a színpadra, a hangosítók pedig két mozdulattal a korábban beállított állásokba vezérlik a rendszert. Elviekben, ugye. A harmadik típus szerint a legelső fellépőnek kell legutoljára érkezni és beállni, vagyis a legutolsó fellépőnek kell legkorábban elkezdeni a beállást. Ennek az előnye a második verzióhoz hasonlóan az, hogy a közönség nem hallja a beállást, azonban néha nagyon korán kell érkezni az adott helyszínre. Mint most Bécsbe, ugyanis mi lettünk volna a második fellépők. Jutasiék külön nyomták, dj-ztek.

Na, ez, ami piszkosul zavaró nekem: várakozni, olvasni, várakozni, beszélgetni, várakozni, meginni egy sört, várakozni, majd még várakozni. Az ember, nem vicc, teljesen elfárad a felkészülés izgalmában, és mire oda jutna, hogy zenéljen, nos, addigra lehervad. A magam részéről dőltem jobbra, balra, és emlékeztem, hogy korábban is volt ilyen meddő várakozás más fellépéseken, aminek a vége minimum kétséges lett. De azért volt ellenszer, pl. egy vacsora.

Uram maga kikészít mind verbális, mind vizuális értelemben! – kiáltott fel a belépő Frenk, az Ost Club hivatalos magyarja, aki nem tudta, hogy aznap fellépünk, így annyira nem tudott készülni, mintha tudta volna, hogy észveszejtő buli várható. Kétségtelen, a magunkkal vitt pálinka és bor készletek érezhető keresletcsökkenést okoztak a kerületben, a korábbról ismert barack, valamint a házi receptúra alapján készült finomságok hamar felfokozták a lelohadó hangulatot. Lassan Ocho-ék is belecsaptak a húrokba, úgyhogy kezdődhetett az este!

 Múltkor említették a hely vezetői, hogy a helyieket, mármint az osztrákokat nagyon nehéz táncba vinni, és csodálkozott is, hogy nekünk, noha nem a teljes közönséget, csak egy részét, de sikerült. Célunk így nem lehetett más csak a korábbi eredmény elérése illetve túlhaladása. Úgy láttam sikerült, mert még a hátrébb magasodó lépcsők tetején is komoly mozgolódás volt, folyamatosan. Talán az előző nap hatása (akkor is magyar fellépők voltak), vagy talán az aznapi kinti szakadó eső, de tényleg megalapozott jókedv és hangulat uralkodott a közönség tagjain. És ugye székekről szó sem lehetett.
 
A színpadi hangosítás a hely jellegéből adódóan (pince, ami stílusosan a világháború alatt az amerikai hadsereg szeszraktáraként működött) sajátos jelleget mutatott. Irtó hangos és egyben tompa volt, mint egy hegyoldalról legördülő ágyúdörej, csak folyamatos, szóval nagyon észnél kellett lenni, oda kellett figyelni. Éppen ezért igazán elfáradtam, a többiek is szerintem, de azért a ráadás számokról nem mondtunk le.
A folytatásban pedig jöhetett az ünneplés, de az már nem e lapokra tartozik.

 

Forrás: http://elsosor.blog.hu/