Gyerekdarabra járni gyerekként azért jó, mert hozzánk szólnak. Felnőttként meg azért, mert újra hozzánk szólnak. A Harlekin Bábszínház tudja, hogyan kell megszólítani a nézőt, s ha karácsonyról van szó, kifejezetten ügyel az üzenetre. Nem a véletlenre bízták az idei ünnepet, inkább Marék Veronikára. Ő tudja, kit kell megszólaltatni. Ő találta ki Boribont, a Kockásfülű Nyulat és persze Kippkoppot, a gesztenyegyereket. Utóbbi mostanság a Harlekinben fedezi fel a havat, a jégen csúszkálást és a karácsonyt. Igazi mese zenével és sok-sok játékkal. Furcsa módon nincs benne lézerkard, meg a kis gesztenye sem ad be magának zöld szérumot, hogy világverő gyilkos mutáns legyen. Pusztán egy diója van, meg egy madár-barátja, valahogy mégis működik az egész játék. A gyerekek nevetnek, tapsolnak, szóval élvezik. Közhely, de valóban ők a legőszintébbek, ha laposodik a dolog, visongás lesz. Kippkopp örökké megy, fel-alá sétál, ami unalmasnak tűnhetne, de mindig talál valamit, amivel összebarátkozhat, így a nézőtér sem hangoskodik. Apró dolgokból rakják össze a történetet, olyan rutinnal és szakmai tudással, hogy nem vágyunk másra, csak a mesére. A kis figurát mindenki ismeri, de ha az újszülöttnek minden vicc új, akkor érdemes a következő generációnak is összebarátkozni vele. Lovasy László tervező-rendezőként dolgozott Kippkopp karácsonyán, s nyugodtan mondhatjuk, szép ajándékot varázsolt színpadra. Érdemes megváltani a jegyet.