Egri Szín: Szia. Kezdjük az elején: Honnan érkeztél, és hogyan kerültél ide, Egerbe?

 

Bogdán Ionela: Szia. Csángóföldről, Magyarfaluból jöttem. Nem volt munkám, és kérdeztem a nagynénémet, akinek nagyon sok kapcsolata van Romániában és itt is, hogy ha hall valami munkalehetőséget, akkor szóljon. Ő már régóta jóban van Laci bácsiékkal (Molnár László), akik nagyon sokat segítették a csángókat, minden évben elhozták a gyerekeket táboroztatni. Rögtön tudta, hogy őt kell keresni. Én nem ismertem őt, annyit tudtam, hogy egy szőrös ember, szőrös sapkában vár majd engem a buszállomáson. 

 

Egri Szín: Mióta élsz itt?

 

Bogdán Ionela: 2011. január végén jöttem át Magyarországra, és február 1-én már el is kezdtem dolgozni. Furcsa volt, mert akkor még csak néhány szót tudtam magyarul, köszönni, meg hasonlókat, de alapvetően nem értettem a nyelvet. Elmentem konyhára dolgozni, és nem tudtam a munkatársakkal beszélni, mert ők sem értették amit mondtam, meg én sem értettem, amit ők mondanak. Nagyon nehéz volt.

 

Egri Szín: Milyen volt a szállásod?

 

Bogdán Ionela: Eleinte a Szilágyi Erzsébet Kollégiumban laktam, aztán mikor azt felújították, áttettek egy apró vendéglakásba, ahol egyedül éltem. Ez az egyszemélyes kis apartman tökéletes volt nekem, egy kis konyhából, fürdőből, és hálószobából állt, de jóformán csak aludni jártam oda. Napközben végig dolgoztam és tanultam, de volt hova hazamennem.

Egri Szín: Hogyan sikerült szert tenni erre a szállásra?

 

Bogdán Ionela: Laci bácsi mondta, hogy engem támogatni fognak, és térítésmentesen élhetek majd a kollégiumban. Ezt megbeszélte a polgármesterrel is, és egy közgyűlésen megszavazta az egész önkormányzat. Kaptam munkát, és lehetőségem volt tanulni is. A tanulmányaimat már személyesen Laci bácsi támogatta, de a Szent Lőrinc Iskola is segített.

 

Egri Szín: Hogy lehet, hogy most mégis kiraktak onnan?

 

Bogdán Ionela: Ezt én sem nagyon értem. Már régóta éreztették velem, hogy nem látnak ott szívesen. Amikor megbeszélték az egészet még Laci bácsi volt az EKVI igazgatója, de a kollégium az iskolához tartozott. Aztán ő nyugdíjba vonult, és az új igazgató behívatott, hogy én mégis milyen alapon lakom én ott ingyen? Azt mondta, hogy utána nézett, és nem talált semmilyen szerződést, ami igazolná ottlétemet. Azt mondta, a polgármester is tagadja, hogy támogatta volna az ügyem. Tavaly szeptembertől már folyamatosan üzengettek, hogy mit keresek én ott, de véglegesen csak most lettem elküldve, mikor behívattak az EKVI irodába. Fél napom volt összepakolni, aztán már költöztem is. 

 

Egri Szín: Mit mondott, miért kell elmenned?

 

Bogdán Ionela: Azt mondta, hogy semmi jogom nincs ott lakni. Hogy miért kéne neki románokat támogatnia, mikor ugyanúgy jönnek csoportok Kínából, meg világ minden tájáról. Akkor őket is mind ingyen kéne elszállásolnia? Azt mondták csak kihasználom a jószívűségüket. Erre nem tudtam mit mondani. 

 

Egri Szín: Ez mikor történt?

 

Bogdán Ionela: Múlthét csütörtökön (június 26.) történt, hogy kiraktak, ami nagyon rosszul jött, mert jövőhéten költözöm haza, szóval csak két hetet kellett volna még engedniük, de nem. Ez nagyon rosszul esett, nem értem, hogy ha három évig ott lehettem, ezt az utolsó két hetet már miért nem lehetett hagyni.

 

Egri Szín: Most hol laksz?

 

Bogdán Ionela: Az egyetlen szerencsém, hogy Laci bácsi befogadott. Eddig is nagyon sokat voltam náluk, rengeteget segített tanulni, de aludni legalább haza tudtam menni. Ha ő nincs, akkor nem tudtam volna kihez fordulni.

Egri Szín: Szoktál hazajárni?

 

Bogdán Ionela: Az ünnepeken hazautaztam, a húsvétot és a karácsonyt mindig otthon töltöttem. Ilyenkor legfeljebb két hetet töltöttem otthon. Néha nagyon rám tört a honvágy, olyankor minden nagyon nehéz volt. Most töltöttem itt a legtöbb időt egyhuzamban, karácsonykor voltam legutóbb otthon, és már nagyon haza vágyom. 

 

Egri Szín: Mi hiányzik leginkább?

 

Bogdán Ionela: Legjobban a családom hiányzik. A fél falu a rokonom, és nagyon szeretem őket. Ha most hazamegyek, és már otthon is szeretnék maradni. Kicsi falu, szegénység van, de mégis ott szeretnék lenni. Nagyon szép helyen fekszik, és mindenki ismer mindenkit. Más élet van ott. Nem érzünk haragot, meg irigységet, meg semmi ilyesmit a másik iránt. 

 

Egri Szín: Innen mi fog hiányozni?

 

Bogdán Ionela: Leginkább a jólét, és a kényelem. Nincs hiány, ha valami kell, azt könnyen be lehet szerezni. A munka az nem fog hiányozni, mert az otthon is van bőven a ház körül, de ha itt el akarsz menni moziba, vagy szórakozni, ezekre mindig van lehetőség. Állandóan van hova menni, lehet válogatni a programok közül, ez kicsit hiányozni fog. Nagyon sok jó élményem volt, rengeteg minden történt velem ebben a három évben. Jártam például népi táncot tanulni táncházba, amit nagyon szeretek, és nagyon régen szerettem volna megtanulni.

 

Egri Szín: Hogyan tudod ezt a két "világot" összeegyeztetni?

 

Bogdán Ionela: Én kétfajta életet élek. Mikor itt vagyok, teljesen máshogy viselkedem, mint otthon. Próbálok alkalmazkodni ehhez a városi léthez, de mikor hazamegyek, ismét visszafogom magam. Másképpen kell ott viselkedni, sokkal tisztességesebbek az emberek. Nincsenek szórakozóhelyek, de ha lagzi van, akkor összegyűl az egész falu, és mindenki kitáncolja magát. Mindenki köszön, ez szinte kötelező. Ha nem köszönsz, azt megjegyzik embereket. Más világ mindkettő. Ha itt vagyok, vágyom haza, otthon pedig kicsit visszavágyom, de inkább otthon szeretnék lenni. 

 

Egri Szín: Említetted, hogy sokat tanultál és dolgoztál itt. Miket csináltál pontosan?

 

Bogdán Ionela: Először is megszereztem a jogosítványom. Laci bácsi azt mondta, hogy ez a próba, hogy képes vagyok-e tanulni. Ha sikerül tovább mehetek az iskolába. Még azon a nyáron be is íratott a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskolába, ahol szakácsnak tanultam. Eleinte nagyon nehéz volt, mert se olvasni, se írni nem tudtam, de számolni sem nagyon. A nyelvvel is nehézségeim voltak, szóval rengeteget kellett tanulnom, mellette pedig dolgoztam is. Eltelt ez a két év is, megszereztem a szakács bizonyítványt, ami sajnos csak 4-es lett. Az elmélet kicsit nehezebben ment, a gyakorlathoz jobban értek. Eleinte a nagyüzemi konyhán dolgoztam a laktanyánál, most pedig a Vörösrák Étteremben. 

 

Egri Szín: Hogyan sikerült mindez, ha a nyelvet sem beszélted, mikor ide kerültél?

 

Bogdán Ionela: Laci bácsi és felesége nagyon sokat segítettek, és mindenben támogattak engem. Nem hagyták, hogy feladjam. A tanulás eleinte nagyon nehezen ment. Csak az általános iskolát végeztem el, 14 éves voltam, mikor azt befejeztem, és most 24 évesen kezdtem újra tanulni, mindezt egy új nyelven. Hogy ez milyen nehéz volt, azt már csak én tudom!

 

Egri Szín: Kudarcok nem voltak a sikerek előtt?

 

Bogdán Ionela: Legrosszabb élményem az volt, mikor megbuktam az első KRESZ vizsgámon. Ez úgy történt, hogy decemberben kezdtem el az iskolát, januárban volt a vizsga, én pedig otthon töltöttem a karácsonyt, a családommal. Próbáltam tanulni, de nem nagyon ment. Aztán visszajöttem, egyből mehettem vizsgázni, amit el is buktam. Nem is az bántott igazán, hogy megbuktam, hanem hogy Laci bácsi mit fog szólni hozzá. Féltem, hogy csalódást okozok neki. Aztán megtanultam rendesen, hogy soha nem fogom elfelejteni! Mikor már másodjára mentem vizsgázni, mindent tudtam. 7 perc alatt végig is értem a teszten, amire lett volna egy óra.

 

Egri Szín: További nehézségek is voltak?

 

Bogdán Ionela: A szakács szakmában nagyon kell érteni a számolásokat. Ez különösen nehéz volt nekem. Mikor Laci bácsi elkezdte magyarázni a dolgokat, teljesen elvesztem. Azt mondtam, ezt soha nem fogom megérteni, hiába magyarázta el újra, meg újra. Azt mondtam, hogy értem, de mikor visszakérdezett már semmit nem tudtam. Az első év az iskolában ezért kicsit nehezebben ment, de utána már belerázódtam. Mikor egyedül voltam, úgy voltam vele, hogy most csak tanulni kell, nem szabad más felé gondolkodni, és hogy ne az legyen az agyamban, hogy nem tudom. Tudnom kell. Erre gondoltam mindig, ezzel bíztattam magamat, hogy meg tudom csinálni. Végül sikerült is.

 

Egri Szín: Ezek szerint sikerélményekből sem volt hiány.

 

Budau Ionella: Nem bizony. Hatalmas sikernek éltem meg, hogy ezek mind sikerültek. A másik nagyon jó érzés az volt, hogy a ballagásomon itt tudott lenni édesanyám. Nagyon örültem, hogy el tudtam hozni őt is, hogy meglássa ezt a másik világot, ahol éltem. Nagyon büszke volt rám, és örült neki, hogy éltem ezzel a lehetőséggel.

 

Egri Szín: Sokakat megismertél itt? Sikerült barátokra találni?

 

Bogdán Ionela: Az iskolában nem szereztem barátokat, de nem is akartam. Ez nem tartozott a céljaim közé. Tanulni jártam oda, nem barátkozni. Inkább a táncon alakultak ki ilyen kapcsolatok. Volt egy nagy bográcsozás, pont a szülinapomon, és ott énekeltek nekem egy szép dalt, amin nagyon meghatódtam. Tényleg éreztem, hogy szívből jött. A munkatársaimmal is nagyon jóban vagyok, rendezünk majd egy búcsúbulit is, mielőtt hazaköltözöm. 

 

Egri Szín: Otthon mihez fogsz kezdeni?

 

Bogdán Ionela: Nagyon szeretek sütni, leginkább péksüteményeket. Az a tervem, hogy nyitok majd egy kis pékséget, mert a falumban nincs egy sem, a kenyeret is a városból hozzák. Kis pogácsákat, és mindenféle péksütiket készítenék az otthoniaknak. A gyerekek, mikor iskolába mennek tudnának vinni kakaós csigát, meg szendvicseket.   A gyerekeknek is jobb lenne, ha rendes ételt ennének, és nem chipset, meg pattogatott kukoricát vinnének magukkal az iskolába. Ez úgy van, hogy reggel az anyuka odaadja a kevéske pénzt a gyereknek, aztán azt vesz magának a boltban, amit akar, de rendes ételt nem igazán tud. Nagyon szeretném ezt csinálni, de hogy hogyan kezdek majd bele, azt még nem találtam ki. Remélem, hogy kialakul valahogy valahogy.

 

Egri Szín: Nagyon remélem. Sok szerencsét kívánok hozzá!

 

Bogdán Ionela: Köszönöm szépen! Bízom benne, hogy sikerülni fog.