Mindjárt lehet elmúlt 40 évezni

Több mint 30 éve dühöngenek a demokráciaellenes erők Magyarországon. Persze máshol is, de nálunk tartósan sikeresek. 1990-ben egy kedves bácsi úgy jött oda a plakátragasztó fiatalokhoz, hogy: „Tudják, ez a sok párt csak veszekedést szül. Egy párt legyen, de az rendes!” Bizony, mélyen gyökerezik az igazságos Mátyás királytól, Ferenczjóskán, Horthyfőméltóságán, Rákosi elvtárspajtáson és Kádárapánkon átívelő vezérvágy, ami a lelkekben rendet, megnyugvást és oltalmat ígér, szemben a pártos civakodással.

Amikor kiderült, hogy a rendszerváltás után sem fog fenékig érni a tejfel, a huncutkodni vágyó képviselők rögtön rákezdtek, hogy a pártokat csak a hatalom érdekli, őket viszont az ország, város stb. Ismerős, ugye? Ezért aztán köszönettel átvennék a hatalmat, amit a parlamentáris demokrácia szabályai szerint pártszínekben szereztek. Aztán pl. Egerben a Lokálpatrióta Egylet nevű formáció, a puccsot követő választáson már az MDF, a kormánypárt támogatásával indult és nem szerzett többséget, négy év múlva pedig már Ringelhann polgármestert is leváltották az egriek. Valahogy a nagy függetlenség, a választók szemében inkább a sötét lósággal rokon. A pártokat ugyan nem kell szeretni, de legalább azokról lehet sejteni, hogy mit akarnak. 2018-ra az orbáni NER teljesen felszámolta a parlamentáris demokráciát. A Fidesz magát a nemzettel, Orbán magát az állammal és a nemzettel azonosította. Minden más értelemszerűen nemzet- és államellenes. Így a pártok is.

A selejt bosszúja

Ebben a zsarnoki légkörben az ellenzék gyakorlatilag megszűnt. Nem azért, mert olyan tehetségtelen lett volna, hanem egyszerűen azért, mert az ellenzékiség demokratikus műfaj. Ott működik, ahol létezik politikai váltógazdaság, ahol nem az „Egyszer kell nyerni, de akkor nagyon!” fényreklám ragyogásában pózol a zsarnok és sleppje. Ott nincs ellenzék, csak ellenállás. Az meg olyan, amilyen. Ennek a helyzetnek látjuk most a következményeit.

Például azt, hogy olyan ember, aki ért a szakmájához, humanista, a közösség megbecsült tagja stb. nem kíván közügyekkel foglalkozni, nem áll politikusnak. Ellenzékinek dühös ellenállók, vagy naiv mániákusok, esetleg ügyeskedni akaró kétes egzisztenciák állnak. Természetesen van néhány elkötelezett és tiszteletreméltó demokrata elvétve, de ők a kivételek. Az ellenzéki pártok anyagilag és szellemileg is ki vannak véreztetve. Orbán meg eleve a kontraszelekció, a vezér-hűség és a feltétlen engedelmesség mentén nevezi ki jelöltjeit óvónőtől miniszterig. A NER döntéshozatala nem a demokrácia intézményeiben (parlament, önkormányzatok stb.) zajlik, hanem a fellegvárban, a yachtokon, VIP páholyokban.  Ezért lehet messziről nézve egy átlag polgárnak az az érzése, hogy ostoba fajankók és konrtaszelektált hülyék öncélú marakodása a politika. Mert az, amit látunk, nem politika. Nem a polisz ügyeinek intézése, hanem a NER által rendezett cirkusz, kvázidemokrácia, amit itthon maffiaállamnak, hibridrezsimnek, meg efféléknek neveznek a szociológusok, de Nickeldorfból csak egyszerűen gulyásfasizmusnak látszik. Ezért zárta ki a Fideszt a konzervatív-keresztény Európai Néppárt a soraiból, ezért fogadta el az Európai Parlament a szavazati jog felfüggesztésével fenyegető eljárást Magyarország ellen, ezért ad pofont nyilvánosan Orbánnak a Bizottság elnöke stb. Akinek persze erről a liberális, baloldali, Soros stb. propaganda válasz jut az eszébe, az jobb, ha most lapoz.

De mit remél Mirkóczki?

Romlásveszély

Ennek a klímának köze van ahhoz, hogy hogyan szorult Mirkóczki Ádám kétharmados többségből kisebbségbe az egri közgyűlésben, hogyan olvadt el a támogatása, miért lépett ki pártjából, a Jobbikból és az ellenzéki polgármesterek szövetségéből, és miért hangoztatja, hogy ő nem ellenzéki polgármester. És miért sietett leszögezni Oroján Sándor, a Fidesz frakcióvezetője, hogy árulónak tartja Mirkóczki Ádámot, akit a Fidesz sem kíván magának.

Most Oroján reakcióját hagyjuk, az nyilván a szokásos fennhéjázás és leszólás mozgatta fideszes tucatreakció. Ám az, hogy az egri polgármester elszigetelődése a támogatóitól miért alakult így, már érdekesebb. Azt a könnyen kézre jövő magyarazázatot, hogy Mirkóczki egyszerűen átállt, lefizették, megfenyegették stb. most szintén hanyagoljuk.

Az a politikai közeg, ahonnan ő jött, nem a demokratikus tépelődés melegágya. Szépen ellavírozgatott a Jobbik az újnyilas verőlegények és a cukiskodó macskasimogatók között. Aztán a Fidesszel tábort és helyet cserélt a szélsőjobbon, és Vona irányításával középre húzott, majd ezt követően Jakab Péter vezetésével pártja a dühös proletárok felé vette az irányt. Mirkóczki Ádám oda már nem követte a Jobbikot.

Szövetségesei, harcostársai süllyesztőbe kerültek, ő pedig pártjának a régi, levedlett bőrében találta magát. Olyanokért kellett magyarázkodnia új szövetségesei és választói előtt, amelyekhez sok köze nem volt. Ezt a tényt rugalmas kommunikációja sem tudta teljesen semlegesíteni.

Ebben a helyzetben azt kellett tapasztalnia, hogy a helyi közeg provincializmusához képest, a parlamenti múltjából eredő minisztériumi kapcsolatai sokkal pragmatikusabban kezelik a város problémáit. Könnyebben megtalálja a hangot az autokraták és despoták világához szokott NER bürokratákkal, mint a számára lényegtelenségeken rugózó frakciótársaival, ellenzékével. Könnyen vonta le a következtetést, hogy jobb lesz a hatékonyabb működés érdekében a rendszerrel alkukat kötni, mint konfrontálódni.

Csakhogy az Egységben a városért pártszövetség választói nem ezt várják. Ezért nem váltottak volna politikai elitet Eger élén. A hatalommal való egyezkedésben Habis László korábbi polgármester valószínűleg jobban tudna teljesíteni. Mivel Mirkóczki se helyismeretben, se tapasztalatban nem veszi fel a versenyt elődjével, maradhatott volna annál az imidzsnél, hogy ő jobb fej, nem ront rá a köztársaságra, mint Habis, nem a Vezér csicskája, fiatalos és együttműködő helyben, harcos és elszánt a népnyúzó kormánnyal szemben.  Ehelyett eljátszotta a „Lokálpatrióta fordulat II.” címszerepét úgy, hogy már az első is látványosat bukott, pedig a 90-es évek antiparlamentáris puccsistáinak komoly beágyazódása volt a városi polgárság kádári milliőjébe. Hozzájuk képest Mirkóczki gyökértelen.

A veszélyhelyzetben kapott rendkívüli felhatalmazás a lehető legrosszabbkor jött. A polgármesterből előhozta a keménykezű aktort, a frakciójából és az ellenzékéből pedig a gyanakvás vezérelte dühöt. Ez az a helyzet, amit a felek az egymással való kommunikációval szoktak kezelni. Itt azonban belép az elején tárgyalt probléma, a képességek hiánya. A polgármester elszabadult hajóágyúként rendezkedett személyzeti és egyéb ügyekben, frakciója pedig sértetten nyafogott, puffogott. A Momentum meg országos szintre emelte a homokozós csetepatét. Értsük jól, olyan polgármester tettein háborognak, akit ők jelöltek. Pedig Mirkóczki Ádámnak abban igaza van, hogy ő nem árult zsákbamacskát. Politikai pályája nyitott könyv.

Szerencséjükre a Fidesz frakció, a mostanában amúgy is az önmaga paródiáját alakító kormánypárt helyi vicc-departmentjeként funkcionál. Ha az egrieknek kétsége is támadna Mirkóczkival és az ezerfelé szaladt ellenzéki frakcióval kapcsolatban, elég, ha egy kétmondatos bejátszást megnéznek Orojánéktól.

Két fontos helyett kétfrontos

Az nyilvánvaló, hogy a NER az együttműködési szándékot nem gesztusként, hanem a gyengeség jeleként értékeli. A polgármester úr elképzelése, hogy le- és kidumálja a tutit a kormánnyal és fordított Dugovics Tituszként felugrik a várfokára a sok támogatással, amit Eger annak ellenére, hogy ellenzéki, csak neki köszönhetően kap, meglehetősen bolondosnak tűnik. A valóság az, hogy ha és amennyiben nem alakul egy komolyan vehető alternatív politikai párt, amihez odacsapódik, vagy kiegyezve régi pártjával, a Jobbikkal oda visszatér, és ezzel a parlamentáris keretek közé is, akkor a politikai karrierje a Dobó téren ér véget. Akkor a mutatvány az marad, aminek látszik: miközben saját elhatározásából ugrik, a szövetségesei még löknek is rajta, alul pedig égnek emelt lándzsákkal várják a szirének.

Ha nem lépi meg azt a két fontos lépést, hogy új szerződést köt a közgyűlési többség érdekében, és tevőlegesen alárendeli magát a 2022-es parlamenti választás kampányának, akkor csak idő kérdése, hogy a választói bizalom is odalegyen. Nyilvánvaló, hogy a frakcióban ő a legképességesebb tag. Felelőssége emiatt hatványozottan fennáll.

A közösség azért választja meg a képviselőit, hogy intézzék az ügyeket. Addig tárgyaljanak, egyeztessenek, amíg valamelyik álláspont többséget nem kap. A picsogás meg a hisztizés nem része a munkaköri leírásnak. Látjuk, hogy Orbán rendszere ellehetetlenítette, hogy komoly emberek vállalkozzanak a közösség képviseletére, így megérthető az ottlévők viselkedése, de nem elfogadható.

Bár most az a mondás járja, hogy ha a szamár enged, akkor szenved, az okos meg kaszál, azért ez nem lesz mindig így. Bármilyen valószínűtlennek is hangzik, de Magyarország az európai kultúrkör tagja, így tudvalévő, hogy a jámborság és együttműködés hosszútávon nagyot hoz. (Nemröhögni!)

Ráadásul a veszélyhelyzetet sem lehet a végtelenségig fenntartani. Eljön az idő, amikor a Közgyűlés működni fog, és akkor ki fog derülni, hogy kik lesznek képesek többséget alkotni. Azok, akik meg tudják beszélni közös dolgainkat, bizonyára előnyben lesznek.