Szegény Bret Easton Ellis, aki Woody Allen értelmiségi középosztálybeli nyavalygásainak kitűnő folytatója, igaz menedzser-elit vonalon sok vérrel és nyálkával, soha nem gondolta volna, hogy írásainak kvintesszenciája ennyire gyomorba vágóan hat. Olyan, mintha Shakespeare műveiből összeollóznák az intrikákat, cseleket, és azt zúdítanák dráma gyanánt a publikumra. Lenne nagy rököny. A Tűsarok pedig ezt teszi, és meg kell hagyni elkápráztatóan. Olyan valóság ez, ahol nem Faust doktor adja el  lelkét az ördögnek, hanem az Ördög adja el magát az amerikai középosztálynak.

Fotó: Gál Gábor Fotó: Egri Szín

A táncosok nagyszerűek a koreográfia könnyed, természetes, szellemes. Nagyszínpad, Nagyszínpad skandálná a tömeg, ha Korda Györgyék előadása lenne a Szigeten, de az Essensis nem az. Az igaz, hogy mestermunka beszuszakolni egy ilyen komoly táncos produkciót a kamarába, de többedjére esik meg, hogy csupán a téma „rázóssága” miatt kerül előadás az aprócska terembe. A kezdés olyan erős, hogy heveny POSZT gyanú merül fel. Mészáros Sára, Schruff Milán és a táncosok olyan légkört varázsolnak, hogy a közönség is betépett yuppiként mered a látomásra. Ez nem Magyarország, nem 2009. Nincs áthallás, nincs aktualitás, nincs szentencia. Itt csiganő van, almazöld fallosz és Coca Cola, de nagyban. Olyan mozi ez, amihez semmilyen komoly anyaggal nem kell lőnünk magunk, hogy beinduljon, ezt megteszi a káprázatos színházi játék a képzelettel. Minden szar, semminek semmi értelme, aminek meg van, annak sincs. Ez a Bifidus mondandója az amerikai menedzser nihilről. Barta Dóra világszínvonalon, mesteri ráérzéssel viszi színre a divatos témát. Bosszús csak akkor lettem – és tényleg csak egy kicsit –, amikor elfogyott a cucc, kiégett a varázs. Mert a céltalanság egy idő múlva nem feledtethető magasröptű öncélúsággal. Itt merül fel az első komoly kérdőjel: hol a fenében egy dramaturg? Ki tiltotta meg, hogy értelmet, ívet, meg hasonlókat vigyenek ebbe a szenzációsnak kinéző előadásba. A darab hosszához mérten kevés a tartalmi muníció bemutatni az elit dekadenciáját, pedig ehhez elég sok frázis állna rendelkezésre. A félig csiszolt gyémántban az a jó, hogy szikrázó remekművet láthat bele, aki akarja, és az a rossz, hogy nem ragad meg a szemlélő elméjében páratlan geometriája. A Bifidus essensis, avagy tűsarkon a téboly geometriája a bemutatón még nem alakult ki.   

A darab egyik csúcspontja, amikor Bozó Andrea előadja az Abba slágerét, a The Winner Takes It All-t egy porszívóval. Jó hosszú küzdelem a gégecsővel. Itt egy függöny, vagy az említett dramaturg sokat hozott volna az előadáson.

Nézzék meg! Fotó: Egri Szín

Ennek ellenére, vagy mindezek mellett a Bifidus essensis, avagy tűsarkon a téboly mérföldkő. Az egri színházban a modern ostromolni kezdte a hiper modern határait. Messze hangzó előadást láthat, aki megnézi, szórakozásnak remek, elborzongtató.

Kitűnők: Mészáros Sára, Schruff Milán, Túri Lajos