Eger – Zárva II.
Lezárult az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat előminősítő üteme és Eger nem jutott az elbírálandó három közé. Nyilván összetett a kudarc oka, amelyet elemezni kéne a pályamű készítőinek, de erre semmilyen hajlandóságot nem mutatnak. Gyors-reakciójuk legmeglepőbb kijelentése, és alighanem ez a pályázat fő eredménye, hogy „"Mind a kiválasztási ülés során tapasztaltak, mind az eredmény azt tükrözi, hogy az európai értékek mibenlétét illetően alapvető felfogásbeli különbség érzékelhető." Na, ez világos beszéd, mégis értelmeznünk kell.
A lötyögős verzió
Akkor ízlelgessük. Tegyük fel, hogy ez a mondat annak a ténynek az önkritikus beismerése, hogy Eger, és persze Magyarország az elmúlt időszakban nemhogy nem közeledett, hanem távolodott az európai értékektől. Szép példa volt erre a pályázat beadásával egy időben zajló egri Közgyűlés szó nélkül hagyott zsidózós felszólalása, vagy a szekuláris államot lefitymáló és az ellenzéki képviselőt lehazaárulózó alpolgármesteri kirohanás, majd annak polgármesteri mentegetése. Persze ez csak egy kis büfinek tűnhet, egy kikandikált színes ásításnak, de azért ami a gyomortartalomból felvillant így is látványos. Van ott jócskán epe meg miazma. Nem kultúrnép bensője tárulkozott ott.
Amikor két éve az egri Ügyek arra kért, hogy fejteném ki véleményemet arról, hogy ismét pályázunk a címre – jót kacagtam. Mind szellemi, mind kulturális állapota városunknak inkább romlott, mint javult volna az évek során. Azaz rosszabb állapotban akartunk pályázni, mint 14 éve, amikor csupán negyedikek lettünk az értékelési rangsorban. Nem lenne igazságos, ha Eger szellemi leépülését önerős butulásnak akarnám beállítani. Kellet ehhez az ország állapota, az oktatás és a kultúra szétverése (KLIKK, MMA). Kellett hozzá Hegyeshalom és Ferihegy, amelyek olyan szelepet játszanak a gondolkodó és a kultúra iránt fogékony rétegekben, mint a Kádár-rendszerben az alkohol, vagy Hofi. Ott távozik a tenniakarás, a gőz meg a jövő. Utcáinkon ordas eszméket hirdetnek óriásplakátok, civil szervezeteinket megszállták a kijelölt állami „mentorok”, régészeti emlékeinket betonnal öntik le, a templomokban kufárok kufárokodnak és folytathatnám.
Ebből a helyzetből következett, hogy nem sikerült még a továbbjutásra sem alkalmas pályázatot összehozni, mert nincs érvényes üzenete, elképzelése, de lassan identitása sem az egrieknek. Valaha volt egy mini filmfesztiválunk de ez, de facto megszűnt. Az, hogy a helyszíne, az Uránia mozi éppen rohad szét, vajon miért sarkalta arra pályázókat, hogy büszkén állítsák középpontba az Egerből eltűnt filmkultúrát. Egy kitalált világgal messze lehet jutni, főleg egy elképzelt országban lehet nagyot ámokfutni, de az ébresztő fal, az európai valóság és értékek amikor szembe jönnek, akkor már nem működik a révület. Ott ébredés van. Tegyük fel, hogy a pályázatírók ezt vették észre és bevallották, hogy az európai értékrend nekik oly ködös és bizony melléálmodták a valóságot.
Akkor ebből egyenesen következne a kijózanodás.
A szervezők, ha maradt kis pénzecskéjük és némi felelősségérzetük, akkor pogácsára és vízre hívnák az egrieket, hogy beszéljük át, vajon miért nem vagyunk képesek, még egy selejtezőre sem bejutni egy európai pályázaton. Ide eljönnének az iskolák, a közművelődési és kulturális intézmények dolgozói, tanulói, hallgatói, a képviselők, az egri polgárság és egy jót beszélgetnének. Lenne miről. Nyilván az is szóba kerülne, hogy miért is lett „felfogásbeli különbség az európai értékek mibenlétét illetőleg.” Hogy jó-e ez nekünk és ki ezért a felelős. Hogy tényleg az egriek felfogása változott-e, vagy csak néhány haszonleső hatalmasság van kiborulva azon, hogy számon kéri rajta a közösség az európai normákat.
Azt mondani persze nem ér, hogy európai barátaink nem ismerik a saját normáikat. Olyan ez, mint amikor egy űrhajósnak azt bizonygatnánk, hogy a világűr langymeleg és zöld alma illatú, ahova kizárólag kacagányban helyes kilépni. Először biztos csodálkozna és a vállát vonogatná. Az meg borítékolható, hogy nagyon meglepődne, ha kacagányunkban éppen a légzsilip ajtaját feszegetnénk, mondván, mi vagyunk az igazi asztronauták és most megmentjük őt, a buta szkafanderest.
Aztán az összejövetelen elmondanák a fehér-keresztény Európa pártiak a véleményüket, meg elmondanák az élhetően sokszínű Európa pártiak a véleményüket, meg a punkok, rockerek és a kőfaragók meg a balett táncosok is kifejthetnék véleményüket. Biztos sokaknak unalmas meg felháborító lenne, mert akadna, aki megkérdőjelezné az egyházaknak átjátszott milliárdok és iskolák jogosságát, az EU polgárainak kupálásunkra adott milliárdjainak betonba öntését és ellopását stb. Az oktatás és a kultúra szisztematikus „most mi jövünk” alapon történő szétverését. De biztos lenne aki megköszönné és hálával gondolna arra, hogy kijavították az ereszt az óvoda tetején. Szóval nagy lehetőség lenne ez a bukás egy kis beszélgetésre.
A bunkó verzió
A bunkó verzióban mindenki bunkó. A bírálók, az ENSZ, az EU, a nép meg a vezetői. Ebben a verzióban nincs szembenézés. Szűk kör magánügye volt a pályázat, szűk kör acsarkodik egy kicsit a nap végén, elfolyt néhány milliócska, nincs itt semmi látnivaló, haladjunk. Európa, naná hogy rárontott a mi kis egri gyöngyszemünkre. Is. Ezek mindig ezt csinálják, még akkor is, ha sohasem. A bunkó verzióban a fondorlat, az ármány és a kapufa a hibás. A külső és a belső ellenség. Ránk van rontva, ahogy ezt a székesfehérvári polgármester kiborulása bemutatta.
Látszik, hogy a felvilágosodással még mindig nem sikerült szinkronba kerülni. Nem árt azért észbe vésni, hogy az európaiak ezekért az eszmékért a vérüket adták. Sokat szenvedtek az egyház és az állam szétválasztásáért és most nem igazán szeretnék, ha néhány, az európai műveltségről tanúbizonyságot adni nem tudó, múltba révedő kiskirályság adna nekik erkölcsi leckét. Ehhez pedig díszletnek templomokat, keresztet és mosolygós pap bácsikat használnak, mint a fehérvári propaganda filmben. Nincs európai értékrend szabadság, egyenlőség és testvériség nélkül. Az egri méltatlankodás semmi másról nem tanúskodik, mint hogy olyanok vezetik a várost és hoznak döntéseket, akik már tökéletesen elhiszik az ostromlott erőd (Hazánk erős bástya, nem pedig rés!) hisztériáját. Ők az éberek, akik megvédik a sok szerencsétlen tunyát.
A trón és az oltár szövetsége nem vált be. Pályázatoknál sem. Aki azt gondolja, hogy Eger kultúráját az határozza meg, hogy templomok és keresztek sokasága található itt, az végletesen nem érti a valóságot és mélységesen lenézi az egrieket. Ezek ugyanis jobbára emlékek. Kő, fa és üveg. Ráadásul nem is túl régiek, ami pl. azt jelenti, hogy az én nagymamám bizony személyesen ismert olyanokat, akik gyerekkorukban a bazilika helyén csak földtúrásokat láttak. A várbeli katedrális is inkább a reformáció áldozata lett, mint a törököké. A kereszteket ugyanis éppen az egriek tüntették el annak idején a templomokról, mert akadt egy kis vallásháború a keresztény világban.
Mindez azért fontos, mert, ha egy rövid bemutatkozáshoz illusztrációnak vallási objektumokat választ valaki, akkor annak azzal kell számolni, hogy egy szekuláris világból érkező döntnök már nem nagyon lesz kíváncsi a pályázat tartalmi részére.
Akkor beszéljünk az Európa Kulturális Főváros címről
Ez egy cím. Ha tetszik: áruvédjegy. Az jogosult viselni, aki igazolni tudja, hogy a kultúra fellegvára. Nem egy óhaj, hogy adjatok sok pénzt és akkor mi leszünk a kultúr-fárosz. Ebből aztán következik, hogy olyanok kapják ezt a stafétaszerű jelzőt, akik amúgy is az európai kultúra fővárosainak számítanak. Eger bizonyosan állítható, hogy nem az. Nagy a baj akkor, amikor a közkedvelt falusi panzió megpályázza az ötcsillagos minősítést, mondván a faluban egyszer már járt Mátyás király és lesz kiállítás is. Teljes félreértése ennek a pályázatnak, hogy olyan lenne, mint a stadionépítés, hogy most erre lehet pályázni, hát legyen a falunknak is stadionja. Ez a dolog nem része a nagy magyar pályázat-biznisznek, mert ezt felelős européerek bírálták el. Itt nincs kit lefizetni, nem lehet lemutyizni. Persze a vége egy gagyi, elsíbolt kamu simán lehet, mint az bizonyos fokig Pécsett megesett, de a döntés nem korrupt.
A pályázat jó alkalom lett volna a számadásra, de a bukás is alkalmas lehet egy kis önértékelésre. Ráadásul van teendőnk a dologgal, mert elemi érdekünk, hogy Debrecen győzzön, hiszen a turizmusunk szerencsére kevésbé államilag vezényelt, így működési jeleket produkál. A Debrecenből átfolyó turizmus komoly lehetőség lehet 2023-ban. Például közvetlen Intercity, Hortobágy-Tisza tó-Eger-Bükk kirándulás kínálat. Arra vigyázni kell, nehogy az egri pénzéhes rendezvényszervezők kulturális attrakciókat akarjanak pénzeltetni erre hivatkozva. Utak, táblák, Wc-k, prospektusok, éttermek és szállások. Kezdjük az alapoknál. Több alázat, kevesebb kivagyiság. A kulturális ágazat most hátralép, magába néz, felkészül a turizmus.