Kompországban ugyanis nem a hangsúlyokon vitatkozunk, hogy amit akarunk azt, hogyan lehetne a legjobban megvalósítani, hanem az irányon, az alapértékeken. Hogy a nyugati kereszténység szereteten, megbocsátáson és együttműködésen alapuló kultúráját, vagy a gyűlölet, a bosszú és a széthúzás harcias útját válasszuk-e? Hogy a felvilágosodás haladáson, tudományon és humanizmuson alapuló eszményeit valljuk-e, vagy a rajongó vak hit, a dogmák és az okkult idiotizmussal járjunk-e násztáncot? Akik a felvilágosodást választották, soha nem jutottak messzire. Cserébe, persze az idiotizmust választók is elbuktak, miközben magukkal rántották az ország négyzetkilométereinek és lakóinak millióit.

Az alapértékek állandó megkérdőjelezése teremthetett olyan helyzetet, ami ma Magyarországra jellemző. Hogy legalább kettő, de inkább több Magyarország létezik a fejekben, és mindegyik azt gondolja, hogy ő az igazi. Pedig Magyarország a sok kis magyar egyén és közösség összessége. Az érdekeiket a képviselőik útján a Parlamentben, önkormányzatokban ütköztetnék, ha ezek az intézmények a 21. század elvei szerint működnének. Ezek az elvek pedig elég egyszerűek: korlátozás nélkül elmondhatja mindenki az álláspontját, a többség vagy elfogadja, vagy elutasítja azt. Ám a többség egy sor kérdésben, ha a feje tetejére áll sem korlátozhatja az egyén, vagy a kisebbségek jogait. Nem vehet el például életeket, nem csorbíthatja az emberi méltóságot ésatöbbi. Ezt hívja a nyugati világ liberális demokráciának.

Ebben a féktelenkedésben beszélgetőtársam dr. Pajtók Gábor volt, a megyei kormányhivatal vezetője, akit a minap Orbán Viktor pártelnök kinevezett a Fidesz választókerületi elnökének.

Az adás után többen kérdezték, hogy miért nem voltam keményebb, számonkérőbb? Nos, összeveszni és durcásan hátat fordítani manapság a legkönnyebb. Mi a nehezebb utat választottuk.