Népmese napja
A Magyar Olvasástársaság 2005-ben felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján legyen a népmese napja.
A népmese napját először 2005. szeptember 30-án rendezték meg. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.
De mennyire része életünknek a mese? Elfelejtettünk mesélni. Boldizsár Ildikó mesekutató szerint a XX. század elejéig a mesélés, főként faluhelyen, mindennapos volt. Igaz, hogy a fikció iránti igény ma is igen nagy, így nem véletlen, hogy a televíziós szappanoperák vagy a könnyed, romantikus regények nagy népszerűségnek örvendenek. De a meséket éppen a televízió, a felgyorsult életritmus szorította ki napjainkból, az életünkből. A szakemberek szerint a népmesék élni tanítanak, meg tudják mutatni, hol is van a helyünk a világban, hogyan lehet a konfliktusokat megoldani. A magyar népmesék nemcsak látni tanítanak , nemcsak arra tanítanak, hogyan tegyünk különbséget a jó és a rossz között, hanem szólni is. Fölfrissítik, megújítják nyelvünket és élményként szolgálnak mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek.
Luzsi Margit szervező elmondta, minden évben a szeptember 30-hoz legközelebb eső szombaton ünneplik a népmesét, mely keretében a város köztiszteletben és közszeretetben álló személyiségeit kérik meg arra, meséljenek a gyerekeknek. Az idén Dr. Löffler Erzsébet , Bodó Péter, a TIT Bugát Pál Egyesület igazgatója, Kazainé Baráth Marianna, aki jelnyelven mesél, egy perui indián származású hölgy Elvira Roza Salas Meza, a Református Rádió munkatársa Hajdú András és Dr. Ungvári Tamás jogtanácsos választott ki egy számára kedves történetet.
Luzsi Margit kiemelte, ez a nap a népmese ünnepe, és éppen a népmesék azok, melyek olyan évezredes tudást, bölcsességet, erőt, gyógyító erőt hordoznak magukban, hogy szeretnék megmutatni, ezeket tovább kell mondani, nem szabad könyvekbe zárni. Fejből, szívből kell mesélni éppúgy, mint 40-50 évvel ezelőtt.