Egri Szín: Újszerű játékot láthatott, aki belenézett az Alkoholisták próbájába. Együttjátszást tanulnak az egri színészek?

Visky András: Úgy gondolom, hogy az egri színháznak és a magyarországi színjátszásnak mindenekelőtt önmagától kell tanulnia és Európára kell kitekintenie. Nem lehet úgy színházat tanulni, hogy a tradícióinkat ne mérlegeljük. Azt látom a próbából, hogy a szöveg arra provokálja a színészeket és a rendezőt, hogy egy közvetlenebb kapcsolatot létesítsenek a közönséggel. Nem szeretem, ha demonstratíve felmutatjuk a játéktér és a nézőtér közti különbséget, mert ez gyakran hatalmi játszmába torkollik.  

Szegvári Menyhért: A darab dramaturgiája és a színpadi formája is kicsit elütő attól, amit eddig Magyarországon és többek között Egerben is próbáltunk. Nagyon a nézők között és velük kell játszani. Azt szoktam mondani, hogy olyan, mintha a nézők és színészek egy csoportos terápiára jönnének.

Egri Szín: Miért érdemes beülni az Alkoholistákra?

Szegvári Menyhért: Szenvedéstörténetről van szó, de ez néhol nagyon mulatságos. A darab elsősorban nyilvánvalóan fiataloknak és középkorúaknak szólna, és azoknak, akiknek megvan az a nyitottságuk, hogy ne csak azt várják, amit már 20 éve biztonságosan megkaphattak: zenés vígjátékokat, aminek ismerik a kereteit, rosszabb esetben a poénjait is. Természetesen arra is szükség van, de az igazán értékteremtő, az mindig valamiféle színházi gondolat újítása. Látjuk, hogy a Velencei kalmár, amit Zsótér rendezett, is lehet kortárs darab.

Egri Szín: Az egri gárda rátalált arra a gondolatra, amiért az Alkoholisták született?

Visky András: Ha Kolozsváron dolgozunk egy darabon, már dramaturgként veszek részt a munkában. Ilyenkor én már nem szerzőként viszonyulok a műhöz. Nem az az érdekes, hogy én mit gondolok, hanem az, hogy mi közösen mit gondolunk a szövegről. Ha tőlem megkérdezi valaki, itt mire gondoltál, nem válaszolok. Az már érdektelen, hogy én mit gondolok. Moliére-t se tudjuk megkérdezni.

Egri Szín: Mennyire lehet közönségdarab egy kortárs műből?

Szegvári Menyhért: A nézővel mindig van egyfajta küzdelem. Nem járok messze a valóságtól, ha azt mondom: a nézőt nem szabad kiszolgálni, csak szolgálni. Meggyőződésem, hogy a nézőnek a szellemi izgalmat az új gondolkodásmód adja, s nem pedig a bevált sémák, bevált módon való alkalmazása. Optimista vagyok, bár tudom nagyon jól a nézőközönség széles rétege a hagyományos, függönyös színházat képzel el, ahol andalítanak és nevettetnek. A lényeg a tartalmi kérdés. A forma nem tud ugyanolyan maradni, kétezer éve mindig változik, most is fog. Ez nem egy akkora nagy tett, hogy ma nyugodtan lehet civil ruhában játszani, akár a Shakespeare-t. Változnak az emberi összejövés formái. Miért ne változna a színházi találkozás formája is? A nehéz az ebben, hogy mindenki jól járjon: a szakmaiság, mi új utakat keressünk és a néző is velünk jöjjön. Persze erre a nézőt kötelezni nem lehet.