A Múzeumok Éjszakáján hagyományos helyszín volt a vár, ahol az állandó kiállítások és a Kazamata fáklyás bejárása mellett színpadi műsor, néptáncegyüttesek fellépése, a Vocalissimo énekegyüttes előadása, Dr. Csiffáry Gergely előadása Bornemissza Gergely deák életéről, "Raktár-műhely-kiállítás” és táncház várta a nagy számban megjelent látogatókat.
Az éjfélig tartó ingyenes látnivalók között az „Egri vár története” a „Kivégzés, tortúra, megszégyenítés a régi Magyarországon” program is szerepelt, de kedvelt célpontnak bizonyult az Éremverde, a Panoptikum, valamint a 3D-s Vármozi is. A Dobó-bástya éjszakai vendége ezúttal a rákóczifalvai MACIMÚZEUM lakói voltak.
A Dobó bástya Terasz ezen az estén bemutatta Eger legjobb kocsmáját, ahol, igazán érdemes időt tölteni és borokat kortyolni. Az esti félhomályban Horváth Ferenc színművész gitárral dicsérte a borokat, miközben a hallgatóság az ízek mellett a nyárral átitatott éjszakai egri panorámát is élvezhette. A terasz kiváló ivóhelyén, a „Heves Megye legjobb bora” verseny nyertes borászai mutatkoztak be.

Középkori hagyomány elevenedik meg a Szent Iván éji tűzugrás szokásában melyet a várudvaron, a Gótikus palota előtt elevenített fel a Boróka, az Egres és a Lajtha László Néptáncegyüttes, csatlakozva a Kárpát-medence megannyi településéhez, ahol ugyanabban a pillanatban lobbant fel egyszerre a szentiváni tűz.
A hagyomány szerint ilyenkor a négyszögűre rakott tűz köré gyűlik sok, sok táncos, és méltóságteljes, lassú körtánc kezdődik, egyszerre 50 helyszínen. A sok, sok kör, amely a közös időpont és a közös gondolat eredményeként egy hatalmas virtuális körré növekszik. Az ügyes menyecskék úgy járták a táncot, hogy az életerőt sugárzó forgatagba még a Hold is beleszédült. A tüzes éjszakába hajló mulatozást, immár szokás szerint tűzijáték koronázta meg.

A II. Kárpát-medencei Tűzugrás Fesztivál a népi kultúra összetartó és közösségteremtő erejét igyekszik bemutatni, azt, hogy a közös ének, a közös tánc, az összekapaszkodó körök át tudják törni az elidegenedés falát. Azt, hogy az együvé tartozás érzése le tudja győzni a távolságot, át tudja lépni a határokat és távoli vidékeket képes összekötni.
A Szent Iván napi tűzgyújtás gyökerei a korakereszténység idejéig nyúlnak vissza, de egyes elemei a magyarság ázsiai tartózkodásáig visszavezethetők. A tűz mitikus, megtisztító ereje, a világosság ünnepe az egész keresztény Európa szokásvilágába bekerült. A középkori Európában a nyári napforduló éjszakáján mindenhol felgyulladtak a sötétséget elűző tüzek, megszólalt a szentiváni ének. Szerelmi varázsló, kiházasító énekeket énekeltek, a fiatalok rituális körtáncot jártak, a lányok átugrottak a parázsló tűzön.
Az urbanizáció a Kárpát-medencétől nyugatra ezt a hagyományt is eltüntette, mint oly sok mindent a középkori Európa kultúrájából. Éppen ezért lehetünk büszkék arra, hogy ezeket a csodálatos értékeket nagyapáink, nagyanyáink a legutóbbi időkig megőrizték és átadták nekünk. A mi feladatunk az, hogy tovább őrizzük, a XXI. század megváltozott világához alakítsuk és felmutassuk őket! Nem csak a Kárpát-medencében élőknek, hanem egész Európának.
Ezért csendül fel az Európa peremén élő elfelejtett moldvai csángók öves táncának dallama. Azoké a csángóké, akik ott a végeken a legjobban megőrizték az egységes középkori Európa kultúráját, a gregorián dallamokat, a körtáncokat, a balladákat.
Ezért indul el az a körtánc, amivel több száz évvel ezelőtt a nyári napforduló estéjén egész Európa köszöntötte a világosság győzelmét a sötétség fölött, a Bretagne-tól a Kárpátokig, Skandináviától Itáliáig.

Ugyanúgy égnek a tüzek Magyarországon, Erdélyben, a Vajdaságban, Kárpátalján és a Felvidéken, ugyanúgy szólal meg az ének és indul el a tánc, s a tűz fénye eljut a Kárpát-medencében élő népekhez.