Kiállítás: Önvaló
2015.06.04.14:13
Önvaló, így fordította Baktay Ervin az angol self szót magyarra. Mindez egy indiai műhöz vezet minket vissza, Srí Ramana Maharsi írásához, melyben ő maga az önvalót így határozta meg:
„Az Önvaló az, amiben a világegyetem, a valóság szünet nélkül létezni látszik, az, amiből ez megszületik, az amiben, ez létezik és megszűnik. Ez Az, ami csakugyan valójában létezik."
Tartsd becsben az Önvalót, ami a Szívedben lévő valóság.”
Az önvaló egy másik meghatározás szerint így hangzik: „egy mindentől független,
folyamatosan létező, mindent tartalmazó, változatlan, abszolút tudatosság.”
Úgy vélem a két idézet nem csupán az Önvaló meghatározásaként állja meg a helyét, hanem
Kriszti munkásságára is pontosan ráillik. A benne rejlő tudatosság már megmutatkozik mind a
témaválasztásában, az anyaghasználatában és az alkotói folyamatában is, melynek kézzel
fogható és szemmel látható bizonyítéka az alkotásai.
Témaválasztásai első pillantásra egyszerűnek tűnhetnek, de nem azok. Nincs nagyobb próbatétel, mint önmagunkat vizsgálni, a felmerülő kérdésekre a választ megtalálni, s mindezt mások számára is megmutatni. Még akkor is, ha ezek nem kimondott szavak, hanem vizuális jelek, önmagunkról vallanak, részünket képezik. Nála ez a vizsgálat pedig állandó, folyamatos. Egyes munkái egymásba futnak, azáltal, hogy nem áll meg egy válasz megszerzése után, hanem a közben felmerülőket is ugyanúgy vizsgálat alá vonja, válasz reményében. Az új kérdések új nézőpontokhoz vezetik, újfajta megfogalmazást igényelve, ezáltal újabb technikák használatát követelve. Így lesznek fotóiból sziták, s anyagnyomataiból a köröm-, bőr- és hajlenyomataiból litográfiák.
Jelképeket használ, melyeket újragondol, olyan elemekkel gazdagítja, melyek általa személyessé és egyedivé válnak. Negatív kéznyomokból épített házat, melynek mindegyik építőeleme egy-egy személyes kapcsolatának is a lenyomata. Bár falai rendkívül érzékenyek, az egyes monotípiák - melyek önálló műként is élnek - nem engedik el egymást, oldaléleik által kapcsolódva képeznek egészet. Nem pusztán azonos fedél alatt élnek, otthont teremtenek. Önmagát megjeleníti saját testnyomatai révén; életfáját létrehozva, melyben minden egyes évét egy-egy tárgy lenyomatával jelképezi; illetve környezete által, hiszen a házát alkotó negatív kéznyomok általa ismert személyekhez köthetőek. Emellett környezetét is vizsgálja. Bár kiindulópontja közvetlen környezete, művei mégsem csak egy-egy szűk közeget jellemeznek, melyeket csak ő ismerhet. Ugyanúgy az enyém vagy bárkié is lehetne. Megfogalmazásai révén pedig minket is egyfajta vizsgálatra késztet, melyet ő is végigjárt alkotásai létrehozása során.
Az a változatosság, mely a tematikában megjelenik, ugyancsak visszaköszön az anyaghasználatban is. Bár használja a klasszikus eljárásokat, sokszor hétköznapi tárgyak vagy saját teste szolgálja a dúc szerepét.
Ezenkívül a nyomathordozók sokszínűségét is szem előtt tartja, keresi az új anyagokat, vagy úgy használja a papírt, hogy ne csak a nyomat hordozója legyen, hanem a kettő együtt, közösen hasson. Saját maga alakítja ki ezek formáját és térbeli alkotások építőelemeként kezeli.
Objekteket is létrehoz, melyek ugyancsak környezetéből összegyűjtött, de immáron egy-egy közösségi térben hátrahagyott, mások számára felesleges anyagokból állnak. Abban a szerencsés helyzetben lehetek, hogy alkotásai nem csupán kiállított állapotát ismerem, hanem bepillantást nyerhettem abba az alkotói folyamatba is, mely során Kriszti létrehozta mindazt, ami a kiállításon látható. Véleményem szerint azt a munkát, befektetett energiát, mellyel alkotásait készíti mindenképp meg kell említeni, hiszen rendkívül tudatosan készít elő mindent, az apró részletekig kidolgozva, mielőtt azok végleges formájukat el nem nyerik.
Azzal, hogy lenyomtatok valamit, ő sose elégszik meg, lenyomtatja más színnel, hozzárendel más elemeket, majd elkészít egy egész sorozatot. Vagy egy gondolatot úgy bontakoztat ki, vizsgálja tovább, hogy más és más technikákat is bevon ebbe a vizsgálatba, hogy megtalálja válaszát saját kérdéseire. Gondoljunk csak önarcképeire. És nem mehetünk el szó nélkül azok a munkák mellett sem, melyek több elemből építkeznek, így létrehozva valami egészen monumentálisat. Ezeket az alkotásokat egy hosszan tartó folyamat eredményeként hozta létre. A hétről-hétre gyarapodó elemek végleges helyükre való kerülésével pedig olyan térbeli alkotások jelentek meg előttünk, melyek hatása erőteljesebb lett más a falon elhelyezettnél. Képes elszakadni attól, hogy egyszerűen papíron jelenítsen meg valamit, amit a falon lógva vehetnénk szemügyre, kibővíti jelentéstartalmát, térbe emeli, körül-, és bejárhatóvá teszi. Ettől a szemlélő még inkább a részese lesz alkotásainak, hiszen nem csak a szeme által fogadja be, hanem egész lényére hatással lesz. Ez az alapossága, folytonos munkája és pontos tervezése mind-mind példaértékűnek kell lennie minden alkotó ember számára.
Önvaló.
Tudatosság, mely belülről fakad, melyet fogalomként ismerünk, nem pedig egy szemmel látható vagy kézzel fogható tárgyként. Azonban most részesei lehetünk annak, hogy fizikai valójában is megtapasztalhassuk, hiszen ez a kiállítás nem más, mint maga az Önvaló.
Füleki Krisztina kiállítása
Special Arts Galéria kiállítóterme
3300 Eger, Széchenyi u. 40.
Témaválasztásai első pillantásra egyszerűnek tűnhetnek, de nem azok. Nincs nagyobb próbatétel, mint önmagunkat vizsgálni, a felmerülő kérdésekre a választ megtalálni, s mindezt mások számára is megmutatni. Még akkor is, ha ezek nem kimondott szavak, hanem vizuális jelek, önmagunkról vallanak, részünket képezik. Nála ez a vizsgálat pedig állandó, folyamatos. Egyes munkái egymásba futnak, azáltal, hogy nem áll meg egy válasz megszerzése után, hanem a közben felmerülőket is ugyanúgy vizsgálat alá vonja, válasz reményében. Az új kérdések új nézőpontokhoz vezetik, újfajta megfogalmazást igényelve, ezáltal újabb technikák használatát követelve. Így lesznek fotóiból sziták, s anyagnyomataiból a köröm-, bőr- és hajlenyomataiból litográfiák.
Jelképeket használ, melyeket újragondol, olyan elemekkel gazdagítja, melyek általa személyessé és egyedivé válnak. Negatív kéznyomokból épített házat, melynek mindegyik építőeleme egy-egy személyes kapcsolatának is a lenyomata. Bár falai rendkívül érzékenyek, az egyes monotípiák - melyek önálló műként is élnek - nem engedik el egymást, oldaléleik által kapcsolódva képeznek egészet. Nem pusztán azonos fedél alatt élnek, otthont teremtenek. Önmagát megjeleníti saját testnyomatai révén; életfáját létrehozva, melyben minden egyes évét egy-egy tárgy lenyomatával jelképezi; illetve környezete által, hiszen a házát alkotó negatív kéznyomok általa ismert személyekhez köthetőek. Emellett környezetét is vizsgálja. Bár kiindulópontja közvetlen környezete, művei mégsem csak egy-egy szűk közeget jellemeznek, melyeket csak ő ismerhet. Ugyanúgy az enyém vagy bárkié is lehetne. Megfogalmazásai révén pedig minket is egyfajta vizsgálatra késztet, melyet ő is végigjárt alkotásai létrehozása során.
Az a változatosság, mely a tematikában megjelenik, ugyancsak visszaköszön az anyaghasználatban is. Bár használja a klasszikus eljárásokat, sokszor hétköznapi tárgyak vagy saját teste szolgálja a dúc szerepét.
Ezenkívül a nyomathordozók sokszínűségét is szem előtt tartja, keresi az új anyagokat, vagy úgy használja a papírt, hogy ne csak a nyomat hordozója legyen, hanem a kettő együtt, közösen hasson. Saját maga alakítja ki ezek formáját és térbeli alkotások építőelemeként kezeli.
Objekteket is létrehoz, melyek ugyancsak környezetéből összegyűjtött, de immáron egy-egy közösségi térben hátrahagyott, mások számára felesleges anyagokból állnak. Abban a szerencsés helyzetben lehetek, hogy alkotásai nem csupán kiállított állapotát ismerem, hanem bepillantást nyerhettem abba az alkotói folyamatba is, mely során Kriszti létrehozta mindazt, ami a kiállításon látható. Véleményem szerint azt a munkát, befektetett energiát, mellyel alkotásait készíti mindenképp meg kell említeni, hiszen rendkívül tudatosan készít elő mindent, az apró részletekig kidolgozva, mielőtt azok végleges formájukat el nem nyerik.
Azzal, hogy lenyomtatok valamit, ő sose elégszik meg, lenyomtatja más színnel, hozzárendel más elemeket, majd elkészít egy egész sorozatot. Vagy egy gondolatot úgy bontakoztat ki, vizsgálja tovább, hogy más és más technikákat is bevon ebbe a vizsgálatba, hogy megtalálja válaszát saját kérdéseire. Gondoljunk csak önarcképeire. És nem mehetünk el szó nélkül azok a munkák mellett sem, melyek több elemből építkeznek, így létrehozva valami egészen monumentálisat. Ezeket az alkotásokat egy hosszan tartó folyamat eredményeként hozta létre. A hétről-hétre gyarapodó elemek végleges helyükre való kerülésével pedig olyan térbeli alkotások jelentek meg előttünk, melyek hatása erőteljesebb lett más a falon elhelyezettnél. Képes elszakadni attól, hogy egyszerűen papíron jelenítsen meg valamit, amit a falon lógva vehetnénk szemügyre, kibővíti jelentéstartalmát, térbe emeli, körül-, és bejárhatóvá teszi. Ettől a szemlélő még inkább a részese lesz alkotásainak, hiszen nem csak a szeme által fogadja be, hanem egész lényére hatással lesz. Ez az alapossága, folytonos munkája és pontos tervezése mind-mind példaértékűnek kell lennie minden alkotó ember számára.
Önvaló.
Tudatosság, mely belülről fakad, melyet fogalomként ismerünk, nem pedig egy szemmel látható vagy kézzel fogható tárgyként. Azonban most részesei lehetünk annak, hogy fizikai valójában is megtapasztalhassuk, hiszen ez a kiállítás nem más, mint maga az Önvaló.
Füleki Krisztina kiállítása
Special Arts Galéria kiállítóterme
3300 Eger, Széchenyi u. 40.
