Oroszország területén több mint 160 különböző nép él, belőlük pedig mintegy 13 nép tartozik a finnugor családhoz, vagyis a magyarok rokonainak nevezhetőek. Saját hagyományokkal rendelkeznek, és aktívan ápolják ezen kulturális szálakat.  

Őszintén szólva eddig nagyon keveset tudtam ezekről a népcsoportokról, de kíváncsi lettem, hogy honnan érekezhetnek vendégeink. Az ELTE Finnugor Tanszékének weboldalán (és néhány további lapon) nagyon sok érdekes információt találtam történelmükről és szokásaikról. Ezekből állítottam össze néhány rövid leírást. 

A komik – külső elnevezésük szerint zürjének – Oroszország európai részének északkeleti végein laknak, főként a Komi Köztársaságban. Ennek területe majdnem ötszöröse volt Magyarországénak, de lakossága csupán 211.000 fő. A 2002-es népszámlás szerint a komik lélekszáma nagyjából 318.000 fő. Több mint 80 százalékuk őrzi anyanyelvét. A Komi Köztársaság lakosságának kb. egynegyede komi.

1921. augusztus 22-én a szovjet kormány önkormányzatot adott az északi komiknak: létrejött a Komi Autonóm Terület. A komi értelmiség csak a teljes függetlenség felé tett első lépésnek tekintette az autonómiát. A szovjet vezetés azonban nem nézte jó szemmel az ilyen törekvéseket, és a sztálinista hatalom megerősödésével megnyirbálták az autonómiát. 1936-ban a komi autonómiát magasabb szintre emelték az autonóm terület átszervezésével létrehozva a Komi Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot (Komi ASZSZK). Ugyanakkor északnyugaton a Komi ASZSZK-hoz csatoltak egy főleg oroszok által lakott területet, amivel csökkentették a komik számarányát. A Komi AT majd ASZSZK területén kiterjedt munkatáborrendszer működött a GULAG irányítása alatt, elsősorban Vorkuta környéken. Rabjaik tömegesen haltak meg a szénkitermelés és a vasútépítés munkálataiban.

A Komi ASZSZK neve 1990-ben Komi Szocialista Köztársaságra, majd az Oroszországi Föderáció alkotmányának elfogadásával 1992-ben Komi Köztársaságra változott. 1995-ben fogadták el alkotmányát, melyben a komi nyelv visszanyerte hivatalos voltát.

A keleti finnugor népek közül a komik története talán a legsajátosabb. Gyakran emlegetik őket, mint a „legeurópaibb” keleti finnugor népet. A komi történelem, a komi társadalom fejlődésének érdekessége, hogy egyrészt a keleti finnugor népek közül ők „asszimilálták” leginkább az európai (orosz) kultúrát, és ez már meglehetősen korán megtörtént, másrészt pedig sikerült a finnugor gyökerű régi hagyományokat, a nyelvet megőrizniük. Az elmúlt évtizedekben azt is megmutatta a komi nép, hogy képes az új lehetőségekkel élni. Így pl. biztosan nem véletlen, hogy az első olyan finnugor kongresszus, amelyet egy keleti finnugor nép rendezett, éppen a komi fővárosban, Sziktivkarban volt, még 1985-ben. 

Mari – illetve külső elnevezésük szerint cseremisz – nyelvrokonaink saját autonóm területe, a Volga középső folyásánál elterülő Mari Köztársaság 1991 óta önmagát alkotmányában szuverénnek nevező állam Oroszországon belül. A szuverenitás hangoztatása a szovjet korszak utáni időkben a nemzeti nyelv és kulturális sajátosságok megőrzésének igényét jelzi. A 2002-es népszámlálás adatai szerint Oroszországban 605 ezer mari nemzetiségű ember él. A marik két nagy nyelvjárási-etnokulturális csoportra oszlanak, a hegyi és a mezei marikra.

Kiemelkedő művelődéstörténeti jelentőségű az 1907 és 1913 között megjelent Mari Kalendárium. Ebben próbálták először tudatosan kialakítani az egységes mari irodalmi nyelvet. A mari vidékeken megkezdődött az anyanyelvű elemi iskolák szervezése. A fejlődés a mari kultúra egész területén rohamos volt: 1917-ig 241 mari könyv jelent meg, 1917-ben pedig megindult az első mari nyelvű napilap. A nagy mari nemzedék a nehéz körülmények – a polgárháború és az éhínség – ellenére sok mindent pótolni tudott a mari nemzet lemaradásából. 1919-ben létrehozták a Mari Színházat, 1920-ban a Mari Múzeumot, 1925-ben a Mari Könyvkiadót.

A harmincas évek közepén alig két év alatt a mari értelmiséget likvidálták. A legdrámaibb az 1937-es esztendő volt. Körülbelül 15 ezer embert, köztük tudósokat, művészeket, tanárokat végeztek ki, illetve ítéltek halálra a lágerekben. Az NKVD utasítására az oktatási és tudományos intézetekben megtiltották a finnugor nyelvrokonság hirdetését és kutatását. Szétrombolták a finnugor kapcsolatokat ápoló egyesületeket, könyvtáraikat elpusztították.

Az ipari központokba folyamatosan betelepülő orosz és a csak oroszul érintkezni tudó lakosság saját köztársaságában kisebbségbe szorította a marikat. A Mari Köztársaság parlamentjében kisebbségben vannak a mari képviselők, ezért sokszor legszerényebb törekvéseik is meghiúsulnak az orosz többség ellenállása miatt. 1993-ban a marik harmadik nagy kongresszusán programot fogadtak el az anyanyelvi oktatási hálózat újraélesztésére az óvodától az egyetemig. Célként tűzték ki az elvándorlás megállítását, a szétszóródott mari nép visszahívását a köztársaság területére. Szabályozni kívánják az orosz bevándorlás mértékét is.

A nyenyecek a szamojéd népcsoport legnagyobb létszámú és legnagyobb területen elhelyezkedő népe. Oroszország északi területein, Észak-Európa és Nyugat-Szibéria északi felében laknak az Északi-Dvina torkolatától a Jenyiszej torkolatáig. A nyenyec nép nem tartozik azon szerencsés nyelvrokonaink közé, akik saját tagköztársasággal rendelkeznek. 

A legnagyobb lélekszámú közösség a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben lakik, amelynek központja Szalehard. A Nyenyec Autonóm Körzetben, amelynek fővárosa Narjan-Mar, kevesebb, de még mindig jelentős számú nyenyec él. Legkevesebben, mintegy kétezren, a Tajmiri Dolgan-Nyenyec Autonóm Körzet lakói. Sajnálatos módon saját nemzetiségi körzeteikben is kisebbségbe szorultak. A Nyenyec Autonóm Körzetben a lakosság 11,9 %-át, a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben 4,2 %-át, a Tajmir Autonóm Körzetben pedig 4,4 %-át teszik ki.

A kötelező iskolai oktatást a nyenyecek körében a 30-as években vezették be. Az első iskolát 1923-ban nyitották meg. Az első ábécéskönyv 1932-ben készült el, ami latin betűket használt. A 30-as évek közepének politikai fordulata után 1936-ban áttértek a cirill betűs írásra, mely kevésbé igazodik a nyenyec hangrendszerhez. Ez az írásrendszer használatos ma is. Szintén a harmincas években indult meg a szépirodalmi művek, valamint újságok kiadása is.

A 80-as évek végén megindult a kis népek önszerveződése Szibériában. A nyenyecek 1989-ben alakították meg a Jamal az utódoknak elnevezésű szervezetet, melynek legfőbb célja a hagyományos kultúra felélesztése és átörökítése, valamint a kis népek érdekeinek képviselete. Ugyanakkor a jelenlegi oroszországi gazdasági helyzet tovább rontja az őslakosok esélyeit. Jelentős a munkanélküliség (a nyenyecek körében 59%) és ennek következtében általános, hogy ezek a népek kilátástalannak látják a helyzetüket.