A HBH nem agrikum, azaz nem egy eredeti egri találmány, hanem idetelepített technológia, ami azonban gyökeret vert a borok városában. Jó érzékkel már a nyolcvanas évek végén is sejteni lehetett, hogy a magyar sörissza nép. Ehhez csupán a nyári sörhiányra, és az üvegvisszaváltók előtt kígyózó sorok cekkerére elég volt figyelni. Így vetette meg lábát a HBH Egerben. A bajoros életigenlő koszt találkozott az egries vendégszeretettel és vendéglátós szaktudással. A HBH, Eger igazi sörözőjévé, találkahelyévé vált. Köttettek itt milliárdos üzletek, jól megfértek egymás mellett a rendszerváltás kárpótlási jegyes betyárjai, a helyi és országos politikusok és lakájaik, művészek és egyszerű polgárok egyaránt.
Vancsó úr műintézménye része lett az egri gasztro-legendáriumnak. Aztán jött a váltás (Vancsó úr el) és a hideg zuhany, mert egy nagy sztár után a színpadra lépni nem hálás feladat. Az árakban a legendát duplán kellett megfizetni, a minőség akadozott, a vendégek elmaradoztak, a HBH elturistásodott. Vannak helyek, amik a legtehetségesebb vendéglőst is mélybe rántják, és vannak olyan patinás intézmények, amiken nem fog a romlás, mert felemelik, kiokosítják a személyzetet. A HBH ilyen.
Ezen az estén Jókai bablevest, Hagymalevest, egy aprócska ördöglángost, némi pulykanyársat, na meg egy elmaradhatatlan Sörivók kedvencét tömtük magunkba. Autóval voltunk, így a méregdrága sörből most nem kortyoltunk. (Egy söröző ne U Fleků-sodjon el, ahol már jóérzéssel inni sem lehet a drágaságtól.)
Ami nem lepett meg, az a személyzet észrevétlen gyorsasága. Ezen a helyen ez mindig is így volt. Mindenki a placcon, a pincér meg hamarabb tudja, hogy a vendég mit fog kívánni, mint ő maga. A régi iskola itt nagyon működik. Nincs bizalmaskodás, jópofizás, csak távolságtartó profizmus, állandó készenlét.
Ami meglepett az az étlap jobb oldala. A HBH utóbbi időben „elszállt” árai, ha nem is csökkentek, de bevárták az egri átlagot, sőt. Kiadós ételeket bőven bekebelezhetünk 1500-2000 forintért, ami ezért a szolgáltatásért elfogadható.
A Sörivók kedvence évtizedek óta változatlan. Olajjal megszívatott nehézkes sörtésztába bugyolált hússzelet. Fene a barátom gusztusát, hogy ezért rajong, de lelke rajta. A Tócsniba (lapcsánka, macok, krumplilepény stb) csavart ragú (hajdan Egri Titok egy másik helyen) fennkölt. Itt már táncot jár a bajoros brutál és a magyaros durvulás. A Jókai háromemberes adag, ízes, de nem „piacin zsíros”. Szalon, de abból a legjobb. Pont idevaló. A pulykanyársak korszerűek, Görög salátával, akár lájtosnak mondhatók is lehetnek. Ma nem kívántuk a Tatár bifszteket, pedig valamelyik nap az is tökéletesre sikerült.
Összegezve: Nagyon kellemes estét töltöttünk itt el, fejenkét kb. 2500 forintot fizettünk, ami kitűnő ár/érték arányt jelent. Térjenek be.