Közismert alakja Lánczi András, aki civilben a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Tanszékének vezetője, professzor. Ő volt ugyanis az Egri Búcsú a közvagyontól címet viselő, országos tanácskozássorozat hangulatkeltője és moderátora is egyben.

E tisztet amúgy kiváló verbális intelligenciával és az általa hitelesnek vélt hangulat folyamatos fenntartásával látta el, megelégedésére kicsinyszámú hallgatóságának, annak a 30-40, zömében idős embernek, akik a 17 órai kezdést követően lassan betöltötték az egri Kolping művelődési központ, egykor sok szép bált látott dísztermét.

Lánczi moderátori teljesítményéről szerzett akkori benyomásaimról a napokban olvastam egy sommás megfogalmazást, mely így hangzik: ,,…a valóságos bajok mérhetetlen felnagyítása, egyedi magyar tragédiaként való beállítása bénító pesszimizmust… s populista hangulatkeltést vált ki”.

E megállítás Berend T. Iván közgazdászprofesszortól, a Los Angelesi California Egyetem tanárától származik. Ő egyébként zsidó ember, aki épp, hogy megúszta a holocaustot, majd gazdaságtörténészi munkássága, nemzetközi tudományos elismertsége folytán jutott katedrához a világ egyik legrangosabb egyetemén. Aki talán nem tudja: a Budapesti Corvinus Egyetem volt hajdan a híres Közgáz. Marx Károly szobra még mindig ott áll az aula fala mellett. Berend T. Iván volt a rektor itt 1989-ig. Sok előadását hallgattam, könyveiből kollokváltam anno. Most 78 éves. De ez mellékszál, hagyjuk.
Félrevezetnénk azonban a nyájas olvasót, ha nem próbálnánk meg az Élőlánc egri tanácskozásáról tudósítva, annak intermezzóit (közjátékait) is megemlíteni. Mert ezek sajnos jellemzőek voltak a később elhangzottakra. 
Bő félórával a hirdetett kezdést követően, lassan megtelik a díszterem ötöde, jómagam igyekeztem hátul, közel a bejárathoz leülni.

Balszerencsémre épp egy ismerős, idős vállalkozó és felesége mellé sikerül, aki üdvözöl és rögtön közli, hogy épp csak beugrottak, mert innen egy ismert botrányhős, (mondja is a nevét) könyvbemutatójára készülnek. Majd kérdi, hogy velük tartok-e? Meggondolatlanul válaszolok: én biz’ az illetőt súlyosan pszichés szerepzavarosnak tartom és ezt már közöltem vele egy előadása alkalmával, amikor besokalltam utálatos, tehetségtelenül előadott zagyvaságait hallván. Nem tetszett válaszom a szomszédomnak, ezért provokatívan megkérdezte, hogy akkor ,,te tán baloldali vagy?. Mérgesen válaszoltam: sem ez, sem az. Megvan a magam véleménye mindkét oldalról és nem hiszem el, hogy így és ennyiből áll össze ma az ország. 
Mint kiderült, rossz választ adtam, mert erre ez az idős, amúgy készséges, udvariasnak megismert öreg, minden átmenet nélkül, mélyről fakadó indulattal kifejtette, hogy szóval baloldali vagyok és szerinte fel kellene akasztani az összes kommunistát és zsidót. Ellenvetésemet, miszerint kommunisták már nincsenek (TGM-et kivéve), a vidéki zsidóságot pedig már elpusztította 1944-ben a Horthy-kormányzat, majd pedig az azt követő, nemzetvesztő nyilas gyilkosok hada – egy határozott hang szakította félbe az első sorból, felénk kiáltván: ,,Emberek, kérem jöjjenek előre és üljünk közelebb az előadókhoz, mert így olyan kínos, hogy… A ránkszólóban az egyik, ,kórházvédő-küldetéstudattól megszállott szervezőt véltem fölfedezni.

Nyilván úgy gondolta, hogy neki itt is szerzett kompetenciája és rendezőszerepe van, mert néhányan kíváncsian összejöttünk. Azért jó, hogy ránk szólt és szétültetett. Azóta is úgy gondolom, hogy ez volt őnéki az utóbbi idők közszerepléseiből a leghasznosabb pillanat. Ránkszólása hatására én egyet, a gyűlölködő, büszkén feszítő feleségével két sort jött előrébb. Ezután végre elkezdték az Élőláncosok.
Lánczi András rutinosan indított, mindenkit bemutatott, elmondta, hogy a privatizáció 1989-től elképesztően igazságtalanra sikeredett. Ellopták a nemzeti vagyon, mert sikerült nekik…, tudják, ők, aláértékelve, furfangos, csaló módon.

De persze ő, illetve az Élőlánc nem azt mondja és most éppen nem azért vannak itt, mert holnap talán pont a szomszédban, az egri kórházat is éppen… ugye?! Az első előadó a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől arról beszélt, hogy szerinte súlyos hiba, sőt bűn az iskolák bezárása a falvakban.

Ezt a gondolatsort azután jól elragozta úgy 20 percig. Nem szólt, nem utalt a drasztikusan csökkenő gyereklétszámról és a cigánygyerekek általános szegregációjának egyenlőre megoldhatatlan voltáról egy szót sem. A következő előadó hölgy az egyik nagycsaládos egyesületet képviselte és mondandóját arra hegyezte ki, hogy a kormány nem ismeri el a több gyereket vállaló családok társadalmi hasznosságának, annak nemzetmegtartó küldetésének jelentőségét – sem anyagilag, sem másként. Fejtegetését – kétségkívüli igazságtartalma elismerése mellett – azért éreztem hiányosnak, mert egyfelől szót sem ejtett az ún. csonka, egyszülős családok tömegéről és azok nehézségeiről, másfelől azokról sem, akik bár nagyon sok gyereket vállalnak, azt szinte kizárólag az állam nyújtotta segélyekből próbálják felnevelni.
Ezután egy ápolt külsejű hölgy, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság valamikori és egyik igazgatóhelyettese beszélt arról, hogy az állam vagyona a rendszerváltás idején (16 éve) bűnösen alulértékelten került eladásra (elkótyavetyélésre). Szélhámosságok, szándékolt lepusztítás, lerablás történt – szerinte.

Arról sajnos egy szó utalást sem tett, hogy ha már ő, akkor, ott ilyen felelős beosztásban regnált, akkor hogyan próbált ezen gazságoknak ellenállni. Kár.
Következett az est fénypontja, a díszvendég, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő (Pest megyei Fidesz-lista – a honlapja szerint ez év májusában és júniusában, önkorlátozó módon havonta 760ezer Ft javadalmazást vett fel a nép listás képviseletéért. Ő arról beszél, hogy ,,ismeretlen” érdekcsoportok veszik a magyar földet, de nagyon. Veszik, illetve készülnek venni más egyebet is, és ő azt is tudja, hogy kik, de – és itt megáll többször, majd hátra néz felénk – és arra utal, hogy még ha esetleg fel is veszik valakik hangrögzítőre az állításait (amelyekben egy szem konkrétumot se rejtett) emlékezzenek rá, hogy ő megmondta és vállalja. Nagyon bátornak tűnik.

Itt megszakítva az események fonalát, jut eszembe a HVG múlt heti száma, ahol egy oknyomozó írás, konkrét módszerességgel veszi számba országgyűlési képviselőink kétharmadát, mint földtulajdonát buzgón ,,hízlalót”.
Az utolsó előadó – egyébként közismert és közkedvelt egri orvos - láthatóan birtokolja a hazai pálya előnyeit. Egyszer bejön, máskor kimegy, láthatjuk, hogy sok az egyéb dolga, hiszen épp holnapután kezdi el az általa (is) agyonvádolt magáncég birtokba venni az ő kórházát. Aztán záróbeszéde már rutinosan összefogott, indulata kulturáltan elfojtott.

Meglepő állítással nyit: szerinte minden baj okozója a Szent Korona-tan alkalmazásának hiánya, vagyis a tény, hogy rossz a jelenlegi alkotmányunk, mely mindezt megengedi. Mert ha visszatérnénk az ősi alkotmányunkhoz, a Szent Korona alkotmányához, akkor ilyen kórházügyek és egyéb törvénytelenségek nem fordulhatnának elő széles e hazában.

A hallgatóság erre egyetértően morajlik. Majd azt kezdi el sorolni, hogy a kórházi birtokra fenekedő cég más intézményeiben milyen elfogadhatatlan jelenségek fordulnak elő, pl. a betegek koedukált kórtermekben feküsznek. Ehhez hasonló állításainak sorát egyetlen érvvel sem bizonyítja, azonban ez itt láthatóan senkinek sem hiányzik. 
Vége felé jár már a program ideje, Lánczi tanár úr kedvesen elköszön, de eszébe jutván, hogy hozzászólásra, netán vitára eddig még nem jutott mód és hát ugye ilyesfélére is illenék egy tanácskozáson lehetőséget nyújtani, sebtében kijelöl egy alkalmas moderátort, aki épp a közelben álló ,,nagycsaládos” szervezőanyuka, majd előadótársai nevében sietve elköszön. Ezen esemény krónikása, nyomában az ,,akasztós” úrral megelőzi őket.
Hazafelé arra gondolok, hogy szegény Lánczit 2006 nyarán, az ott tanyázó Kossuth téri csőcselék, a beszéde közben milyen csúnyán kifütyülte, lealázta. Eltűnődöm, hogy akkor vajon miért ment oda, mit gondolt, mit remélt?

Egyáltalán, egy politológus professzor hogyan tévedhetett ekkorát? Azután Lánczi András mentségére még eszembe jut Bibó István, aki a harmincas években, mérsékelten ugyan, de szintén antiszemita álláspontot foglalt el, nem volt hajlandó aláírni híres értelmiségiek tiltakozó ívét a zsidótörvények bevezetése ellen, mondván: csak olyan tiltakozást ír alá, mely a magyar nép sérelmeivel is foglalkozik. Ugyanő 1956. november 5-én a politikai vakok bátorságával, naiv öntudattal, a Nagy Imre-kormány tagjaként várta a szovjet csapatokat - az Országházban.
ErMester 

mailto:  komment@egriszin.hu