Az egyik, hogy kitiltják a zajongást a Belvárosból, lakó-pihenő övezetté nyilvánítják a sétáló utcákat, ahol hangérzékelős kamerák segítségével szűrik ki a röhögcsélőket. A másik, hogy gyűlöletkampányt indítunk a rohadék vén szipirtyók ellen, akik tízmilliós luxuslakásaikban kötögetve gyűlölködnek azon, ha az életnek egy csöppnyi zaja is beszüremlik hozzájuk. Jó barátaik a rend őrei, akik lehetnek derék politikusok, nyugalmazott rendőrök vagy bárki más, aki egy kis fegyelmezésére, népregulázásra bármikor kapható.

Lássuk be, hogy egyik megoldás sem tűnik működőképesnek. A hiba a rendszerben van. Nevezetesen abban a helyzetben, hogy Eger város polgárai még nem döntötték el, hogy mi legyen a kihalófélben lévő Belvárosukkal. Akinek ugyanis nem tűnt fel, az jobb, ha észreveszi, hogy a barokk városközpontban egyre-másra zárnak be az üzletek, tűnnek el az emberek. Ennek oka pedig az a világjelenség, hogy a mobilizáció és a gazdaság fejlődése eredményeként a zsúfolt, zajos belvárosokból a lakók elköltöztek a jobb híján zöldövezetnek nevezett környékekre, szórakozni, vásárolni pedig a jobb híján plázáknak nevezett terekbe járnak. Ez a trend nyilván nem kerüli/kerülte el Egert sem, még akkor sem, ha az aktuális politikusok nem akarnak róla tudomást venni. A szerencse, hogy léteznek példák a helyzet kezelésére.

Lakóövezetté visszaalakítást csak néhány nagyon gazdag skandináv országban tapasztalni. Sok osztrák és német kisváros a kereskedelmi funkciót választotta, ám ehhez a XXI. században az kell, hogy az üzletek a parkolóktól kezdve fedett területen legyenek megközelíthetőek, ami passzázsok és mélygarázsok hálózatát jelenti. Egerben éppen most akarják csökkenteni a belvárosi parkolóhelyek számát, mélygarázsról pedig szó sincs. Erre se pénz, se – a belvárosi kereskedők színvonalát elnézve – tehetség sincs, ráadásul Habis László polgármester egyértelművé tette, hogy az ajándék Uniós pénzből nem struktúrát akar váltani, hanem tereket csinosítgatni, ami akár kedvezhet is a következő megoldásnak.  

A harmadik megoldás a szórakoztató funkció kialakítása, ami leginkább a mediterrán országoknál, de például Hollandiában is megfigyelhető. Ezzel Egerben két nagy baj van. Az egyik a jelenleg erős Szépasszony-völgy lobby, amelyik magának akarja ezt a funkciót, és az elmúlt évek közpénzeit oda áramoltatta. Meg kell jegyezni, hogy nem logikátlan ez elképzelés, csak éppen van itt egy Belváros is.

A másik gond, hogy a belvárosi lakásokat a rendszerváltáskor nevetséges pénzekért privatizálták, sokan beragadtak az azóta drágává vált ingatlanokba, míg az üzleteket különböző trükkökkel, piacidegen módon köztulajdonban tartották. Például ilyen marhaság a bérleti jog, ami azt jelentette, hogy a bolt nem a boltosé, hanem fizet azért, hogy bérelhesse. Ebbe a rendszerbe volt kódolva, hogy tulajdon híján nem lesz befektető, ami a Belváros lepusztulásához vezetett, másfelől konfliktus alakult ki bérlők és a lakók között. A lakók választó polgárok, akik hívogatják az aktuális polgármestert panaszaikkal, a bérlők pedig kiszolgáltatott megtűrtek, akik jobb lesz, ha meghúzzák magukat. Ez a logika addig működött, amíg több boltot nyitni szándékozó volt, mint üzlethelység. Ma, aki megunja a lakókat, meg a tesze-tosza tulajt az odébb áll. Ahol működik a szórakoztató funkció, ott a kocsmárosé nem csak a kocsma, de a ház is. Magát zavarhatná egyedül.

A kívánatos helyzet eléréséhez valódi tulajdonosokká kell tenni az egri boltosokat. Igen, lesz aki umbuldával leértékelteti üzletét, összejátszik a politikával és megkárosítja a közt, ez minden privatizációs aktusban benne van. De az eredmény, hogy van felelős gazda az a tapasztalatok szerint építőbb, mint a közös irigység.

A gyorsan meghozható döntés egy hatékony és betartható decibel rendelet, amely egyértelművé teszi, hogy a Belváros a szórakozásé. Az engedélyeket hangerőre és kijelölt mérőpontok megjelölésével, minimum éjfélig kell kiadni. Az éjfél utáni zajongást a lakók miatt még a nagyon bulizós városokban is ritkán engedik meg.

A lakóknak meg kénytelen-kelletlen tudomásul kell venniük, hogy nincs egy kertvárosi lakossal azonos joguk a nyugalomhoz. Ezért kárpótolja őket ingatlanaik felára, amelyet bármikor kertvárosi házra konvertálhatnak.