Eredetileg két emberre volt megbeszélve, akik úgymond tisztán fognak látni. A helyszínen kiderült, hogy csak az egyikük lesz jelen, aki a társa hiánya nélkül másféle módszert fog alkalmazni. Bevezetett egy szentképekkel és szobrokkal teli, tömjénfüstölgő szobába, ahol meditálnom kellett. A jógákhoz használatos mantrás zenei aláfestés mellett merülhettem „transzba”. A vátesz eközben instrukciókkal látott el. El kellett képzelnem, hogy lépcsőn sétálok lefelé, és kilóg belőlem valamiféle fonál, amely lentről a Földanyával, fentről pedig Istennel köt össze. Ezután egy fiktív tükörbe nézve kereshettem a testemből kimenő különböző színű és anyagú szálakat, amelyek az ismerőseimhez kapcsolódnak. Mivel még mindig csak a sötétséget láttam, így tippelni kezdtem a színeket és embereket.

A célom egyébként egy szerelmi szál kiderítése volt, csak a szokásos szingliszerű kérdésekkel: lesz-e jövője és hogy volt-e köztünk előző életünkben is kapcsolat. Azt reméltem, erre a látnok fog választ adni. Tévedtem. Magamnak kellett úgymond felelevenítenem előző életemet, nevemet, csaknem konkrét helyrajzi számmal. Gyerekkorom képeiből tippeltem egy középkori kastélyt, ahol hercegnő vagyok, és egy katonával folytatok viszonyt, míg a férjem Angliában vár. A lovagom aztán sajnálatos módon elesik egy csatában. Történelmi dráma romantikával fűszerezve. A múltam után a lehetséges jövőmbe pillanthattam. Természetesen azt is saját képzelőerőm szabadon szárnyalásával.

A mese végén a hallgatóm tehetségesnek nevezett, és közölte, hogy választ kaptam minden kérdésemre. Az aurámat fehér fényűnek látta, a csakráim rendben vannak, és míg meditáltam, egy üvegszerű lény guggolt mellettem. Távozásomkor egyéb jóslási módokat, tanfolyamokat is felajánlott, valamint a társa segítségét, aki legközelebb biztosan jelen lesz.