Egy ütős egri iskola
Vannak csudajó, normális dolgok is. Ilyen például az „Ütős Nap”, amikor kiül egy csomó dobos a Dobó térre és veri. Van köztük csöppség, villanyszerelő, kormánypárti alpolgármester, zenekar nélküli zenész. És persze megtelt a tér.
De az igazi érdekesség az, ami utána, meg ami előtte történt.
Az örömünnep az volt, hogy amikor a jópofa produkció lement, az emberek nem akartak hazamenni, hanem bekéretszkedtek a dobok mögé, doboltak, beszélgettek. Apukák telefonálgattak a dob mögül, hogy egy kicsit késnek, mert hát a gyerek itt dobol a Dobó téren és nem lehet elrángatni…
Ami pedig előtte történt, az egy hosszú folyamat, ami Egert előkelő helyre tette a zenei térképen. A könnyűzene oldaláról a Music Hungary zeneipari konferencia, és az országos mintává váló Egri Ifjúsági Zenei Program, amelyben próbahelybérlet, lemez és videóklip gyártási támogatást kapnak az egri bandák, a másik oldalon az Egri Szimfonikus Zenekar magas színvonala, a Kamaraopera Fesztivál és a zenei képzés, a Farkas Ferenc zeneiskola megújulása.
A magyar zeneoktatás különösen konzervatív műfaj.
Az 5% tehetségre és 95% szorgalomra épülő teljesítményeket igénylő tevékenységek, egy szabadon-színes társadalomban nem túl vonzóak a fiatalok számára. Márpedig a zeneoktatás nem csak, hogy konzervatív, hanem azon belül is inkább a maradi jelzővel volt illethető. NDK-s úszónőket képző, vizsgacentrikus, kivagyi versenyistállóra hasonlított a zeneiskolák nagyrésze. Amikor meg kiderült, hogy ez a modell csődöt mondott, akkor inkább alibizésbe kezdetek, és annak örültek, hogy néhány szülő még hajlandó a gyerekét zenesuliba járatni. A srácok meg az általános után eltünedeztek. Történt mindez akkor, amikor soha nem látott mértékben látogatnak fesztiválokat, koncerteket, klubokat, egyszóval élőzenét a fiatalok.
Tulajdonképpen törvényszerű volt a zeneoktatás megújulása. Ráadásul a magyar zenei hagyomány már inkább szájhagyomány maradt, mert az európai zeneoktatás messze sikeresebbnek és élvezetesebbnek bizonyult. A zene, kiváltképp a klasszikus zene sokkal befogadhatóbb azok számára, akik maguk is zenélnek. Ráadásul mindegy is, hogy milyen szinten. Ma Bartók országában, ha valaki tömeget akar oszlatni, akkor elég Bartók Béla bármelyik művét bejátszania. Az önámító handabandázás a klasszikus műveltséget tünteti el elsőnek.
Ezt a tendenciát ismerte fel az egri zeneiskola, amikor kinyitotta a kapuit és hol egy zongorát, hol tucatnyi dobost helyezett el a város főterén, vagy éppen flashmobot szervezett. Amikor Facebook közvetítéseken lehet nézni a növendék és a tanári hangversenyeket, amikor az együtt zenélés került a fókuszba, amikor demonstratívan fiatalos csapatként mutatják meg magukat az egri közösségnek. Vonzóak lettek, ráadásul eredményesek is. És mindezt úgy, hogy lényegében semmi forradalmi változás nem történt. Csupán megmutatták, hogy a konzervatív értékekre és hagyományokra építkező felfogás nem kell, hogy egyben a maradiságot is jelentse. Lehet korszerűen is ápolni a hagyományt, a régi nem feltétlenül poros, az elfelejtett nem egyenlő az elavulttal.
Viszont a modern sem azonos a bóvlival, a kortárs meg az éretlennel.
Hogy mennyire sikeres az egri zeneiskola, azt jól mutatja Gulyás László igazgató úr nyilatkozata, aki már 99 éves korig várja a jelentkezőket zenét tanulni, igaz nem most, mert már teltház van, de a tavaszi felvételire érdemes készülni.
