Mióta az Orbán-kormány – az orwelli newspeak szellemében – nemzeti konzultáció címszó alatt fondorlatosan kiötlötte az irányított kérdés(f)elvetés egy sajátos formáját – amely leginkább a kultúrtörténeti tanulmányainkból jól ismert szókratészi bábáskodással áll közeli rokonságban (azzal a különbséggel, hogy itt a gondolatok bábája a saját válaszait kívánja a beszélgetőpartnerben felszínre hozni) –, azóta a nép, az istenadta többé-kevésbé elfogadá, hogy a konzultáns/”konzulens” urak azért „kíváncsiak a véleményére”, mert ezzel is önmagukat szeretnék igazolni „a közvélemény széles rétegei” és magamaguk előtt. Nos, mióta ez így zajlik, rendre sápadtak valánk és reszketni méltóztatunk – abszolút a népfelség és a vox populi vox Dei elvei szerént –, ha „konzultációról”, „lakossági fórumról”, „közmeghallgatásról” és társaikról hallunk. Ez még csak nem is lenne baj, hiszen tudjuk – ha az ún. „balliberális” médiaszolgáltatók beszélgetős műsorait preferáljuk –, hogy irányított demokráciában vagy valami hasonlóban élünk – amely erősen hajaz egy diktatórikus átrendeződésre –, a gond ott kezdődik, hogy a 2010-es évek első felében járunk, és egy uniós állam polgáraiként éljük át/meg (az anyátokat) mindezt.

  Eme létállapotban tehát időről időre közmeghallgattatunk, közben egyik fizetéstől a másikig majdhogynem meghallgatunk, meg halogatunk csekkeket – ajvé!, csökkent a rezsi!, de ez már egy másik történetszál kezdőfonala lenne –, pontosabban azok befizetését. Még így is jól járunk, mert véleményünket kimondhatjuk – nem állítanak ránk háromperhármasokat, spicliket (vagy igen?) –, nem tesznek ki kényszervallatásnak, nem fenyeget a bitófa közvetlen veszélye. Hurrá, örvendezzünk, mert jelenleg egyfajta „polgári demokratikus értékrend” érvényesül, meg „keresztény-nemzeti konzervativizmus” – ahogy a jó Semjénék definiálják önmaguk vaskalapos populizmusát. Közben pedig az urak jobbára, kényükre-kedvükre azt csinálnak, amit akarnak. Lopnak, ha úri kedvük úgy tartja. (Ezt csak egy hülye firkász irónja produkálja, mindezt ne vegyék komolyan – jegyzem meg a potenciális sajtópöröket elkerülendő.) Hol van már az üvegzseb, az átláthatóság! De hát „azok is loptak az elmúltnyócévben”, mondhatná az egyszeri kocsmafilosz. Na, ja, de a korrupció és a törvénytelenség nem emelkedett alaptörvényi – értsd: alkotmányos – szintre. Marad nekünk a munkahelyen való dühödt eszmecsere, az anyázás, a kocsmai önleivás és serpolitizálás – és a köz(meg)győzködéseken való „vehemens vita”.

   Csaknem pontosan egy évvel ezelőtt, 2013. május 30-án került sor az aktuálisan (2014. május 29.) meghirdetetthez hasonló, évi rendes közmeghallgatásra – szintén egy csütörtöki (amikor a legnehezebb), pardon, az egy évvel ezelőtti pénteki napon –, amelyen a „játékszabályok” is azonosak voltak: egy felszólaló – amennyiben ezt regisztrációjával a helyszínen előre jelezte – két témában, egy-egy alkalommal összesen hat percben kaphatott szót, tehetett fel kérdéseket, fejthette ki véleményét, kételyeit, esetleges kívánságait vagy dicsérő szavakat is zenghetett a városvezetés munkájáról. Nos, krónikásként – hiszen a tudósító elfogulatlanságával igyekeztem közelíteni az eseményhez, magam ezért sem tettem fel kérdéseket – azzal kellett szembesülnöm, hogy a felszólalók megnyilatkozásaiban néhányszor, bizony, az utóbbi került túlsúlyba, amelyet a városvezetők a kellő melldagadással fogadtak. Az első felszólaló, Osvárt Sándorné a Várállomásnál lévő buszmegálló lefedésével kapcsolatban „interpellált”, Berényi Tamás a Neon Ifjúsági és Kulturális Egyesület nevében köszönte meg a FesztEger professzionális, gördülékeny megrendezését és lebonyolítását. Radics Istvánné az Értelmi Fogyatékosok Országos Szövetsége megyei tagozatát képviselve fogalmazta meg igényét – a felügyelet kérdését taglalva – egy átmeneti ellátást biztosító és lakóotthon kialakítására. Mintegy feldobott labda volt ez Habis polgármester úr számára, aki örömmel biztosíthatott minket, a hallgatóságot arról, hogy az egyesület nyitott kapukat dönget: megvalósult egy napköziotthon az Északi Városrészben, egy autista otthon az Egri Autista Alapítvány által és nem utolsósorban tervezik egy lakóotthon létrehozását a 2014-2020 közötti középtávú tervezetükben, legalábbis megvizsgálják a kérdést.

  A továbbiakban – a teljesség igénye nélkül – Dr. Vas István dicshimnuszt zengett a szűkebb pátriájában, a Lajosvárosban már megvalósult, mindenkit nagy elégedettséggel eltöltő beruházásokról. Kitért az egykori hetes iskola épületének tarthatatlan állapotára; neuralgikus pont ez a városrészben, melynek hasznosítása szintén égető kérdés a város számára. A szépasszonyvölgyi Rózsás dűlő lépcsős pincesora is szóba került, ez az egyik legtöbb vitát kiváltó kérdés, különösen hat pince vált életveszélyessé, és a szakemberek is távlati megerősítést javasolnak. A polgármester úr szerint a városfejlesztési koncepció (2014-2020) része a valamikori hetes iskola épületének felújítása, a Rózsás dűlő rendezése is folyamatban van (!), erre Orosz Ibolya közbevetette, hogy utóbbiban a tulajdonosoknak is nagy felelősségük van – mintha ezt nélküle nem tudtuk volna –, Császár Zoltán pedig azt taglalta, hogy ezen helyi védelem alatt álló épületeknél nagyon gondolja meg a közgyűlés, mire ad ki építési engedélyt. Az egyik legérdekesebb felszólalás – a maga nemében – az utolsó hozzászóló, Fónagy Imre adózással kapcsolatos panasza volt, miszerint mióta a kiadó szobákat – az új szabályozás által – kereskedelmi szálláshelyekké minősítették – ily módon kereskedelmi adót kivetve rájuk –, számosak egzisztenciája került veszélybe, különösen a hozzá hasonló kisnyugdíjasoké. Nehéz helyzetét a közgyűlés tagjainak anyagi gyarapodásával állította kontrasztba, melyre Császár Zoltán nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az ő tiszteletdíja mindössze nettó 104 ezer forint. Habis úr erre némileg cinikusan úgy reagált, hogy az adórendeleteket átvizsgálják, megvizsgálják a lehetőségét, hol van lehetőség adókedvezményekre, és kijelentette: a testület szociálisan érzékeny (sic!). A minket, a város lakosait leginkább égető problémáról, az enyhén szólva is kétségeket ébresztő – és a városlakók által informálisan komolyan sérelmezett – városrehabilitációról ez alkalommal nem esett szó, ennek képviseletét senki nem merte vagy nem akarta magára vállani.

Közmeghallgattattunk – köz(meg)győzködtük egymást.