Tudok örülni annak, ami van – hangsúlyozta bevezetőjében a dékán, az épületére utalva, melybe az intézet két éve költözött. Egy tudományos munkahelyen az emberi környezetet a kollégák adják, a tárgyi környezetét vonzóvá kell tenni. Az intézet dolgozói, hallgatói egy csomó fehér falat találnak maguk körül, amiket esetleg műalkotásokkal lehet vonzó környezetté varázsolni. Liptai Kálmán elmondása szerint sorsszerűen jelent meg egy ifjú hölgy Balla Zsuzsanna személyében, aki nagy képekben és felületekben gondolkodott, és szívesen vágott bele a kalandba.
Egy alkotónak egyaránt vannak rejtett vágyai és konkrét elképzelései. Arra, hogy egy nagyméretű falfestményen is kipróbálja az ember magát, nem túl gyakran nyílik lehetőség. E helyütt találkoztak a szálak, s a dolgok eredője egy pontban fogalmazódott meg. A Matematikai Intézet és a művésznő elképzeléseit végül is sikerült közös nevezőre hozva, egyismeretlenes egyenletté konvertálni. A csaknem negyven négyzetméteres falfelület mely a folyosó lépcsőfeljárója mellett helyezkedik el, hamarosan egy nagy vizuális gondolat töltötte ki, mely "A matematika története" címet viseli, és az intézet meglehetősen büszke is rá.
Erőss István, a Vizuális Művészeti Tanszék vezetője nem használt nagy elemző mondatokat a mű bemutatásakor, egyszerűen Zsuzsa személyét és hozzáállását dicsérte. A művésztől elvárható adottságokon kívül a hölgyre olyan nélkülözhetetlen elhívatottság jellemző, ami felemeli a produktumot. A járatlan területekre bátran merészkedő művész nagyszabású vállalkozása nem nélkülözte az elhivatottságot.

A matematika története Fotó: Egri Szín

Dr. Hauser Zoltán az Eszterházy Károly Fóiskola rektora, meleg szavakkal nyújtotta át az Eszterházy Károly emlékérem bronz fokozatát.
Balla Zsuzsanna, aki némi előtanulmánnyal és egyeztetéssel, a képzőművészet szabadságát segítségül hívva fogalmazza meg, a matematika számokban leírt világát így vall a műről:
„Az eddigi tudás próbájáról is szó van. Amit eddig elméletben fogalmaztunk meg, vagy papíron kísérleteztünk ki, az mennyire ültethető át a gyakorlatba. Nekem az volt a fontos a munkában, hogy egy köztéri alkotásról van szó. Ez nem akasztható ki a szobában, hanem egy olyan fix helyen lévő kép, ami az épület része, és mindenki aki megfordul az épületben részese lesz. Úgy gondolom, egy köztéri munka, nem ér véget azzal hogy valaki elkészíti, hanem része az ott élő közösségnek.
Nagy szerencsém volt, szabad kezet kaptam, egyedül a téma volt megkötve: a matematika története. Ezen belül azt dolgoztam fel, ami számomra izgalmas, az alakokat. Fel lehet ismerni, hogy ez az én alkotásom, és büszke vagyok rá.”