Az igazgató úr a bizottsági jegyzőkönyv tanúsága szerint ilyeneket mondott az elhunyt Kelemen Csabáról: „Nagy valószínűséggel október 2-án, amikor már beteg volt, de nem volt hajlandó orvoshoz fordulni, hogy ez ki ne derüljön, de már réges-rég beteg volt, fertőzte meg Fekete Péter államtitkárt (…). Erre mondta például a polgármester úr és elcsukló hangon Mirkóczki Zita bizottságelnök, hogy kegyeletsértő és méltatlan az intézményvezetői pozícióhoz. Vegyük észre, hogy Blaskó Balázs itt egy furfangos felségárulás vádat fogalmazott meg. Majd a bíróság eldönti, hogy véleményként vagy hamis tényként. De nem is ez a lényeg.

Az tudvalévő, hogy az igazgató úr előszeretettel helyezkedik egy agresszív, ostoba tahónak tűnő figura szerepébe. Ennek köszönheti politikai karrierjét. Mert kinevezése ármánnyal, zsarolással, és fenyegetéssel történt. Mivel Mirkóczki polgármester úr naponta bizonyítja rátermettségét arra, hogy a vele kapcsolatba kerülőknek elveszejtse a fejét, így nem nehéz átlátni, hogy mi történt. A polgármester meggyújtott egy kanócot, a színidirektor meg szétrobbant. Tom és Jerry reloaded.

Blaskó igaza

Pedig Blaskó Balázsnak most történetesen igaza volt. Na, nem a hatodik sorig repülő nyálkibocsájtásban, hanem abban, hogy az általa igazgatott színház termét politikusok ne nevezgessék át. Főleg ne politikai célból. Mert Kelemen Csaba semmiképpen nem nevezhető állócsillagnak a színjátszás egén. Ha művészi teljesítményét el akarta volna bármelyik vezetés ismerni, akkor életében megtehette volna. Nem tette. Viszont emblematikus képviselője volt annak az árvalányhajas, sosemvolt operett-magyarország kultúrának, ami egyébként a Blaskó-féle remény-színháznak is a fundamentuma. Kelemen a Kisgazdapárt képviselőjelöltje volt, politizált az MDF színeiben, tagja volt az egri Kulturális Bizottságnak, azon bizottság elődjének, amelyik előtt Blaskó Balázs kirohanása elhangzott. Kétségkívül szerethető figura, derűs, életigenlő jelenség volt.

Szóval Blaskó hivatkozhatott volna arra, hogy termeket a halhatatlanok csarnokában óriásokról neveznek el, és nem a halála tesz valakit óriássá, hanem az élete, satöbbi. Ez ugyan az ízlésesség határát súrolja, mint ahogy a politikusi javaslat is, de semmiképpen nem kegyeletsértő. Aztán világosabban kifejthette volna, hogy ugyan az egri színház most semmiképpen nem nevezhető sem független, sem művészi alkotóhelynek, de ha elfogadnánk ezt, akkor egy politikai elefántnak a művészetek porcelánboltjában semmi keresnivalója nincs.

Ha lennének liberálisok, ezen azért kibuknának

Képzeljük csak el, hogy micsoda ramazúri lenne abból, ha a kormány a Katona József színház kamaráját mondjuk Csurka István teremnek nevezné el. Onnan a Tormai Cecille folyosón a Herczeg Ferenc mellékhelyiség érintésével a Wass Albert loungba vezetne az út, satöbbi.

A hatalom ilyen bumfordi sutyerákoskodása már az Aczél-korszakban sem volt jellemző. Ma persze igen. És ehhez 13 megbízható egri képviselő és nulla ellenszavazó áll rendelkezésre. Ketten tartózkodtak. Persze minden szavazat mögött más-más indok húzódott meg. Volt, aki tényleg a nagy művésznek gondolta, hogy emléket állít. Másoknak a kicsinyes bosszú édes íze vezette az ujját, hogy Blaskónak, aki levetette Kelemen Csaba képét az előcsarnokból, most folyamatosan nézni kelljen a kamaraterem névadójának nevét, tábláját, meg a jó ég tudja milyen kis emlékhelyeket találnak ki buzgalmukban a politikusok. Aztán volt, aki, a „most mi jövünk” gondolat mentén akart egy letűnt kor letűnt szellemének örök emléket állítani, mert állandóan örök emlékállítási kényszere van.  És valószínűleg volt a gyáva és buta többség, akik folyton megúszásra játszanak, és ha nem fenyegeti a pozíciójukat veszély, akkor bátran odaállnak minden elvtelenség mellé. Például, hogy egy művészi közösségnek, és persze egy egész városnak kit óhajtanak hirtelen felindulásból, statuálási vágyból, vagy csak mert megtehetik, példaképül állítani.

Ha meg Blaskót akarják kirúgatni, akkor ahhoz elég szörnyű módszert választottak. Pont olyat, mint a kinevezéséhez, amihez egy szavuk sem volt, csak hümmögés, hogy hát megzsaroltak. Mintha tudnák, hogy a választók arra gerjednének, sőt szinte vágyják, hogy zsarolható képviselők járjanak el az ügyeikben.

A szerencse ebben az egész szerencsétlen történetben, hogy az egri színház színvonala nem fogja megsínyleni ezt a minden ízében méltatlan hercehurcát.