Ilyen még nem volt. Hogy egy egri étterem benne legyen a Dining Guide top 10-es vidéki magyar mezőnyben, az annyira szenzációs, hogy érdemes elgondolkodni az ügyön. És akkor Macsinka úr nyitott egy lényegében büfét, a Brum Brumot, az meg hipp-hopp 17-ik lett a vidéki éttermek között. Vannak persze még vidéki éttermek, de jó részük meghasonlott fővárosi sztárséf rousseau-ista odacsömörlése.

2010-ben azt írtuk, hogy Macsinka séf úr rejtett kincse városunknak. Azóta annyi változott, hogy már nem rejtett, hanem nagyon is ismert és elismert. Ráadásul olyan világlátott egri mesteremberről van szó, aki egriként Egerből ért el országos elismerést, ami olyan ritka a város történetében, mint az este tíz után nyitva tartó melegkonyha. Ha meg még azt is hozzávesszük, hogy a Macok úgy lett a vidéki top tízben, hogy ehhez nem kellett az aktuális trendeket magukra és az egriekre erőltetniük, hanem lényegében egy nagyon is konzervatív bisztrókonyha minőségi, ahol lehet helyi alapanyagokon alapuló kínálat nyújtják, akkor még inkább megsüvegelendő ez a teljesítmény. A Brum Brum meg egyenesen magyaros a gulyásával meg az egri katonákkal. És mindezt nem elképesztő árakon mert, ahogy a külföldi döntnökök (pl. Michelin-csillagos olasz séfek) megjegyezték, hogy az azért nem természetes, hogy esetenként fejenként százezer forintot hagytak ott egy vacsoráért.

 

 

Magyarország a Lajtától keletre máig az egyetlen stabil európai ország, ahol Michelin-csillagos éttermeket találunk. Fent vagyunk a térképen. A gasztro-turizmus olyan fizetőképes tömegeket mozgat, amelynek jeleit nap mint nap láthatjuk a Macokban is. Már nem csak a hétvégék, hanem a hétköznapok is messziről jött embereket találnak a helyen, akik kifejezetten Macsinka János főztjéért jönnek Egerbe, alszanak és költenek itt. Ha pedig a kiszivárgott hírek igaznak bizonyulnak, akkor a Macok és a Brum Brum a desszert fronton is előre tör és igazi bentlakásos kulináris élvezeteket nyújt nem sokára.

Ami sokkal lehangolóbb, és ez persze nem a Macok hibája, hogy másik egri gasztro-műhely még a kétszázba sem került bele. Az ígéretes 1552 gyakorlatilag várfogságra van ítélve, és amíg a vár nem válik azzá, amivé kellene: nyitott, pezsgő, ingyenesen látogatható belvárosi közösségi parkká, addig esélye sincs még egy ilyen kiváló étteremnek sem kitűnni a barikád mögül. A Pláne elhalt, a Zsálya elköltözött és a Trifla, meg az Aqua még nem lelt végleges profilra. A kitűnő Senator-ház nem szállt be (ki szállt) a versenybe és maradt a kellemesen jó konyhánál, aminek gyaníthatóan méretbeli és technológiai okai vannak, a turista étkezdék pedig még mindig egymástól lopkodják az étlapot.

Egerben egyébként általában jól főznek. Egy híres közíró meg is jegyezte, hogy azért szeret ide járni, mert ez az utolsó város keletre, ahol még tudnak főzni. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségekre csábítson minket, mint ahogy az a Trabant használati utasításában is olvasható az útfekvés és a gyorsulás összefüggéseiben. Aki minőségi etetőhely (mindegy, hogy büfé, bisztró fine dining stb)működtetésére adja a fejét, annak nélkülözhetetlen az ízlés, a kitartás, a kisugárzás és az egyenletes minőség szem előtt tartása. Erre a Macok és a Brum Brum már képes Egerben. Nagy szó. Járjanak utána.