Világosan látszik, hogy Ringelhann György polgármester úr minden volt, csak nem alkalmas és jó polgármester, hiába próbálja az irányított emlékezetpolitika az ellenkezőjét sulykolni. Az írásból már csírájában látszik Habis László, akkori alpolgármester útja, akit később a szárbaszökkent zsarnoksággal kötött elvtelen kompromisszumai maguk alá temettek.

És érdekes módon már a Szenátor-ház harminc éves története is benne van, amit a hatalom jószándéka emelt ki a valóságból, és ezzel ellehetetlenítette, hogy Csöpikéék a stafétabotot tulajdonosként átadhassák az utódaiknak…

Végül, de nem utolsósorban, érződik rajta az a naivitás és az azt követő csalódás, ami az egész rendszerváltást átlengte. Igaz, akkor még nem derült ki, hogy 1993. januárjában a Fidesz és az MDF úgy írta át a párttörvényt, hogy a közösen eladott székház után ne kelljen adót fizetni. A kapott pénzzel pedig megkezdődött Orbán Viktor és Simicska Lajos gazdasági-hatalmi (később kiderült, hogy biznisz egyházi) vállalkozása, a Fidesz 2.0. De ez egy másik történet.

Weil Zoltán

Szervezett formában is megjelentek városunkban a lokálpatrióták. Jobban mondva a magukat lokálpatriótáknak nevező önálló politikai erő, társadalmi szervezetet kreált maga mellé valamiféle társadalmi legitimitást remélve ettől, no meg a választások közeledtével a listás helyek megszerzése miatt. Nem is lenne ezzel baj, hogy néhány egri hatalomra tör, hiszen normális tevékenysége ez az emberiségnek. A demokráciában meg egyszerűen kívánalom, hogy a többség képviselői gyakorolják a hatalmat. A többség által és annak érdekében. A modern demokráciákban általában ez a hatalomgyakorlás nem irányul kisebbségek ellen, sőt extra jogokat biztosít azoknak.

Az egri demokráciában ez másként alakult. Mi is történt? Az 1990-es helyhatósági választások egyértelmű győztese az SZDSZ-FIDESZ-IPOSZ-Zöld Párt választási koalíció lett. A mandátumok meghatározó részét ők kapták. Mindössze egy független jelölt került párttámogatás nélkül a testületbe. Hamar kiderült, hogy a tanácsrendszer lebontása és az új önkormányzatiság kialakítása komoly konfliktusokkal jár. A jogrendszer kialakulatlansága pedig joghézagok tucatjait eredményezte. Ebben a „szabálytalan” környezetben két típusú gondolkodásmód érvényesült. Az egyik egy mereven demokratikus, nyugati típusú Eger megteremtését célozta meg utópisztikus elemekkel tűzdelve, míg a másik, a keletiesebb, tekintélyelvűbb, etatista alapokon nyugvót. Ebben az időszakban az egész országra jellemzően bizonytalanság uralkodott(ik) a demokratikus átalakulás hatékonyságát illetően. A felnőtt lakosság számára érthetetlen, hogy egyes döntések közül mi ez a sok jogállami, demokratikus hercehurca, amikor rendes emberek rendes döntésekkel pontot tehetnének a rendszer végére. Eltűnnének végre a rosszak és jöhetnének a jók. A demokraták, miután megnyerték, vagy a másik oldalon elvesztették a választásokat ölbe tették a kezüket, örültek, hogy itt a demokrácia, hogy polgármestert adtak a városnak és, hogy minden jóra fordult. Haza mentek, meg fröccsözni.

Ezzel szemben kiderült, hogy semmi nem működik. Törvények nincsenek, a Parlament ideológiai vitákkal üti agyon az ország idejét, az önkormányzatok működtetésére az önkormányzati törvény alkalmatlan, az alapvető demokratikus szokásjogok még nem alakultak ki. Helyben világossá vált, hogy a kiváló és szeretett gyermek orvos-polgármester abszolút alkalmatlan egy átmeneti időszak vezérlésére. Mikor ezt maga is gyanítani kezdi áterőszakolja a testületen egy alpolgármester „behozatalát”. Ekkor, a még többségben lévő szabadelvűek ezt ellenzik, hiszen az önkormányzati törvényből nem az következett, hogy erős polgármesteri (alpolgármesteri) pozíció alakul ki. Az apparátus és a képviselők többsége viszont felelős vezérre vágyott. Habis László alpolgármester a megyei tanács kimagasló tehetségű gazdasági szakembere. Azonnal hozzálát a Városháza dolgainak intézéséhez. A városi apparatcsikok, akik eddig csak kuncogtak az „új fiúk” hozzá nem értésén, tájékozatlanságán, egyszerre egy profival találják magukat szembe, s természetesen lorenzi módon behódoltak.

A Városháza működni kezd. Igaz, ez a működés az éppen betévedő egri polgárt stílusában, módszereiben kísértetiesen emlékezteti az évekkel azelőtti dologmenethez. Néhány képviselő, látva, hogy a polgármester abszolút civil, hogy a dolgok kedvezőbbek is lehetnek számukra, hogy a nagy cél (mindegyiknek más és más) különféle okok miatt nem valósulhat meg, elkezdett praktikusabban gondolkodni.

Általános a szerepzavar, a sodródás és a csalódottság. A testület „üzletember” tagjai nem értik, hogy miért rosszallják egyesek, ha a várossal üzletelnek. Mások az előtt állnak értetlenül, hogy a jó ügyet miért nem lehet, akár kevésbé jogszerű eszközökkel is, de hatékonyabban képviselni. Az MDF egy antiparlmentáris lépéssel feloszlatta frakcióját, mondván ők már nem a pártért, hanem a városért kívánnak politizálni. Megjegyzendő, hogy ekkor az országban is általános nézet volt az ilyen. Az ő segítségükkel bekerült képviselők gyökértelenekké váltak, a hatalomba, még ellenzéki pozícióból sem tudtak beleszólni. A KDNP frakció viselkedése ugyan ellentmondásos, de mindenképpen pártszerű és parlamentáris volt. Az SZDSZ igen nagy hibája, hogy amikor felajánlotta a KDNP-nek az egyik alpolgármesteri posztot, akkor ezt személyhez kötve tette. Ennek eredménye az lett, hogy a Kereszténydemokraták nem engedték elfogadni az érintettnek a pozíciót, ugyanakkor kiszorultak a város vezetéséből, sőt csalódást okoztak az alpolgármesterré nem válható hölgynek. Újabb tüske.

Ebben az értetlenségben, csalódottságban és káoszban igen jól jött az a külső gondolat, hogy az egyébként a civil életben egy baráti körhöz tartozók, alakítsanak egy kört a városházán is. Megalakult a Pártonkívüli Lokálpatrióták Frakciója. A frakcióvezető az MDF vesztes polgármester-jelöltje, Várkonyi György lett. Tagjai az SZDSZ az MDF és a KDNP támogatásával bejutottak közül kerültek ki. A nagy tülekedésben egyedül a FIDESZ frakció nem kívánt részt venni. Mindvégig megőrizték egységüket és mértéktartó hozzáállásukat. Érdekesség, hogy Ringelhann polgármester, akit az őt megválasztó SZDSZ frakció nem engedett tagjai sorába, mondván, hogy a polgármesternek pártok feletti funkciója van, egyszerű frakciótaggá vált a korábbi politikai ellenfele által vezetett képviselőcsoportban.

Nem sokkal a Lokálpatrióta képviselőcsoport megalakulása után létrehozzák a volt Ingatlankező Vállalatból az EVAT Rt-t. Igazgatója a frakcióvezető Várkonyi György lett. Az EVAT nem más, mint egy mamut cég, hatalmas mobil tőkével, és a helyi hatalommal személyében és financiálisan is összefonódva. A város a tulajdonosa, vezetője meg a legnagyobb frakció vezére. Várkonyi úr szavaz az EVAT-ot érintő dolgokban, majd elfogadja saját beszámolóját. Erre persze a Lokálpatrióta válasz nem más, minthogy sokkal hatékonyabban lehet ellenőrizni a közvagyont, ha képviselő menedzseli azt. Számtalan példa akad arra, hogy ezt a hatékonyságot, hogy képzelik. A Város vesz egy szállodát 15 millióért a Dobó téren (Szenátor-ház) és magasabb rendű érdekek miatt 80 ezer(!) forintos havi bérleti díjért kiadja. Természetesen verseny nélkül, mert a versenyen olyanok győznek általában, akik nem képviselnek Lokálpatrióta érdeket. Viszont van pénzük és kockáztatják is azt. Az EVAT Zrt. ingyenesen megkapja a várost illető TV kábelrészt a TELESTAR Kft-ben stb. A sajtó nem fogadja osztatlan lelkesedéssel a csoportot, ezért a magát sajtócézárnak kinevező Herman István, a Grafotip igazgatója, polgármesteri bizalmas és a Lokálpatrióta frakció egyik kiagyalója, egy év leforgása alatt 3,7 milliót szavaztat meg saját lapja, az Egri Újság támogatására. A lap ezek után a képviselőcsoport hozsannatára lesz. Színvonala változatlan, s mikor a botrányos támogatást politikai nyomásra már nem szavazzák meg a közben valóban realistán gondolkodni kezdő frakciótársak, kénytelen megszüntetni azt.

Egri Est, 1993. április 16. Fotó: egriszin.hu

1993-ban félévre 400 ezer forintos reklámszerződést köt a Polgármester Herman úrral, hogy az Egriport című reklámújság közöljön bizonyos városházi információkat. Ebből lehetett megtudni, hogy mikor alakult meg a Lokálpatrióta Egylet. A Lokálpatrióta Frakció legnagyobb fegyverténynek azt állítja be, hogy a város működőképes maradt, a testület viszonylag konfliktusmentes. Ez így igaz, csakhogy ennek a frakciónak nincs abszolút többsége, így mindez azért lehetséges, mert a KDNP, a FIDESZ, az SZDSZ frakciók hallgatólagosan elfogadták, hogy egyszer, egy rendszerváltás után ilyen kísérletet tegyen a város.

Az MDF párttag néhány képviselő elvtelen csatlósként tolong a Lokálpatrióták körül, remélve, hogy amit a választásokon elvesztettek, azt a kamarillázásban visszaszerezhetik. Reményük nem alaptalan, mert a napokban Mandák képviselő (MDF), aki gázügyi szakember, egykönnyen a szociális bizottság élére került. Első dolga volt hűségesküt tenni és kipenderíteni a bizottságból a Szocialista párthoz közel álló, amúgy kiváltó szakembereket. Mindezt a lokálpatriotizmus nevével és támogatásával. A Lokálpatriótáknak semmilyen legitimitásuk nincs. Képviselőik közül csupán egyetlen indult az időszaki választáson Lokálpatrióta programmal. Létüket az átmenet szülte. Sokkal nagyobb rálátással kell megítélni az utókornak tevékenységüket, hasznukat, kárukat. Valódi lokálpatriótákra Egernek égetően nagy szüksége van, mint ahogy igaz hazafikra, az országnak is. Azokra pedig, akik ezt a gondolatiságot kirekesztően használják, akik lakhely bejelentő lapokon vizsgálni kezdik, hogy kik az egriek, mert szerintük egri érdekeket csak ők tudnak képviselni - nincs szükség a közéletben. A Lokálpatrióta frakció tagjai túlnyomóan nem ilyenek. Hangadóik, ideológusaik, támogatóik között azonban van egynéhány.