A turisták csodálva szemlélik meg azokat, ami számunkra természetes, sőt ismerős-ismeretlennek hat. Mert ugye, ha jól magunkba nézünk, mikor voltunk utoljára a várban csak úgy, vagy mikor mentünk fel utoljára a Minaretbe megcsodálni a mindennapot? A turisták keresik Jadviga ujját, nekünk meg komolyan el kell gondolkodni, hogy hova is tettük. Hirdetjük az Egri Bikavért, de kapásból talán csak kevesen tudnánk felsorolni a szőlőfajtáit. Tudjuk, hogy regényes a Buttler ház története, de melyik regény? Persze nem állítom, hogy tudatlanok lennénk, csak hajlamosak elfelejteni mire is vagyunk olyan büszkék. Meg aztán mást is átélhet itt az ember.
Különös, de ha ma mindenhol válságról beszélnek, nálunk tervekről és álmokról. Ha minden jól megy, nemsokára egészen új arcát mutatja majd Eger. Képzeljünk el egy olyan hevesi megyeszékhelyet, ahol a Centrum nem takarja el a Dobó teret. Ahol a belvárosban egyszerűen, gyorsan lehet parkolni, akár a föld alatt is. Egy mindenki számára megtekinthető Valide Szultána fürdőt, s nem csak palával takart romot. Egy olyan Egert, ahol egyszerű a közlekedés, s a távolsági buszok nem torlódnak össze a belvárosban. Ahol bizonyos utcák lakói nem rettegnek az esőtől, s nem pakolnak többé homokzsákot a házuk elé. Egy várost, amit összekötöttek az autópályával. Egy turistabarát helyet, ahol vasárnap este kilenckor is beülhetünk valahová vacsorázni. Egert, ahol van legalább egy használható szabadtéri színpad. A várost, amelynek Líceuma alatt a legmodernebb előadóterem helyezkedik el, s egy olyan sportcsarnokot, aminek nem szakadhat le bármikor a teteje.
Nem pesszimizmus ez. Ezekhez hozzászoktunk, az egyirányú utcák forgatagától is különös a város. Nem is puszta álmodozásról van itt szó. Épp az ellenkezőjéről. A tervek szerint ugyanis a fentiekhez nem kell egy generációnyi idő. Persze tudom, tervekkel tele a… De ha ennek csak a fele összejön, mondjuk 5 éven belül, akkor mi is utánanézhetünk annak a pár szőlőfajtának, hogy ha egy turista kérdez az Egri Bikavérről, tudjunk válaszolni.