A hazai posztmodern irodalom jellegzetes figurája a 80-as évektől publikál. A kilencvenes évektől különböző intézményekben tanít. A kreatív írás tanításáról vallja, hogy számára nagyon fontos, mert az egymással való foglalkozás révén maga is sokat tanul.
Kifejtette, hogy az íráshoz elhatározás kell, legyen az napló, dolgozat, levél vagy bármi, írásra szükségünk van. Ajánlja is mindenkinek, próbálja ki, hiszen tanulási folyamatot von maga után, ami során az ember elér egy bizonyos szintet. Az író kötelezővé is tenné a kreatív részét, mert nemcsak funkcionálisan kell ismerni a dolgokat, használni is kell tudni az írást.
Kukorelly szerint a művészetektől való függés a legjobb függés, ez pozitív köteléket jelent abban a viszonyban amiben a világ leépít.
Az egyébként túlmisztifikált művészi alkotásról és értékekről pátoszmentesen beszélt, ő maga sok iróniával közelíti meg a témát.
Az irodalom és a művészet nem attól jó, hogy az ember mennyire tud írni, rajzolni, hanem attól, hogy mennyire őszintén csinálja amikor alkot. Hogy mennyire ő maga. Ezt értékelik, az őszinte beszéd mindig érdekes a közönség számára. Az emberek sajátja a képesség, amivel különbséget tudnak tenni. Antropológiai sajátosság a kognitív disszonancia érzékeny felismerése, mégis sokszor hagyjuk magunkat befolyásolni hamis emberektől.
Ilyen eszközként lehet őszinte az irodalmi szöveg is, ami közvetítő az író és a befogadó között. A műalkotás viszont arra jó, hogy az ember hozzáférjen saját lelkéhez.