J.P.: Az én könyvtáram (versillusztráció)

Az én könyvtáramban nincsenek

fontos dolgok.

Csak középen egy ártatlan, bolond

ember, háttal a tűznek.

A barlang falán lilás-bíbor árnyéktánc,

sörgető, röptető, forgató, altató,

elnyelő, emelő, leejtő, megejtő,

ringató, rígató, elvesztő, teremtő,

vétető, létező nemlét-emlék.

(Csak parázs a nyelv alatt

Isten a kalapban

véren vett mátkaság

ördög száz alakban

mellbimbó fogak közt

utak a tenyérben

szájban az anyanyelv

napfény a kenyérben

esőcsík ablakon

hiányzó létrafok

eltörött szemüveg

elkurvult angyalok

sárral telt szemgödör

virágos földverem

homu por világa

siralom szerelem)

Az én könyvtáramban nincsenek

fontos dolgok.

Csak középen egy ártatlan, bolond

ember, háttal a tűznek.

A 17 és fél éves Áprilka lányom, aki a nevét Hrabal Levelek Áprilkának című könyve után kapta, nemrég megnyert egy politika-versenyt az iskolájában. Az esélyegyenlőségről tartott versenyt a CDU-listáján negyedikként bejutott európaparlamenti képviselő zsűrizte, akit Áprilka lehengerelt egy négyszemközti, egy órás, papír nélkül lelkesen előadott kivetítős prezentációval, mely végén a pasi dobott egy hátast, hogy ki ez a brilliánsan okos bevándorló lány, aki kenterbe veri az egész német mezőnyt az iskolából. A lányom a saját élettapasztalatairól mesélt. Hogy az esélyegyenlőség ott kezdődik, hogy a bevándorlók diplomaelismertetését ne nehezítsék meg, ne kelljen a két diplomásnak éhbérért mosogatni, mint az ő apjának, azaz nekem, mert akkor szegény marad és a gyerekeinek sem tud jobb esélyt adni az előrejutásra. És hogy az esélyegyenlőséget nem csak a pénz teremti meg, hanem a tanulás és a kultúrához való hozzáférés is. Elmesélte, hogy azok a gyerekek, akikkel ő együtt játszott kisgyerekként az utcán, most drogot árulnak és munkanélküli segélyen élnek. És ő csak azért nem jutott erre a sorsra, mert a kerület egyetlen tele könyvespolca a miénk. Mert neki olyan szülei vannak, akik ha mást nem, de szellemi tőkét és a szabad választás jogát megadták neki. Lehet, hogy szülőként sok mindent elrontottunk a feleségemmel, gondoltam ekkor meghatva, de sikerült mégis elérnünk: Áprilka ember lett. Önállóan gondolkodó ember. És ebben nagy szerepe van annak, amit a hatalmas könyvespolc szimbolizál. 

A könyvek szeretetét én is a családból hoztam, a szüleimnek is rengeteg könyve van. Az első gyerekkönyvtáramat, aminek az indiános- és delfinkönyvek (kalandkönyvek) adták a gerincét, a szüleim vásárolták össze - ezeket a könyveket most megörökölték tőlem a gyerekeim. A saját könyvgyűjtés gimnazista koromban kezdődött, a szüleimtől kapott vagy elcsent 2 forintosokat összekuporgatva minden zsebpénzem egy egri antikváriumba hordtam. Alapélményem: a régi, patinás könyvek látványától, illatától könnybe lábad a szemem - nem a portól, hanem az örömtől, remegő kézzel tudok minden új, izgalmas zsákmányt a kezembe venni. Könyveim nagy része ma is antikvár könyv, imádok egy antikváriumban hosszasan kutakodni, olyan ez, mint a kincskeresés. A könyvgyűjtés magyar szakos egyetemistaként folytatódott - Mikszáth és Móricz után jött Hrabal, Márquez, Esterházy és a többiek. Könyvtáram nagy része szépirodalom, de van képzőművészeti, filozófiai, társadalomtudományi és idegen nyelvű sarok is. Különlegesen értékes rész az édesapámtól örökölt, a hatvanas, hetvenes években a Színháztudományi Intézet által kiadott Korszerű Színház sorozat, Almási Miklóstól Lunacsarszkijig. Manapság antikváriumba ritkábban jutok el, de a legfrissebb, még vonzóbb felfedezéseim a telefonfülkékből átalakított könyvgyűjtő pontok, ahova bárki berakhat megúnt könyvet és bárki elviheti, ami megtetszik neki. Örkény-fülkéknek hívom őket, a Ballada a költészet hatalmáról című Örkény novella telefonfülkéje után. Legutóbb egy családi bicajtúra alkalmával álltam meg egy Örkény-fülke mellett és inkább egy padon hagytam a tartalék tornacipőmet, hogy beférjen két új talált kincs a hátizsákba. 

Amikor 10 éve kivándoroltunk a fideszes henger elől menekülve, romjainkban, összetörve, akkor a nulláról történő újrakezdésben, a nagy idegenben az első biztos pont az volt, amikor fél év dobozolás után végre összeraktam a könyvespolcot. Elöntött a boldogság, ahogy néztem: igen, ez vagyok én, ezt nem veheti el senki, erre lehet új várat építeni. Viszem a belső hazámat a hátamon, az északi sarkra is akár. Mert ezt a polcot az igluban is felépíteném.