Csizmadia Tibor, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója a napokban kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. Ünneplésre nem sok ideje jutott, hiszen felolvasó-színházat talált ki március 15-re, hamarosan Egerben rendezik a XX. Magyar Stúdiószínházi Fesztivált, közben pedig gőzerővel próbálják a Chicagot.
EgriSzín: Egy ilyen kitüntetéskor készít számvetést az ember?
Csizmadia Tibor: Számvetést nem. Úgy gondolom, már abban a korban vagyok, amikor ezek egyszer csak így megjelennek az ember életében. Inkább azt a fajta számvetést készítem el, hogy ez mennyire szól nekem, és mennyire a színháznak. Nyilván ez az egész színháznak szól, csak valamilyen szinten én adok arcot ennek. Én úgy fogom fel, hogy ez tulajdonképpen a színház elismerése.
EgriSzín: Voltak érezhető mérföldkövei ennek az útnak, ami az elismeréshez vezet?
Csizmadia Tibor: Az elejétől fogva az volt az ambícióm, azt kellett kitűzni, hogy mi legyünk a legjobbak. Hogy ezt mennyi idő alatt sikerül elérni, egyáltalán sikerül-e, vagy ki lehet-e mondani, hogy a legjobb, azt nem tudom. Azt viszont tudom, hogy egy kiegyensúlyozott munkát tudhatunk magunk mögött, és ennek a kiegyensúlyozottságnak vannak eredményei. Úgy érzem, hogy olyan társulatunk van, hogy bármilyen darabot veszünk elő, el tudják játszani. Kicsit szomorúak is lehetnek az egriek, hogy nem láthatnak vendégművészeket.
EgriSzín: Vendégművészekkel fesztiválokon találkozhatunk…
Csizmadia Tibor: Persze, nagyon fontosnak tartom azt, hogy minél több fajta stílust, minél több fajta színházi gondolkodást ismerhessen meg a közönség. Ez a stúdiószínházi fesztivál is ennek jegyében zajlik. Naponta legalább két produkciót lehet látni, független- és kőszínházaktól, valamint határon túliaktól.
EgriSzín: Ha már vendégprodukciókról van szó, nem fél attól, hogy az Agria Agora létrejöttével született versenyhelyzet veszélyt jelent a Gárdonyi Géza Színházra?
Csizmadia Tibor: Nem veszélyt érzek. Azt gondolom, ezáltal gazdagodik a város, és ezáltal szűkebb környezete. Egyszerűen arról van szó, hogy a nagy produkciók nálunk nem férnek el nálunk, pedig én is szívesen látnám őket Egerben. Kell egy olyan tér, technikai felszereltség és nézőtér, ami kulturált körülmények között tud fogadni nagy produkciókat. Bizonyos létszám fölött önköltségi alapon működhet. Itt ötezer Forintos, vagy afeletti jegyárnál lehetnénk rentábilisak.
EgriSzín: Oszlassuk el a kételyeket: tehát nem számolnak negatív hozadékkal?
Csizmadia Tibor: Pesten beszéltem színházvezető emberekkel. Amikor az Operettszínház elkezdi árusítani a következő hónapra a jegyeket, hosszú sorok kígyóznak a pénztárnál. A Nagymező utcában lévő többi színház vezetője beszélt arról, hogy vajon ez neki rossz-e. Arra a következtetésre jutottak, hogy ez jó a Radnótinak, a Budapesti Kamaraszínháznak és jó a Tháliának. Egyszerűen a színházba járást, mint életformát erősíti.
EgriSzín: Azonnal indulni próbálni. Körvonalazódik, hogy mitől lesz jó az egri Chicago?
Csizmadia Tibor: Körvonalazódik? (nevet) Mikor hozzáfogunk, már akkor tudni kell, hogy mit akarunk benne elmondani. Annak idején az volt a darab legerősebb üzenete, hogy a médiának mekkora hatalma van. Ez ma már közhely. Nálunk az első rendű üzenet a látszat és a valóság közötti viszonyról szól, ami egy tágabb értelmezése az eredeti gondolatnak.