A velencei kalmár
OFF BROADWAY Egerben
Berúgta az ajtót évadnyitó előadásával a Gárdonyi Géza Színház. Shakespeare műve a drámairodalom egyik legbonyolultabb darabja. Bonyolult, de azért nem annyira zagyva, mint ahogy Zsótér Sándor belekezd fárasztó, céltalan és művészieskedő eszközeivel. Az első percekben a jeges rémület lesz úrrá a gyanútlan nézőn, hogy csak nem a BBC Shakespeare sorozatának kontrapunkt változatával készülnek büntetni Egerben? Nyugodjon meg, nyájas olvasó, mert nem, sőt: a végére győz Shakespeare, a remek színészek, és a rendező is magára talál.
1596-ban Nyáry Pál átadja Egert a töröknek, Londonban pedig elkészül Shylock, a gonosz zsidó és Antonio, a meleg keresztény története. A zsidógyűlölő kalmár, Antonio szerelmetes barátjáért zálogba csapja szívét a kereszténygyűlölő zsidónál, aki élni kíván jogával, hogy kivágja azt. A darabban érdekházasságok fordulnak tiszta szerelembe, kifordítják a jogot, majd vissza, elárulják az árulót és megtörténik minden, ami Shakespeare mesternél szokott, meg az ellenkezője is.
A velencei kalmár brutálisan zsidógyűlölő darab, ami az akkori Londonban egyszerű egzotikumnak számított, hiszen már háromszáz éve nem élt ott egy fia izraelita sem. Érdekes megfigyelni, hogy a műben a „zsidó”, egyszerűen zsidó vallású embert jelent, és nem faji hovatartozást. A szereplőknek van átjárásuk az oldalak között, tovább csűrve a csavart. Sokan vélekednek úgy. hogy a „zsidó” helyettesíthető az I. Erzsébet korabeli puritánokkal. Fentiek fényében nem értelmezhető antiszemita műként A velencei kalmár, mint ahogy azt számos zsidó és antiszemita egyaránt szeretné. Zsótér Sándor rendezése sem erre helyezi a hangsúlyt, hanem a: ki teszi, mi teszi állattá a másikat? – kérdésre. A válasz szájbarágósan érkezik: a gyűlölet és a szerelem.
Vitathatatlanul botrányos a mű – mindig is az volt –, és az egri előadás tetézi ezt. A gonosz zsidó nagyon gonosz, a buzi keresztény nagyon buzi. Lakótelepi környezet, tévén közvetített szívműtét, digitális kamerával kandiskodó szereplők, pucér, csókolódzó férfiak, malacfejű szent és a polgárpukkasztás megannyi kelléke próbálja elvonni figyelmünk a darabról, szerencsére sikertelenül. Vajda Milán ügyes mono-dialógja még csaknem áldozatául esik a színpadi kakofóniának, de aztán tisztul a kép. A lényegtelen öncélúság hamar érdektelenné válik, a Mester szövege Vas István elkápráztató fordításában utat tör a néző felé, mert ezt az utat olyan nagyszerű színészi játék egyengeti, mint Mészáros Máté, Ötvös András, Járó Zsuzsa, Mészáros Sára alakításai. A káoszt tovább növeli a helyszűke, amit a stúdióba szuszakolt nagyszínházi mű, a népes szereplőgárda és a helygondon nemigen segítő díszlet okoz.
Zsótér Sándor szimbólumrendszerét nem könnyű online fordítani. A darab sodrása, a helyszínek minimál jelzése, a szereplők villódzása nem sok időt hagy egy-egy utalás megértésére. Megkönnyíti dolgunk, ha felkészülve, A velencei kalmárt olvasva megyünk színházba, ami eljárás, azért valljuk be, nem nélkülözi az abszurdot. Aki viszont rászánja magát, az igazi élménnyel lesz gazdagabb. A velencei kalmár Egerben olyan előadás, amiért érdemes bárhonnan idelátogatni, még Egerből is. Szívből ajánlható, remek szórakozás.
Hát igen, mi is láttuk Zsótér művét. Valóban sok elmeháborodott dolgozik az állambácsi pénzéből. Nagyon divatos a Hamlettből Omlettet csinálni, mesztelenkedni, illetlenkedni a szímpadon. Megy a polgárpukkasztás, csakhogy a polgár tartja el a színházat normális helyen. Nálunk nem így megy ezek szerint.
Polgárpukkasztás a parasztvakításért
Sekszpir, ahogy egy rendezőnek tetszik – panelproli módon
Mi volnánk a lelkes, színházszerető egri közönség piciny része, mármint a feleségem és én. Tegnap megnéztük az egri stúdiószínpadon ezt a darabot. Shakespeare-re mentünk és nagyjából ismertük a Velencei kalmár történetét, ezért aztán Shakespeare-t vártunk. Na, olyat nem kaptunk. Amit azért végignéztünk dermedt unalommal, enyhe utálkozással, idegenkedve, az egy érthetetlen hadoválássorozat volt, hiteltelen színészekkel, akik antikarakterüket villogtatva hadartak összefüggéstelen versszövegeket – átélésre képtelenül. Eközben mászkáltak falra fel s le, vetkőztek, öltöztek így-úgy, aztán néhányuk hirtelen szerepet is váltott menet közben, mert csak...
No igen, ebbe aztán olyan baromi sokat lehet belemagyarázni. Teszi is a ,,felkent” színházkritikus Koltai T. a darab prosijában, meg néhány, bennfentes csókosnak tűnő széplélek a színház.hu-n. Lelkük rajta. Telik állambácsi bukszájából. Ha ez a színház a nézőktől és az üzlettől függne, akkor Zsótér rendező egy ilyen darab rendezése után többé csak amatőr társulatok ingyen előadásait rendezhetné, művészileg önmegvalósítva és alázattól körbelihegve, mint Kossuth-díjas. Hiszen egy ilyen díj, az nem semmi, elvégre kaptak már hasonlót esztergályosok és szövőnők is. Ők is ugyanúgy megérdemelték…
Ha e kritikáért fizetnének, akkor tényleg szívesen és hosszan írnék a valódi darab születésének történelmi, társadalmi körülményeiről, az európai zsidóság kétségbeesett meneküléséről az inkvizíció elől Velencébe, abba az akkor már végzetesen hanyatló, a pápa által is kiátkozott városba, ahol azután a zsidók, életüket megmentve ugyan, de a velencei szenátus galád módon vagyonukból kiforgatván, éhezve tengődtek a gettókban. El se engedték őket. Igen, Velence tanácsa befogadta a zsidókat Európa minden tájáról, külön városrészt jelölt ki nekik, melyet gettónak hívtak, megkülönböztetett ruhákban kellett járniuk, majd módszeresen, rafinált rendeletekkel kizsarolta tőlük összes vagyonukat. Gyűlölték a velenceiek a zsidókat azért, mert szükségük volt rájuk. Belőlük és rajtuk élősködtek majd száz évig. Erről szól Shakespeare kiváló drámája. Ezt szerettük volna látni a feleségemmel Vass István fordításában. Nem ezt láttuk. Ehelyett útszéli, érthetetlen és értelmetlen, panelproli antiszemitizmust. Mindezt hamis karakterű, hiteltelenül rossz színészekkel. Összefüggéstelenül megcsonkított szöveggel, Shakespeare-t Sekszpirré lealázva.
Néhány keresetlen szót a színészekről: Ők, a nyomorultul kiszolgáltatottak. Mind rossz volt a darabban. Tették, amire a rendező utasította őket: öltöztek, vetkőztek, másztak a falra, majd lógtak rajta, onnan is mondtak néhány érthetetlen mondatot. Ha kellett vonyítottak, és serényen másztak, sőt, ha kellett meztelenül ugráltak. Mertek volna nemet mondani, visszautasítani az ilyen szerepeket? Vidéken? Ugyan.
A hamis karakterekről: Ez is a rendező csúf furmánya. Shylock a zsidó bankár ,,megformálója” egy túlsúlyos, tahó hetessegéd. Ravasz tahónak hiteles csupán. Szolgája túltesz rajta, mert ő már egy valódi, tohonyán kövér, bőrnadrágos nepperféle. Egyikük artikulációja sem haladja meg egy tv-s celeb szintjét. Van még egy fiatal úszómesterféle és széparcú, meleg barátja, akivel összebújnak, smárolnak. Miért? Mert biztosan szeretik egymást. Ennyit érteni. Végül a nőkről. Hárman voltak a darabban. Ebből kettő folyvást egyik ajtón ki, a másikon be. Kisbőröndjükből vetkőztek, átöltöztek – sajnos - nem meztelenkedtek, pedig belefért volna... A harmadik hölgy valamivel jobban azonosítható szerepet alakított, mint a többi, mert ő volt a kalmár lánya. De csak valamivel. A felsoroltakon kívül volt még vagy három azonosíthatatlan szereplője a darabnak, akikről annyit lehetett tudni, hogy feltűnnek, mondanak néhány mondatot, majd állnak komoran, izgatottan, azután el- vagy felmásznak valahová.
A feleségemnek nemigen, de nekem például tetszett egy alacsony, szőke, kecsesen nőies színésznő. Az ő szerepét sem tudtam azonosítani az Istennek se, de a többiekhez képest üdítően kellemes jelenség volt, ami e szituban már erénynek számított.
Mindenkinek jó szívvel tudjuk ajánlani e darabot, ha vállalja, hogy a nézése közben elviseli a kínos feszengést, az értetlenséget, a színjátszás varázsának teljes hiányát és – a nyílt, parttalan, közönséges és értelmetlen antiszemitizmust. Lehet erre galád igény - manapság!
Polgárpukkasztás a parasztvakításért
Sekszpir, ahogy egy rendezőnek tetszik – panelproli módon
Mi volnánk a lelkes, színházszerető egri közönség piciny része, mármint a feleségem és én. Tegnap megnéztük az egri stúdiószínpadon ezt a darabot. Shakespeare-re mentünk és nagyjából ismertük a Velencei kalmár történetét, ezért aztán Shakespeare-t vártunk. Na, olyat nem kaptunk. Amit azért végignéztünk dermedt unalommal, enyhe utálkozással, idegenkedve, az egy érthetetlen hadoválássorozat volt, hiteltelen színészekkel, akik antikarakterüket villogtatva hadartak összefüggéstelen versszövegeket – átélésre képtelenül. Eközben mászkáltak falra fel s le, vetkőztek, öltöztek így-úgy, aztán néhányuk hirtelen szerepet is váltott menet közben, mert csak...
No igen, ebbe aztán olyan baromi sokat lehet belemagyarázni. Teszi is a ,,felkent” színházkritikus Koltai T. a darab prosijában, meg néhány, bennfentes csókosnak tűnő széplélek a színház.hu-n. Lelkük rajta. Telik állambácsi bukszájából. Ha ez a színház a nézőktől és az üzlettől függne, akkor Zsótér rendező egy ilyen darab rendezése után többé csak amatőr társulatok ingyen előadásait rendezhetné, művészileg önmegvalósítva és alázattól körbelihegve, mint Kossuth-díjas. Hiszen egy ilyen díj, az nem semmi, elvégre kaptak már hasonlót esztergályosok és szövőnők is. Ők is ugyanúgy megérdemelték…
Ha e kritikáért fizetnének, akkor tényleg szívesen és hosszan írnék a valódi darab születésének történelmi, társadalmi körülményeiről, az európai zsidóság kétségbeesett meneküléséről az inkvizíció elől Velencébe, abba az akkor már végzetesen hanyatló városba, ahol azután a zsidók, testi épségüket megóvva ugyan, de galád módon vagyonukból kiforgatván, éhezve tengődtek a gettókban. El se engedték őket. Igen, Velence tanácsa befogadta a zsidókat Európa minden tájáról, külön városrészt jelölt ki nekik, melyet gettónak hívtak, megkülönböztetett ruhákban kellett járniuk, majd módszeresen, rafinált rendeletekkel kizsarolta tőlük összes vagyonukat. Gyűlölték a velenceiek a zsidókat azért, mert szükségük volt rájuk. Belőlük és rajtuk élősködtek majd száz évig. Erről szól Shakespeare kiváló drámája. Ezt szerettük volna látni a feleségemmel Vass István fordításában. Nem ezt láttuk. Ehelyett útszéli, érthetetlen és értelmetlen, panelproli antiszemitizmust. Mindezt hamis karakterű, hiteltelenül rossz színészekkel. Összefüggéstelenül megcsonkított szöveggel, Shakespeare-t Sekszpirré lealázva.
Néhány keresetlen szót a színészekről: Ők, a nyomorultul kiszolgáltatottak. Mind rossz volt a darabban. Tették, amire a rendező utasította őket: öltöztek, vetkőztek, másztak a falra, majd lógtak rajta, onnan is mondtak néhány érthetetlen mondatot. Ha kellett vonyítottak, és serényen másztak, sőt, ha kellett meztelenül ugráltak. Mertek volna nemet mondani, visszautasítani az ilyen szerepeket? Vidéken? Ugyan.
A hamis karakterekről: Ez is a rendező csúf furmánya. Shylock a zsidó bankár ,,megformálója” egy túlsúlyos, tahó hetessegéd. Ravasz tahónak hiteles csupán. Szolgája túltesz rajta, mert ő már egy valódi, tohonyán kövér, bőrnadrágos nepperféle. Egyikük artikulációja sem haladja meg egy tv-s celeb szintjét. Van még egy fiatal úszómesterféle és széparcú, meleg barátja, akivel összebújnak, smárolnak. Miért? Mert biztosan szeretik egymást. Ennyit érteni. Végül a nőkről. Hárman voltak a darabban. Ebből kettő folyvást egyik ajtón ki, a másikon be. Kisbőröndjükből vetkőztek, átöltöztek – sajnos - nem meztelenkedtek, pedig belefért volna... A harmadik hölgy valamivel jobban azonosítható szerepet alakított, mint a többi, mert ő volt a kalmár lánya. De csak valamivel. A felsoroltakon kívül volt még vagy három azonosíthatatlan szereplője a darabnak, akikről annyit lehetett tudni, hogy feltűnnek, mondanak néhány mondatot, majd állnak komoran, izgatottan, azután el- vagy felmásznak valahová.
A feleségemnek nemigen, de nekem például tetszett egy alacsony, szőke, kecsesen nőies színésznő. Az ő szerepét sem tudtam azonosítani az Istennek se, de a többiekhez képest üdítően kellemes jelenség volt, ami e szituban már erénynek számított.
Mindenkinek jó szívvel tudjuk ajánlani e darabot, ha vállalja, hogy a nézése közben elviseli a kínos feszengést, az értetlenséget, a színjátszás varázsának teljes hiányát és – a nyílt, parttalan, közönséges és értelmetlen antiszemitizmust. Lehet erre galád igény - manapság!