Jó pillanatban
Táncot hoznak Egerbe
2009.01.03.00:00
Barta Dóra és Mirkóczki Zita táncművészek, koreográfusok. Legújabb színházi munkájuk Egerben a Diótörő. A darabról, táncról és táncosokról ültünk le beszélgetni két előadás után, de még a bemutató előtt.
Egri Szín: Dóra, ez az első rendezésed Egerben, de nem az első munkád a Gárdonyi Géza Színházban.
Barta Dóra: Alkalmazott koreográfusként dolgoztam először az Equusban, aztán a West Side Storyban, a Fekete Péterben, a Peer Gyntben, ahol a tánc, nem mint önálló műfaj volt jelen, hanem a próza vagy az ének mellett meghúzódó műfajként. Nagyon szeretem az ilyen típusú munkákat is, de igazán komplex élményt az ad, amikor egy darabot rendezhet az ember, hiszen minden egyes apróság tőle függ és az ő elképzelései szerint valósulhat meg. Ilyenkor lehet azt mondani igazán, hogy valamivel valaki foglalkozik.
Egri Szín: Mennyiben más a színészeket prózai szereplőként is instruálni?
Barta Dóra: Teljesen más. Egészen elkülönülő két műfajról van szó. Ugyanakkor a törekvésem az, hogy ezt a kettőt a lehető legjobban boronáljam össze: a színésznek ne legyen kellemetlen vagy nehézkes, ha mozdulni kell, és egyáltalán nem baj, ha bizonyos táncosok, akiknek jó hangjuk van esetleg meg is szólalnak színpadon. Ez nem az én kitalációm ez egy új színházi forma, amit nagyon szívesen és sokszor alkalmaznak máshol. Úgy gondolom, hogy mivel én a tánc és mozgás oldalról jövök, és nagyon sokat dolgoztam már színészekkel, ezért valami közös nyelvet kezdek már érteni.
Egri Szín: Barta Dóra neve jól cseng a szakmában. Az Equus előtt mégsem láthattunk a színházban. Ha elveszem a negatív értelmét a szónak, akkor lehet ez a rendezés valamilyen elégtétel?
Barta Dóra: Szerintem vegyünk el minden negatív előjelet. Volt egy ilyen időszak, amikor tánciskolához kötődött a mi munkánk (Pódium Tánc és Balett Iskola – a szerk.). Abból indultak olyan kreatív munkák és elképzelések, amik létrehoztak egy gyerektársulatot, ami igen is működött, csak nyilván nem kapott akkora publicitást, mint egy színházi produkció. Igazoltan nagyon jól működtünk és ezért akartunk már továbblépni és önállóként megjelenni. Ez nagyon nehezen mozdult a városban. Amikor ez az egész dolog kioltódott, és már eltávolodtam a várostól, Csizmadia Tibor olyan utolsó pillanatban nyúlt a dolog után, amikor nem hogy megmentette, hanem revidiálta, újjáértelmezte az elképzelést. Nagyon nagy vágyam volt, hogy professzionális táncosokkal dolgozzam a városban, hiszen az mutatja meg igazán a műfajt. Ezt ezzel a strukturális váltással meg lehet tenni. Ez egy nagyon jó pillanat nekünk.
Mirkóczki Zita: Nem csak a tánc létrehozásában vállaltunk mi itt szerepet, hanem azért létrehoztunk egy táncfesztivált, ami öt éven keresztül nagyon jól működött és jobbnál-jobb együttesek mutatták be évről-évre évaduk legjobb darabjait. Azt hiszem, hogy mi ott is a táncért dolgoztunk, és most is az a célunk, hogy minél nagyobb teret kapjon a tánc a városban.
Egri Szín: Zita, Te elsősorban gyerekekkel foglalkoztál, itt pedig már képzett színészekkel és táncosokkal kell dolgoznod. Működhet együtt a kettő?
Mirkóczki Zita: Próbálunk olyan struktúrát létrehozni, ami összeegyezteti ezt a kettőt. Sok esetben lehet szüksége egy-egy darabnak gyerektáncosokra, úgy gondolom az iskolának is csak jót tesz, ha egy olyan társulat áll mögötte és mellette, ami megfelelő szakmai színvonalú.
Barta Dóra: Vagy példakép is lehet. Mindig mondtuk: azért kell szenvedned és küzdened, mert ennek úgy lesz meg az eredménye. Magunkat ott szétszakíthattuk, de összességében nem látták, hiszen Egerben nem volt otthona a táncművészetnek. Most látjuk, hogy Zita növendékei tátott szájjal nézik a táncosokat és utánozzák őket. Már most kialakul az az élvezet és akarás, ami fertőzi őket, terjed a városban és teret kap.
Egri Szín: Kell is a tér, hiszen az utóbbi időben azt hallottuk, hogy műhelyek szűnnek meg. Ez gondolom rátok is hatással volt. Mennyire veti vissza a „konkurencia” munkáját egy-egy ilyen döntés?
Barta Dóra: Komoly dolog ez, hiszen folyamatosan konfliktusról volt szó, de ez nem tőlünk gerjedt. Mi nagyon jól tudtuk, hogy mit szeretnénk és hogyan. Az, hogy egy városban több iskola működik, számomra evidensen azt hozza, hogy van három típusú műhely, három típusú munkával. Ez a nagy ellenállás sosem részünkről jött, mi tudtuk hol a helyünk. Valószínű, hogy ha két iskola megszűnt, amögött meghúzódik egyfajta bizonyosság afelől, hogy nem végezték jól a munkájukat. Kiderült, hogy gazdaságilag sem volt korrekt egyik műhely sem. Mindig szívembe markoló, ha valahol olyan munka folyik, ahol hozzá nem értés van, és túl sokat mondanak róla. Nem szomorkodunk, hogy egyedül maradtunk. Nagyon sok olyan tehetség került hozzánk, akik szakmai tudással eddig nem találkoztak. A tehetségük ment tovább évek során. A tánc becsapós műfaj: ha valaki tehetséges és ügyes, el tud élni évekig, abból hogy ő bájos. Aztán egyszer csak, olyan középiskolás korban, amikor már más értelemben bájos, szembesül azzal, hogy: hoppá, nem tudok eleget, nem lehet belőlem művész. Ha valakit elkezdünk tanítani, abban nagy felelősség van. Ezért hívtam mindig szakértőket és igyekeztem szakmai zsűri elé vinni a város növendékeit, hogy ez minél hamarabb kiderüljön. Nem kell, hogy tőlem hallják, mert abból az lesz, amit az elején mondtam, hogy mi egymás ellen beszélünk.
Mirkóczki Zita: Van itt még egy komoly különbség az iskolák között. Mi tizenöt éve magániskolaként működünk, és fenn tudtunk maradni állami támogatás nélkül.
Egri Szín: A színház tánctagozatának beindításában bizonyára komoly szerepetek van. Mennyire van ennek létjogosultsága Egerben? Nem elég, ha színészek táncolnak, vagy eljátsszák a táncot?
Barta Dóra: Minden színházban van létjogosultsága, ahogy egyes darabokhoz élőzenének kell szólni. Csizmadia Tibor ezt nagyon érzi. Hagyományos értelemben mindig tánckari minősítést kap, de szerintem ez mindig valami mögött lévőt, egyfajta meghúzódó mozgódíszlet-hangulatot jelent. Inkább együttműködni kell, inspirálni egymást. Az igazán fontos pedig az, hogy itt a tánc önálló műfajként is megjelenik, kvázi, mintha saját együttese lenne a városnak. Én mindig ezt hiányoltam. Nem kell ide egy Győri Balett, hiszen Győr sokkal nagyobb, de találjuk meg az arányt. 8 professzionális táncosunk van, ez egy jó arány. Az alkotómunka és az egri színház most nagyon csábító.
Egri Szín: A Diótörő új színházi formát hozott Egerbe. Miben más ez?
Mirkóczki Zita: Itt kiderül az, amiről az előbb beszéltünk. Mit jelent táncosnak táncművészként létezni a színpadon, és mit jelent színésznek színészként. A kettő azért valamilyen szinten nem keverhető össze.
Barta Dóra: Az évad első fele nagyon nehéz volt, hiszen egymást érték a bemutatók. Ha kell negatívumot is mondanom, akkor talán ez az, hogy nehezen lehetett összeszervezni a próbákat. Logisztikailag volt nehéz összerakni (nevet). Kizárólag ilyen nehézségei voltak, amúgy csak hozadékai. Két komoly teszteren már átmentünk, hiszen volt két gyerekelőadás. A kisgyerekek, a mai generáció, nagyon türelmetlenek. Ehhez képest a két hosszú felvonást élvezik, végig tapsolják. Ugyanakkor volt egy erős szándékom, hogy felnőtt-előadás is legyen, komoly mondandóval. Nem csak képi világról van szó, hanem mögöttes tartalomról. Gondolatébresztő, kérdéseket fölvető darab lett.
Egri Szín: Mire számíthatunk tőletek a jövőben?
Barta Dóra: Az, hogy Zitával tizenöt éve együtt dolgozunk, nagyon erős talaja annak, hogy valaminek az újjászerveződése erős legyen. Ő hoz egy nagyon erős tapasztalatot az iskolából, abból a közegből, ami előkészíti a műfajt, én pedig az aktív művészvilágból. Hogy hogyan kerülünk be a színház véráramába, még számunkra is kicsit kérdéses, meg kell tapasztalni ezeket a napokat. Mindig optimista vagyok, ez nem csak egy álca. Persze biztos, hogy lesznek nehézségek, amiket át kell vészelni, de ha a város és a megye is elkötelezte magát, a színházban is egy ilyen felelős vezető segítségét élvezhetjük, akkor alapok szempontjából nagyon jól működik. Művészi értelemben pedig hozzuk, amit tudunk, ha ez eddig kevés volt, akkor kevés is lesz (nevet), ha pedig viszonylag jó volt, akkor biztos jó is lesz.
Mirkóczki Zita: Struktúrájában kell felépítenünk a dolgot. Össze kell passzítani a színházzal a mi elképzeléseinket, ami szerintem nem lesz nehéz. Most az a feladat, hogy ezeket jól összecsiszoljuk.