- Befutott a Veszelka Kommandó, előtte a Társulatban láthattunk. Pihenhetsz egy kicsit, így, hogy ennyi mindent elértél?

- Pihenni? Nem igazán. Nagyon örülök azoknak a sikereknek, amelyeket elértem, de igazából nem is akarok többes számba beszélni, mert nem hiszem, hogy olyan sok nagy sikert értem volna el. Réka szerepét én is annak konstatálom, de nem tudok pihenni. Tudom, hogy annyi feladat van, és ez egy nagy fejmunka, hogy folyton agyal az ember rajta. Folyton dalokat keres, szövegeket keres, zenéket hallgat. Most ugye elkalandoztam a népzenétől, az utóbbi egy évben, sőt az utóbbi három hónapban egy zongoristával dolgozom, és ez egészen új távlatokat nyitott számomra. Nagyon élvezem. Szakmailag is nagyon jó visszajelzéseket kaptam ebben az új stílusban. Most nagyon élvezem a munkát. Lehet, hogy tudnék pihenni, de magamtól nem vagyok rá képes. Mintha folyton generálnám magam. Mindig kitalálok valami újat, amitől nem tudok.

- Jön a nyár, még inkább be fognak indulni a koncertek és a fesztiválok.

- Igen, ez biztos. István a király is lesz hál’ Istennek. Eger óta, tehát ősz óta nem volt. Úgyhogy ezt már nagyon várjuk, hiányzik a csapat, meg nagyon jó a társulat, én nagyon szeretem őket.

- Hiányzik a színház világa?

- Nagyon hiányzik, viszont úgy néz ki, hogy májustól visszaköltözök a színházba, mert Kecskeméten a Nyomorultak című musicalbe fogok szerepelni. Nagyon örülök neki, mert nagyon szeretem ezt a darabot, és bár a főszerep nem jött össze, nem bánom. Vagyis bánom egy kicsit, mert jó lett volna. De ilyen szempontból realistább vagyok, mert attól, hogy kaptam egy főszerepet, mert ezt hozta az élet, attól a ranglétrát ugyanúgy végig kell járnom a színházban. Mintha nulláról kezdeném. De mindenképpen hiányzik a színház világa. Nagyon megszerettem, ezért jó lesz Kecskeméten.

- Olvastam, hogy terveztek úgynevezett „tüzes boros estéket” 2010-ben. Ez megvalósult? Mit takar ez?

- Igen, bár én már csak egy hónapig csinálom, aztán kiszállok belőle, de a beindításban én is benne voltam. Kéthetente kedden, illetve hetente kedden – mikor hogy csináljuk – a Tűzpróba nevezetű kulturális és vendéglátóipari egység, vagy valami hasonló, gyakorlatilag egy kocsma, ami bevállalta azt, Egerben elsőként, hogy mint egy ilyen szórakozóhely, egri borászatoknak a borait kiteszi. Nyilván nem egy borozóról van szó, mint ami itt van mellettünk, nem egy étteremről, ahol ülünk, hanem egy szórakozóhelyről, ahova az emberek elmehetnek meginni egy pohár bort, és nem kell hozzá kólát önteni meg vizet, mert ezek a borok úgy finomak, ahogy vannak. Már egy egész szép sorunk van. Mindig mindegyik borászat, amelyik bemutatót tart, megpróbálja úgy alakítani, hogy egy bora minimum bent maradjon a pultban. Ebből hagyományt is szeretnének csinálni. A közönségnél is úgy tűnik, hogy nagyon hiánypótló, ugyanis február elején már április 20-ig elfogyott minden jegyünk. Rengetegen nem fértek be, épp ezért csomó estét megduplázunk. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon szép siker, de nem a mi sikerünk. Egyszerűen csak annyira hiánypótló, hogy az embereknek nagy szükségük van rá. Ennek nagyon örülök. Remélem, hogy sokaknak a szemét kinyitja, hogy ez mennyire lényeges dolog.

- Meddig fog tartani még idén ez a „vállalkozás”?

- Még májusban is lesz, aztán úgy néz ki, hogy szeptembertől folytatják. Ahogy megint, az ősszel az emberek beszorulnak. Zenés borkóstolókat csináltunk a zongoristával, akiről már beszéltem, Gonda Lacival. De voltak meghívott vendégek is. Úgyhogy így működtünk, illetve működünk.

- Mesélj egy kicsit a zongoristával való munkádról.

- Ez teljesen új és nagyon inspiráló, mert egy kicsit elkalandozva a jazz – nem tudom, műfaji meghatározásba szörnyű vagyok –, de az a lényeg, hogy majdnem másfél éve járok egy ének tanárhoz, aki 86 éves, Ida néni – ezt mindenhol elmondom, mert egy csoda emberkéről van szó és ráadásul hihetetlenül nagy nevek, akik a világba szerte széjjel operaénekesek, mind az ő tanítványai voltak. A 60 év tapasztalat a szakmában nem egy elhanyagolandó kérdés. Hozzá járok másfél éve, hogy tanuljak. Én régebben sosem akartam tanulni. Aztán rájöttem, hogy ez nem is rossz dolog. És hihetetlenül szerény. Én nem vagyok egy olyan túl nagy önértékelésű ember, de az, amit elért velem ez idő alatt, az csoda. Szerintem ezt ő is így gondolja. Ha szakmabeliek is meghallgatnak, nekik is ez a véleményük. Én is hallom magamon. Ez annyira lelkesíti az embert. Most elkezdtem a zongoristával dolgozni. Egy könnyedebb műfaj felé mozdultam el. Egy szál zongora énekkel. Nagyon élvezem, mert eddig mindig ilyen nyolctagú zenekar tagjaként szerepeltem, ahol az ének örül, ha hallja magát. Itt pedig olyan nagy tere van, igazán lehet játszani a hanggal, minden kis rezdülést hallok, amit énekelek. Ilyen szempontból nagyon jó a kontroll. Most vele lépegetek fel, és remélem, hogy ez a jövőben is folytatódik.

- Mi a helyzet az iskolával? Hiszen te még az EKF tanulójaként benn ülsz az iskolapadba.

- Erről csak azt szeretném elmesélni, hogy február végén volt az egri borok gálája az Akadémián, és összefutottam a Rektor Úrral és a Rektorhelyettes Úrral. A büfében hátrafordult Hauser Úr, és megkérdezte, hogy Flóra, maga idén már végez, ugye? És így álltam és válaszoltam, hogy igen, mindenképp. Továbbtanulásra is beadtam a jelentkezésemet. Érdekel a kulturális örökség szakirányon a borkultúra, erre szeretnék szakosodni, szóval úgy néz ki, hogy maradok, de a francia szakot befejezem végre.

- Szabadidődben mit csinálsz?

- Szabadidő az azért nehéz, mert az éneklés nem egy olyan dolog, amit az ember letesz négykor vagy ötkor. Így nagyon összefolyik a kettő. Ha szabadidőm van, akkor vagy olvasok, vagy kimegyek a természetbe. Igazából ennyi, unatkozni nem szoktam.

- Hallottam, hogy szeretsz lovagolni.

- Igen, bár egy kicsit most hanyagoltam. De most itt a jóidő. Amúgy olyan utálatos, mert a hobbilovasokra mondják, hogy persze, majd a jóidőbe jönnek, hidegbe meg otthon ülnek. Most én is ilyen lettem, annyira szégyellem, de ez van. De télen nekem elég könnyen megfázik a hangszálam. Egyszer el akartam menni futni, mert volt egy szabad negyven percem és annyira mozoghatnékom volt. Elindultam, és körülbelül száz méterig jutottam. Onnan visszasétáltam a házunkhoz, mert éreztem, hogy hiába az orromon veszem a levegőt, hat a hangszálaimra. Éreztem, hogy fáznak. Így kicsit félek is kint ilyen aktív mozgásokat végezni hidegben. Remélem, hogy a tavasszal a jó kis lovas túrák ideje visszatér.